Az alapítvány vezetője, Michel Gavaza tavaly ősszel a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérbe látogatott, majd Vetró Barna­bás tanácsára nézte meg munkáimat, néhány hónap múlva pedig meghívólevelet küldött az általuk bérelt műterembe.
Az alapítány célja a kelet-európai, elsősorban romániai képzőművészet népszerűsítése Franciaországban, Hollandiában kiállítások, kiadványok, konferenciák rendezésével. A kilencvenes évek közepe óta kilencven tárlatot szerveztek Párizsban, Orléans-ban, Tours-ban, Hágában. Legutóbb márciusban a párizsi Nemzetközi Művészeti Központban (Citè Internationale des Arts) ötvenkét alkotó munkáját mutatták be, köztük a brassói Mattis-Teutsch Waldemar, a bukarestben alkotó Vasile Tolan, Marilena Preda-Sânc, a kolozsvári Adrian Chira, a szalontai Köteles Róbert festményeit. Az alapítvány korábbi katalógusaiban a grafikusként ismert Ábra­hám Jakab reprodukcióit, a kastély földszinti galériájában pedig az udvarhelyi Biró Gábor két munkáját láthattam.
Április utolsó napján repülőzés, metróvárás, vonatozás zaja után a briare-i kisállomás fákkal övezett csendje fogad, ahova Cosmin Fruntes fiatal brassói festővel érkezem. Vendéglátónk, bemelegítő hangulatteremtőnek szánva a Sully-sur-Loire kastélyhoz vezet ízelítőként, a Loire-völgyi mesevilág első megállójaként a várak, a kúriák, udvarházak, paloták, főnemesi fészkek sorából. Majd a kézművesség egyik híressége, a gieni porcelángyár múzeuma és bemutatóüzlete fér az első napba. Szálláshelyünkön a briare-i de Trousse-Barriere kastélyban Cos­min­nal szomszédos műtermekben dogozunk. Ő vastag festékrétegekben a helyszínen talált szá­raz növényzettel vegyítve alakítja tájképsorozatát tónusokban a sötétbarnától egészen fehér foltokig. Én itthoni tervemet, sárgás-vöröses korongok és fekete sziluettek variációit dolgoztam ki vegyes techni­kával öt 100x120 cm-es vászonra.
A műterem csendjét a kisváros nyugalma váltotta fel, többször is naponta. A folyó menti hatalmas parkban vadkacsák, hattyúk, vidrák között pókhálószerűen apró hidak kötnek össze minden vízelágazást. A kikötő kishajóinak fedélzetén egy-egy borozgató társaság, a folyó mentén horgászok sora üldögél. Este hét után az épületek közt alig látni járókelőt, az üzletek zárva, három apró vendéglő teraszát pedig csak hét végén töltik meg a turisták.
Intenzív műhelymunka után második héten utazunk el a Briare-tól hetven kilométerre eső Orléans-ba. Csupa harci dísz fogad. Zászlóözön az utak mentén a Sainte-Croix katedrálisig, még a templom előterében is a kardforgatást gyakorolja egy fiatal pár. Most itt minden Jeanne d’Arc-ról szól. Az 1429-es győztes csata tiszteletére minden év május 7-én és 8-án ünnepi misével, felvonulásokkal, katonai parádéval emlékeznek meg a hős szűzről. De őt ábrázolja a Martroi tér hatalmas lovasszobra, plakátok, emléktárgyak. A katedrális szomszédságában középkori forgatag, páncélos lovagok járőröznek, borozgatnak, udvarolnak. Sátrak alatt szövő-fonó asszonyok, kovácsok, pékek, sajtárusok, sza­kácsok kínálják portékájukat. A sajtkülönlegességek végigkóstolásával jól lehet lakni, ha türelmesen bámészkodik az ember, ára viszont kilónként 20–30 euró. Négerek, arabok, kínaiak otthonosan társalognak, nézelődnek, csak egy kelet-európainak tűnhet fel ez az itt természetes együttlét.
Alig száz méterre szálláshelyünktől különös kiállítás. Különössége, hogy a Do­maine des Roches 19. századi kastély kertjét többnyire műanyagból készült nagy méretű plasztikák díszítik. Hét kortárs szobrász változatos bemutatkozása a konstruktív térformáktól a műanyag balerinákig, vaddisznócsordáig, klasszikus emberábrázolásig. A bejárattól nem messze, egy nem túl vonzó, torzított golfozó, háttérben valódi golfkocsik parkolnak. Bent szálloda, vendéglő. Árlistát nem nézünk.
Utolsó nap még befejezem ötödik munkámat apróra törpítve a végső fekete alakzatot a megnövő napkorong alatt, még egyszer végigfotózom a kikötőt és partját. Leg­érdekesebb felvételem egy röptében elkapott feketerigó, amint az elmosódott gyepből csak a sárga csőre világít élesen.