Torna (1.)
Torna. Kínai szabadalom. Huang Ti császár gyógytornagyakorlat-sorozata az i. e. 2698-as esztendőből való.
A XII. században Yo Fei tábornok rendszerezte Napi nyolc üdvös gyakorlat címmel. Igazi térhódítására a XVII. és XVIII. században kerül sor, akkor vezetik be tantárgyként az iskolákba. Akárcsak az atlétika, a torna is ma minden sportág alapja, fontos, nélkülözhetetlen kiegészítője. Azt valljuk: futás nélkül nincs sport, és minden sportot gimnasztikával kezdünk.
A versenytorna – szertorna, melynek szerei: korlát, nyújtó, ló, gyűrű, gerenda, felemás korlát, talaj – szerepelt már az első újkori olimpiai játékok műsorán, rendszeresen azonban csak 1924-től.
Athénban (1896) a német tornászok uralták a mezőnyt. Legeredményesebbnek Carl Schumann bizonyult, aki a lóugrásban szerzett aranyérme mellett megszerezte mint csapattag a korlát és nyújtó csapatviadalának aranyát is. Őt a svájci Louis Zuttar követte, aki a lólengésben szerzett bajnoki címe mellett lóugrásban és korláton még átvehetett egy-egy ezüstérmet. A korabeli krónikás megjegyzése: „küzdelmesebbek lettek volna a versenyek, ha a tornasportjukról híres svájciak a csapatversenyeken is rajthoz állnak”.
Párizs tárt karokkal fogadta a tornászokat, annyira tárt karokkal, hogy az egyetlen versenyszámba tizenhat gyakorlatot tömörített. Természetesen a francia tornászok „képére” szerkesztette meg a játékok tornaszabályait. Nem csoda tehát, ha a dobogó mindhárom fokára francia tornászok álltak.
St. Louis a tornában is hű maradt önmagához, s alaposan kibővítette – hét egyéni és öt összetett szám – a tornaversenyek programját. Tíz aranyat szereztek a házigazdák – Anton Heida egymaga négy aranynak és egy ezüstéremnek lett a gazdája –, az európaiaknak csupán két arany jutott. Érdekes, hogy az osztrák Julius Lenhartot, aki egyébként osztrák állampolgár volt, a derék amcsik saját csapatukban is nyilvántartották.
London (1908) meghúzta a vonalat, mindössze két összetett tornaszámot tűzött műsorra. Egyéniben az olasz Alberto Braglia csillogott-villogott, csapatban pedig a svédek. A tornaszámok közé került viszont a kötélhúzás, s ebben angol földön angol győzelem született.
Stockholm mintha nem akart volna ujjat húzni az angolokkal, megtartotta a kötélhúzást, talán mert tudta, hogy a vikingek erősebbek, mint az egykor általuk sakkban tartott angolszászok. Nem tévedett. A torna egyéni számában az olasz Alberto Braglia megvédte bajnoki címét, a svéd rendszerű csapatversenyben pedig olasz, svéd és norvég győzelmek születtek.
Antwerpenben az angolok visszahódították a „legerősebb kötélhúzók” címet, tornában pedig két olasz és egy-egy dán meg svéd győzelemnek tapsolhatott a közönség.
Az Antwerpen és Párizs közötti négy esztendőben megmozdult a Nemzetközi Tornaszövetség. Előírta és a második párizsi olimpián (1924) kötelezővé is tette a kötelező gyakorlatokat. Párizsban egyébként kilenc versenyszámban osztottak érmeket. Legeredményesebb tornászként a jugoszláv Leon Stukelj szerepelt, aki megnyerte az egyéni összetettet és a nyújtót.
Amszterdamban a svájciak remekeltek, nyolc lehetségesből öt aranyat szereztek. Itt mutatkoztak be a női tornászok, egyelőre csak a csapatversennyel. Egyelőre... De maradjunk továbbra is a férfiaknál. Los Angelesben amerikai–olasz versenyfutás alakult ki, melyet aztán a sajátos pontozási rendszert bevezető amerikaiak nyertek öt aranyéremmel a négy aranyat nyert olaszok és a két olimpiai bajnokságot nyert magyarok előtt. A két magyar aranyérem Pelle István érdeme, aki megnyerte az első ízben kiírt műszabadgyakorlatot (lényegében a talajt) és a lólengést, aki ráadásként korláton is szerzett egy ezüstérmet, és aki versenyben volt az egyéni összetett első helyéért, de sajnos lóugrásban rontott, és így el kellett búcsúznia a bajnoki címtől. Berlinben rendkívüli népszerűség jellemezte a tornaversenyeket, több mint húszezer néző követte végig a viadalt, mely hat hazai győzelemmel zárult.
