Hol vannak a régi homályban azok a szép idők, amikor még az erdei férfi férfi volt, és nem hapsi, pali, pasi; amikor még ő volt a Mindenható nemcsak saját maga, hanem az erdei asszony szemében is. Aki mindent jobban tudott mindenkinél, akit hangerőben, a kar erejében és önbizalomban nem pipált le senki, és úgy bevágta a rendet minden vonalon, a számára tágas falusi és falu környéki világ minden területén: kaszálásban, piálásban, evésben, erőfitogtatásban és nem utolsósorban az ágyban, hogy füstölt annak a vége.
Mindez már rég a múlté, a múlt ködébe vész, ahogy a költő mondja.
A szép, szelíd, kecses őzikéből pedig, aki pár évtizeddel ezelőtt volt az asszonyuk, hogy az állathasonlatnál maradjunk, ellentmondást nem tűrő, hajthatatlan, a tigris, a sárkány és az áspiskélgyó legjobb tulajdonságait magában elegyítő természetű némber lett, mondják keserűen, sóhajtva, csak maguknak vagy a horgászbotjuknak a férfiak.
Szomorú, de ez az igazság.
Az erdei férfi, amikor régebb végigment az utcán este vagy éjfél után, recsegtek-ropogtak az ablakok az énekszójától; ezzel szemben mostanra úgy lopózkodik haza, szinte lábujjhegyen az utca monoton kövezetén, hogy nehogy felébressze a szomszédasszonyokat, mint aki nem tisztességes dologban jár. Úgy oroszkodik be a lakásukba, a sötétben villanyt sem gyújtva, hogy fel ne ébredjen az asszony, mint a tolvaj; reszket a gyomra, hogy nehogy egy pisszenés is elhagyja a száját, legszívesebben a bejárati ajtótól az ágyig teljesen levetkőzve, hóna alatt a holmijával, hátrafelé lépegetve, anyaszült meztelenül menne, úgy tenné meg azt a pár métert a paradicsomi állapotig, a csendben való lefekvésig. Úgy is teszi meg, már-már le is ülne az ágy szélére, már-már megérkezne az enyhet adó paradicsomba, amikor valahogy a sötétben véletlenül lever valamit az éjjeliszekrényről, és felpattan az asszony szeme: hol voltál, kérdezi, és erre mit lehet mondani. Érzem, ne is mondd, erre sem lehet semmit mondani, azzal hátat fordítanak neki, és dohogva elalusznak. Másnap, tudják az erdei pasik, úgyis folytatása lesz a dolognak, úgyhogy olyanformán szenderülnek ők is álomba, mint a gyermekek, akik türelmetlenül várják már a büntetésüket. Azt, hogy mihamarabb túl legyenek rajta. Ami persze nem lesz egyéb, hanem néma küzdelem, a szó megvonása, a némasággal való büntetés. Úgy fognak hallgatni másnap az asszonyok, mint a kuka, ami nem is baj, csakhogy a hallgatásuk mögött harag van, düh van, és – tudják a pasik – a megfelelő retorzió sem marad el. Ha fiatal korukban még reggelit készítettek a férjnek, a pasinak most eszükbe sem jut, egyék csak, amit akar, a száját megtalálja; ha fiatalabb korukban előkészítették a ruháját, kivasalták az ingét, a pasi hadd vegyen fel, amit akar. Most ahelyett nekiállnak virágot öntözni, s olyan gondosan teszik, mintha az életük múlna azon, és természetesen olyan alaposan, hogy csorog le a szekrényekről a langyos víz hosszan, áztatgatja szépen a préseltlemez bútorokat.
