Utolsó pénzén és utolsó erejével, templomos lélekkel él ez a falu, nem sírja-sírhatja vissza régi önállóságát, a hazai törvények mellett ez lehetetlen. Önálló lábra állásra, mint valaha a harmincas években (amikor volt gazdasági erő, szent és sérthetetlen magánvagyon), ma még az olyan kistelepülés sem vállalkozhat, ahol több a munkahely, s nem fenyeget a kiöregedés. „Menege­tünk Cser­náton fiókjaként, s annak is örvendünk!” – jegyezték meg a helyiek.

Bevezetnék az ivóvizet
Fábián Sándor nem mondhatná magáénak az idők folyamán összegyűjtött megbízatásokat, ha nem segítette volna bizalmával a faluközösség. Ikafalva falufelelőse, az erdő-közbirtokosság elnöke, a református egyház gond­noka, s ha rászolgál a helyi tanács bizalmára, ebben a ciklusban is magáénak mondhatja Csernáton község alpolgármesteri tisztségét.
– Mi történt az utóbbi hónapokban a faluban? – tettük fel neki a kérdést.
– Nem hangzik olyan égbekiáltó dolognak, de elmondhatom, hogy Ikafalvának minden utcáját sikerült önerőből kavicsozással feljavítani, s szerintem ezt nem minden falu tudja elmondani magáról. Most az ivóvíz bevezetése következne. Erre már elkészült a kivitelezési terv, és a községvezetés várja a legközelebbi kiírást, hogy megpályázhassuk. Járt már a helyszínen egy franciaországi egyetem kivitelező csoportja, mely kisebb települések ivóvízhálózatának kiépítését vállalja. A Szőrösmál kútjából lenne elegendő, jó minőségű forrásvíz, ha megépülne az a háromszáz köbméteres tartály, amit előírtak a szakemberek a tervben. A szennyvízhálózat egyelőre még a jövő zenéje: a községközpontban csak most kezdték meg annak kiépítését, ami pedig a családi ülepítőmedencék dolgát illeti, azt kevés ikafalvi család zsebe bírná meg.
– Hallom, hogy próbáltak szépíteni is a falun.
– A bejáratot széppé teszi a nagy székely kapu, s asszonyaink egy nagyobb virággruppot is létesítettek a főút mellé, ilyen eddig nem volt... Szép, és gondozzák is.
Messze a szejpesi erdő    
– Mit hoz a családoknak a közbirtokossági erdővagyon?
– Hoz valamit, de ahogy telik az idő, úgy nő az örökösök száma, és felaprózódik a juss! A tavalyra osztottunk részesedést. Erdőnk messze esik a falutól, fenn, a Szejpes vidékén. Torja vagy Csernáton felé a fát könnyebben le lehet szállítani, mert ott vannak arra alkalmas utak. A bejövő összeget, miután a költségeket levontuk, kiosztottuk a tagok között. 208 személy szerepel a nyilvántartásunkban, de az összterület sem nagy: 178,2 hektár. Felap­rózódik az erdőbirtok. Olyan eset is van, hogy egy örökhagyó után 16 örökös maradt! Szeren­csénk, hogy mindig akad cég, mely fel tudja vásárolni a fát. Mi mindig meghirdetjük a törvényes, zárt borítékos licitet. Csak hárman rendezzük az erdők dolgát: mellettem áll még Kovács Gyula alelnök és Máthé Benedek Bo­tond titkár. Nálunk, mert kevés az erdő, nincs öttagú vezetőség, nincs egy alkalmazottunk sem. A vezetőtanács, szabályzatunk értelmében, akkor kap osztalékot, amikor a tagok, s az összjövedelem tíz százalékából kaphatunk csak pénzjutalékot munkánk után, ami követhető, mert mérlegképes könyvelőt fogadtunk. Csak így tarthatjuk meg azt a kevéske vagyont, amit őseink ránk hagytak, s amit nem szabad elkótyavetyélni.

Csökken az állatállomány
– Mi a helyzet a magánerdőkkel?
– Kétszeresénél is több, mint a közbirtokossági. Ikafalván állami erdő nincs is. A magánerdők erdészek-brigadérok gondjaira vannak bízva, s a tulajdonosok is részesültek rendesen erdőhasznukból üzemterv szerint...
 Mi, a közbirtokosság visszakaptunk 22,8 hektár legelőrészt, az utána járó területalapú támogatás bepótol a jövedelembe, abból fedezzük a legelőtörvény által is kötelező feljavítást. Juhok legelnek azon, mert a területet le kellett fedni állatlétszámmal. Van még két más juhsereg is az ikafalvi részen, s elmondhatjuk, hogy a mi falunk bír a legnagyobb juh­állománnyal, amely biztosan eléri az 1300-at. A baj az, hogy bejár a medve a legelőkre, nemrég két vemhes üszőt meg is ölt. Kedvére valók voltak a falatok, s most már rendszeresen zaklatja az esztenákat. Már a vadászok is tudnak róla, s a hivatal leadta a kártérítéshez szükséges papírokat. Ilyen helyzetben még a pásztorok is veszélyben vannak. Csökkenőben azonban a szarvasmarha-állomány. Csupán tizennyolc állat van, s abból is csak tizenegy fejős! Igaza kezd lenni azoknak, akik évekkel ezelőtt állították: egy-két fejőstehén tartása későbben nem lesz jövedelmező.
Körüljártuk azt is, hogy ennyi fejőstehénnel mire mennek a tejtermelők? Kiderült: ez az állomány annyi tejet ad, hogy jut belőle a gazda családjának, néhány olyan helybelinek, aki beszegődi, s a feleslegeset „elviszi a martonfalvi román”. Utóbbi egy cég, amely elszállítja a fölös tejet azokból a kisebb településekből is, ahonnan a Covalact már nem tekinti kifizetődőnek. Nem egy olyan kistelepülés van a környéken, ahonnan már mamutfeldogozó nem szállítja el a tejet. A majdnem két évtizede Dobrud­zsából Kézdi­marton­falvára települt feldolgozó cégnek, tehéntejből telemeát állít elő, viszont megéri összeszedni a „maradék tejeket”.
– Meg tudná-e indokolni, mi az oka annak, hogy egy ekkorra határral és legelőterülettel rendelkező településen, mint Ika­falva, miért esik az állatállomány?
– Egyéni véleményt kockáztatok: a mai fiataloknak, már amennyi ifjú él a faluban, nem a szíve csücske az állattartás. Ha valaki ezzel eredményt akar elérni, akkor a 365 napból 365-öt kell dolgoznia, az állat mellett nincs vasárnap, nincs ünnepnap. Valljuk meg: a tej helyi értékesítési ára a termelő szempontjából alacsony.