A második világháborút követő második londoni olimpia (1948) újabb magyar sikert hozott, ezúttal Pataki Ferenc műszabadgyakorlata ejtette ámulatba a hidegvérű angolokat és a szigorú zsűrit. Lólengésben hármas finn holtverseny alakult ki, így nyert Finnország „egy csapásra három aranyat”. Helsinkiben bemutatkoztak a szovjetek, akik jöttek, láttak, győztek. Egyéni összetettben Csukarin Viktor győzött, csapatban a szovjet válogatott, a szerenkénti döntők során pedig még háromszor csendült fel a győztest köszöntő szovjet himnusz. Melbourne-ben újabb „nagyhatalom” jelentkezett – Japán, s a tornaviadal szovjet–japán versenyfutásba torkollott. Csukarin és a szovjet válogatott megvédte bajnoki címét, s a szerenkénti döntőkön is öt szovjet győzelem született. Egyelőre... Mert következett Róma, és a japán csapat megelőzte a szovjetet. Egyéniben viszont Borisz Sahlin diadalmaskodott. Tokióban, szinte mondanunk sem kell, a szovjet–japán versenyfutás japán sikereket hozott, mind egyéni összetettben, mind a csapatviadalban a felkelő nap országának fiai diadalmaskodtak, a szerenkénti versenyeken is három japán győzelem született. Ez a japán fölény aztán folytatódott Mexikóvárosban is, ahol egyéni összetettben Sawao Kato győzött, csapatban pedig Japán megvédte bajnoki címét, a szerenkénti döntőkben pedig négy aranyérmet szereztek a távol-keletiek, a jugoszláv Cerar pedig megvédte bajnoki címét lólengésben. Ez a kép változatlan maradt Münchenben is. Montrealban viszont megkezdődött a japánok „visszavonulása”, csapatban még megvédték bajnoki címüket, egyéni összetettben viszont a szovjet Andrianov diadalmaskodott. S hogy a magyarok se maradjanak érem nélkül, Magyar Zoltán megszerezte első aranyérmét lólengésben, Moszkvában aztán megvédte ezt a bajnoki címet. Moszkvában, ahol már nem volt látható egyetlen japán sem a dobogó tetején. A második Los Angeles-i játékokon a szovjet tornászok távolmaradása lehetővé tette az ázsiaiak – japánok, kínaiak – előrenyomulását, de ez a „nyomulás” egyelőre rövid életű, mert Szöulban és Barcelonában is visszaáll a rend előbb a szovjet, majd a Független Államok Közössége tornászainak jóvoltából.
A férfi tornászok olimpiai bajnokai:
Év Egyéni Csapat, talaj Lólengés Gyűrű
1896 – – – Zutter Louis (Svá) Mitropulosz Joannisz (Gö)
