A legfiatalabb, hetedik évadját taposó teátrum, az M Stúdió mozgásszínház művészeti vezetője, Uray Péter rendező, koreográfus, egyetemi tanár vallja és tanítja: a színházteremtés nem a szórakoztatás egy formája, hanem nagyon elkötelezett és nehéz munka. Elfogulatlanul, de büszkén mondja, a társulat színészei nagyon jók, miközben azt is látja – noha szinte mindenik előadásukat szeretik a nézők –, az M Stúdió messze több elismerést és figyelmet érdemel. E problémakör kapcsán Uray Péterrel beszélgettünk.
– Azokra gondolva, akik színházra nyitottak, de nem ismerik eléggé előadásaikat, hogyan ajánlaná azokat? Milyen színházi világot jelent az M Stúdió?
– Az M Stúdió abszolút európai értékű színvonalat képvisel. Az a világ, amelyben élünk, nem feltétlenül intellektuális, és kevés az olyan művészeti típusú érzéki hatás, amely közvetít valamit abból, amit az embernek meg kellene tapasztalnia a többi emberrel való kapcsolatból, a világból. A színház eleve kiszélesíti a jelen pillanatot, de egy ilyen típusú színházban, mint amilyen az M Stúdió, a mozgás, a tánc, a mozgásszínház világában ez egészen komoly értékű. Amikor ezek a színészek játszanak, az ember azt érzi, megáll az idő, másfajta időtagolásba kerülünk, és nemcsak az előadás története, a feldolgozás minősége, a színészek játéka, hanem önmagában ez a jelenség is nagyon szükséges ahhoz, hogy az ember meg tudjon maradni gondolkodónak, hogy kitisztuljanak, táguljanak az érzetei, hogy többet lásson és értsen a világból. A színházról való gondolkodás nagyon erősen kettévált az utóbbi húsz évben, amit szórakoztató, populáris színháznak vagy szórakoztatásnak hívunk, nagyon messze került attól, amit művészi színháznak vagy magas művészetnek nevezünk.
– Ez mit jelent?
– Sajnos, az a kép alakult ki, hogy az egyik szórakoztató, felszabadít, lendületet ad, és segít az embert elfordítani, elterelni a mindennapi gondoktól, és a másik, a művészszínház – vagy az a típusú művészet –, amelyik mélyebben ragadja meg a dolgokat, intenzívebb jelenlétet kíván a nézőtől, elgondolkodtat és föltár, arról nagyon sokan érzik azt, hogy számukra terhes dolgot jelenít meg. Az emberek nem szeretnek szembesülni problémáikkal, nem szeretnek belegondolni abba, amit egyébként élnek a hétköznapokban. Én értem mind a kettőt, azt is, aki el akarja felejteni nehézségeit, közben azt is látom, hogy vannak, akik éppen azért néznek fajsúlyosabb előadásokat, mert szükségük van arra, hogy kapjanak valami kódot és valami lehetőséget arra, hogy problémáikat meg tudják oldani. Előadásainak stílusát, formáját illetően nagyon elkötelezett művészszínház az M Stúdió, ennek ellenére, mivel a kommunikáció a mozgás nyelvén történik, a néző olyan látványt, attraktivitást, dinamikai elemeket, olyan hangulatot kap, amely bizonyos értelemben még intenzívebb, mint egy ugyanilyen típusú populáris előadás esetén. Az M Stúdió által játszott előadások szinte mindenike ugyanannyira felszabadító és üdítő, mint amennyire elgondolkodtató, és azt hiszem, teljesítik azt a színházzal szembeni jogos elvárást, hogy az ember másként tudjon kijönni egy előadásról, mint ahogyan bement.
– Hogyan próbálnak több nézőt vonzani?
– Az M Stúdió műsorpolitikája két irányban keresgél, az egyik, hogy próbálunk haladni azzal a fajta európai gondolkodással, amelyik a színház minőségét és a színház művelésének különböző útjait keresgéli, a másik pedig, hogy keressük az utat a nézőhöz, de nem abban az értelemben, hogy szeretnénk kiszolgálni általános elvárásokat, hanem szeretnénk megtalálni a kulcsot ahhoz, hogy a nézőnek fontossá váljék az, amit mi nyújtunk. Nehéz időket élünk a színházat illetően, mert most minden a normális színházcsinálás ellen szól, anyagiakat és az emberek türelmetlenségét illetően, jogi és egyéb lehetőségek tekintetében ugyanakkor éppen azért, mert ennyire nyomorult körülmények között halad a világ, gondolom azt, hogy arra, amit mi csiná­lunk – és minden olyanfajta előadásra, amely közvetlen közelről szólítja meg a nézőt –, most nagyon nagy szükség van. Kevésbé hiszek abban, hogy a nagy szórakoztató előadások, amelyek teljesen kikapcsolják az embereket, azok most a helyükön vannak, szerintem az embereket nem kikap­csolni, hanem bekapcsolni kellene, figyelmez­tetni, vegyék észre maguk­ban az embert, tudjanak néha figyelni saját belső csendjükre, merjenek hinni abban, amik ők maguk, a maguk tehetségében, erejében. Na­gyon kel­lene hinni a szeretetben is, és ez nem romantikus dolog, ez nagyon nehéz feladat. Éppen ezért azt gondolom, azok az előadások, amelyeket mi játszunk, valahogy az emberség felé te­relgetnek...