Az erdei pasi úgy fél a feleségétől, mint a tűztől. Nem véletlen, hogy legszívesebben reggeltől estig dolgozna, hogy minél kevesebbet legyen otthon. A munkaidő után is inkább még fusimunkákat vállal, csakhogy ne kelljen egy fedél alatt lennie, egy szoba levegőjét szívnia vele, mert abból rendszerint baj és veszekedés szokott kerekedni. A hétvégék pedig, amikor együtt van a család, azok a „konyhakötényes zsarnok” házi terrorjának a jegyében szoktak indulni. Először csak a takarításért van baj, aztán meg mindenért. Csak akkor nincs, ha ezeket a pasi végzi el. De neki a hétvégék is általában házon kívül telnek. Akkor nincsen baj, nincs retorzió, nincs családi dáridó.
Ha oroszlán volt korábban a helyi pasi, akkor most egy nagy, formátlan gumimacihoz hasonlíthatjuk, aki bármilyen irányban alakítható, gyűrhető, formálható, nyúzható, szabható, vágható. És mindezen műveletek után még rugalmasan vissza is ugrik a nyúzójához, alakítójához.
Az erdei pasi a sportok közül legkevésbé a családi leszámolásos embernemérgelődjöt nem szereti, de ez viszont a feleség kedvence, amit nagy előszeretettel űz főként családtagok, a barátok és ismerősök jelenlétében; meghitt családi ünnepek, összejövetelek húslevesei, töltött káposztái között célozgatni a férjre, például hogy az este mikor jött haza, hogy miket ordibált (az ordibált szót szeretik használni), bőgött, mint egy bölénybika, elküldött, mondják hüppögve, elküldött aza… aza… stb. Ilyenkor az erdei pasik ülnek szótlanul, olyan bűntudattal a lelkükben, hogy szakad le tőle az a belső plafon, és csak hallgatnak. És várják az ítéletüket: az akasztást vagy a főbelövést.
Az erdei pasinak az asszonyok mindig kitalálnak valamit. Kitalálják például, hogy mit kellene csinálnia, már csak azért is, hogy ne üljön tétlenül. Úgy szeretik, ha nekik ki se kell mozdulniuk a házból, hogy onnan dirigálják a szőnyegporolást, az udvarseprést, a szemétlevivést, a borlefejtést, a pince-, a padlás-, a kamra-, a fásszín takarítást; hogy a pincéből mit kell felhozni a zöldséglevesbe, az almaszedést, a kiskertben a zöldségtermesztést stb. Elgondolkozhatunk azon, hogy miért van olyan sok horgászatot és vadászatot kedvelő pasi. Hogy miért nem horgásznak például a nők. Vajon tudnának-e ott órákig csendben ülni, egymagukban. Mert ha nincs mellettük az erdei pasi, akkor félszegnek érzik magukat, magányosnak, bénának, cselekvésképtelennek.
Az erdei pasi bátorsága a felesége kötényzsebében található. A pénze úgyszintén. A véleménye dettó. Ha ítéletet kell hozni valamiről, azt a feleség hozza meg, az erdei pasi pedig csak rábólint, és úgy mondja máshol, mintha az az ő ítélete lett volna. Hát nem könnyebb így?
Az erdei pasi tárgy. Annyival jobb a multifunkcionális, fiókban tartható „férjnél”, hogy őt el lehet küldeni a nagy büdösbe akármikor, és nem haragszik meg érte. Mert tkp. ő is úgy érti, ugyanis oda szeretne menni maga is, legalább ünnepekkor. De neki, a tárgynak az is adagolva van. Ha jó kisfiú, és ha jókedve van az asszonynak, akkor kap egy kicsi izécskét, hadd jácodjon kedvére a gyermek, hadd rázogassa öt percig magából a feszültséget, mert lesz majd abból újra éppen elég.
Az erdei pasi a báb, a madárijesztő, önmaga árnyéka, aki jól érzi magát úgy, ahogy van, mert kényelmesebb, mert nem az övé a döntés semmiben, csak azt hiszi. Egy lépést nem tud megtenni a felesége nélkül, és – mint ahogy azt egy híres ember mondta – úgy él le egy hosszú vagy rövid életet, mint egy kutya; és úgy hal meg, mint egy úr, ami életében addig sohasem volt, csak egy szánalmas, „alsóbbrendű, közönséges nulla”.