1900 Sandras Gustave (Fr) – – – –
1904 Lenhart Julius (Aut) EÁ – Heida Anton (EÁ) Glass Hermann (EÁ)
1908 Braglia Alberto (Ol) Své – – –
1912 Braglia Alberto Ol – – –
1920 Zampori Giorgio (Ol) Ol – – –
1924 Stukelj Leon (Jug) Ol – Wilhelm Josef (Svá) Martino Franco (Ol)
1928 Miez George (Svá) Svá – Hänggi Hermann (Svá) Stukelj Leon
1932 Neri Romeo (Ol) Ol Pelle István (Ma) Pelle István Gulack George (EÁ)
1936 Schwarzmann A. (Né) Né Miez George Frey Konrad (Né) Hudec Alois (Csz)
1948 Huhtanen V. (Fin) Fin Pataki Ferenc (Ma) Aaltonen Paavo (Fin) Frei Karl (Svá)
1952 Csukarin Viktor (Sz) Sz Thoresson W. (Své) Csukarin Viktor Saginjan Grant (Sz)
1956 Csukarin Viktor Sz Muratov V. (Sz) Sahlin Borisz (Sz) Azarjan Albert (Sz)
1960 Sahlin Borisz Jap Aihara Nobujuki (Jap) Ekman Eugen (Fin) Azarjan Albert
1964 Endo Jukio (Jap) Jap Menichelli Franco (Ol) Cerar Miroslav (Jug) HajataTakudzsi (Jap)
1968 Kato Szavao (Jap) Jap Kato Szavao Cerar Miroslav Nakajama A. (Jap)
1972 Kato Szavao Jap Andrianov Ny. (Sz) Klimenko Viktor (Sz) Nakajama Akinori
1976 Andrianov Nyikolaj Jap Andrianov Nyikolaj Magyar Zoltán (Ma) Andrianov Nyikolaj
1980 Gyityatyin A. (Sz) Sz Brückner R. (NDK) Magyar Zoltán Gyityatyin A.
1984 Gusiken Kodzsi (Jap) EÁ Li Ning (Kí) Li Ning Gusiken Kodzsi
1988 Artyomov Vl. (Sz) Sz Harkov Szergej (Sz) Bilozercsev D. (Sz) Behrendt H. (NDK)
1992 Scserbo Vitalij (FÁK) FÁK Li Hsziao-suang (Kí) Pe Gil Szu (ÉK) Scserbo Vitalij
1996 Li Hsziao-suang Or Melisszandisz J. (Gö) Li Tong-hua (Svá) Chechi Yuri (Ol)
2000 Nyemov Alekszej (Or) Kí Vhrovs Igors (Let) Marius Urzică (Ro) Csollány Szilveszter (Ma)
2004 Hamm Paul (EÁ) Jap Shewfelt Kyle (Kan) Teng Haj-pin (Kí) Tampakosz D. (Gö)
2008 Jang Vej (Kí) Ki Cou Kaj (Kí) Hsziao Csin (Kí) Csen Ji-ping (Kí)
2012 ................................ .... ........................ ....................... ......................................
Lóugrás Korlát Nyújtó
1896 Schuhmann Karl (Né) Flatow Alfred (Né) Weingärtner Herman (Né)
1904 Heida Anton Eyser George (EÁ) Heida Anton
1924 Kriz Frank (EÁ) Güttinger August (Svá) Stukelj Leon
1928 Mack Eugen (Svá) Vácha Ladislav (Csz) Miez George
1932 Guglielmetti Savino (Ol) Neri Romeo Bixler Dallas (EÁ)
1936 Schwarzmann Alfred (Né) Frey Konrad Saarvala A. (Fin)
1948 Aaltonen Paavo Reusch Michael (Svá) Stalder Josef (Svá)
1952 Csukarin Viktor Eugster Hans (Svá) Gönthard Jack (Svá)
1956 Bantz Helmut (Né) Csukarin Viktor Ono Takasi (Jap)
1960 Ono Takasi Sahlin Borisz Ono Takasi
1964 Jamasita Naruhiro (Jap) Endo Jukio Sahlin Borisz
1968 Voronyin Mihail (Sz) Nakajama Akinori Voronyin Mihail
1972 Köste Klaus (NDK) Kato Szavao Cukahara Micuo (Jap)
1976 Andrianov Nyikolaj Kato Szavao Cukahara Micuo
1980 Andrianov Nyikolaj Tkacsov A. (Sz) Delcsev Sztojan (Bul)
1984 Lu Jun (Kí) Conner Bart (EÁ) Moriszue Sindzsi (Jap)
1988 Lu Jun 19,875 Artyomov Vlagyimir Artyomov Vlagyimir
1992 Scserbo Vitalij 9,856 Scserbo Vitalij Dimas Trent (EÁ)
1996 Nyemov Alekszej Saripov Rusztam (Uk) Wecker Andreas (Né)
2000 Deferr Gervasio (Spa) Li Hsziao-peng (Kí) Nyemov Alekszej (Or)
2004 Deferr Gervasio Goncsarov Valerij (Uk) Cassina Igor (Or)
2008 Blanik Leszek (Len) Li Hsziao-peng Cou Kaj
2012
A már elfelejtett tornaszámok aranyérmesei:
* lóugrás keresztben – 1924: Séguin (Fr), lóugrás hosszában – 1924: Kriz (EÁ)
* függeszkedés: 1896: Adriakopulosz (Gö), 1904: Eyser (EÁ), 1924: Supcik (Csz), 1932: Bass (EÁ)
* buzogány: 1904: Hennig (EÁ), 1932: Roth (EÁ)
* akrobatikus ugrás: 1932: Wolfe (EÁ)
* csapatverseny, svédrendszerű: 1912: Svédország, 1920: Svédország, európai rendszerű: 1920: Olaszország, szabadon választott gyakorlatok: 1920: Dánia
* kötélhúzás: 1908: Nagy-Britannia, 1912: Svédország, 1920: Nagy-Britannia.
Csapatverseny szabadon választott szerekkel: 1912: Norvégia, meghatározott szerekkel: 1912:Olaszország.
Összetett hármasverseny (atl. gyak).1904: Emmerich (EÁ), tornagyakorlatokkal: 1904: Spinnler (Né).
Összetett hatosverseny, egyéni: 1904: Lenhart (Aut), csapat: EÁ
Korlát, csapat: 1896: Né, nyújtócsapat: 1896: Né.