Testvértelepülés nélkül
– Ön a reformátusok megyebírója. Szól­jon a gondokról.
– Egyházunk mindent visszakapott, amire joga volt. 82 hektár az egyházi erdőnk, öt hektár a szántóterületünk, amit bérben használnak. Van igény arra, amit az önkormányzat is tud, hogy építsünk mi is ravatalozót. Hamarosan döntünk afelől is, hogy milyen területre, mert a Papok hegye alatti meredek oldalban lévő temetőnk túl messze ahhoz, hogy vízzel és villannyal tudjuk ellátni. Egy ravatalozónak is vannak uniós normái. Biztató, hogy a községvezetés az építésre anyagi segítséget ígért. Gyűjtés lesz a hívek között is, már van olyan személy, aki önkéntesen adakozott.
– Lesz-e vigadalom, falunap ebben az évben? Miért nincs testvértelepülése Ikafal­vának?
– Úgy néz ki, hogy összevont ünnep lesz, ami majd július 26–29. között párhuzamosan zajlik az Euro-Camp nevű gyermeksport-rendezvényekkel. Tiszavalk volt kezdetben a testvértelepülésünk, amíg itt szolgált Sánta Imre tiszteletes, ő tartotta velük a kapcsolatot. Mi is voltunk, ők is ellátogattak hozzánk, de megszakadt a kapcsolat.

Aki betűt vetett...
Nyugdíjba készül a Szabó Lajos Elemi Iskola tanítónője, Nagyoláh Ilona. Az idei évzárón búcsúzik. Harminckilenc évfolyamot tanított meg írni-olvasni, számolni. Gyermekei szeméből látni lehetett: szeretik a tanító nénit, de nincs baj, mert nem megy el, nem költözik el a faluból. Lehetetlen felsorolni, hogy mennyi jó kapcsolódik nevéhez a falu történetének utolsó közel négy évtizede alatt. Talán az óesztendei közös mulatságokat említhetjük, melyek pályafutása idején népszokássá alakultak. Nagyenyedi diplomával a kezében 1973-ban kezdő fiatalként került Ikafalvára, ahol szeretettel fogadták. A negyvenedik év küszöbén azt mondja: „Ikafalván betűt vetettem, s szeretetet arattam!” A legjobb társaság a gyermeksereg – állította –, úgy érzem, hogy köztük vagyok a legboldogabb.
Az utódlás sem gond, mert fia is, menye is a tanítói pályát választotta.

Akácok az összetartozásért
Óvodai vallásóra után volt alkalmunk megszólítani Bardócz Csabát, Ikafalva fiatal református lelkipásztorát, akiről már a faluban elmondták, hogy sikerült egy csokorba gyűjtenie a gyermekeket, a fiatalságot. Kétszáz híve van. Minden évben javítottak valamennyit a templom épületén. Most a bútorzat, az ülőpadok lefestésén a sor. Tervei szerint közmunkával fogja megoldani.
– A 35 év alattiakat szólítottam meg erre a munkára – mondta –, abból a meggondolásból, hogy a templom a fiatal emberöltő találkozási helye is, és ha maguk szépítik, javítják, akkor jobban magukénak fogják érezni. Már vannak jelentkezők, s ha összeáll a csapat, megkezdjük a munkálatot. A gyerekeket és cserkészeimet megpróbáltam hasznos és nevelő jellegű munkát végző csoportba szervezni. Minden évszakban egy alkalommal például szemetet gyűjtenek. A Nemzeti Össze­tartozás Napján a szépet és a nemeset a hasznossal önálló módon kötötték össze cserkészeim két őrsvezető, Dombi Anita és Kovács István irányításával. Déli harangszókor indultak, és akácfacsemetéket ültettek az összefogás-összetartás jegyében egy olyan helyre, ahol földcsuszamlás fenyegeti a területet. Nem vettem részt a munkálatban, mert biztos voltam benne, hogy önállóan és becsületes módon eleget tesznek feladatuknak. Gyakorlattá lettek a fiatalok között a csocsó-bajnokságok, melyeknek szünetében rövid beszélgetéseket tartunk arról, ami őket érdekli, foglalkoztatja, mert nem biztos, hogy azokat a kérdéseket egy ifjúsági biblia­óra alkalmával sikeresen meg tudnánk vitatni. Ezekre az alkalmakra viszont olyanok is eljönnek, akik egyébként nem valószínű, hogy vevők lennének a bibliaórás kötött társalgásra. Nálunk a nagyon tevékeny nőszövetség is önállóan működik. Ellátogattak a lemhényi és a kézdiszentléleki öregotthonba, közös kirándulásokat szervezünk. Volt úgy, hogy a mi gyülekezetünk hozta el például az egyik gasztronómiai verseny pálmáját.