A közönséges szurokfű nálunk vadmajoránna vagy oregánó néven is ismert, nem véletlenül, ugyanis konyhaművészeti hasznosítása a majoránnáéval azonos. Ma már nálunk sem hiányozhat a konyha fűszerei közül, a kereskedelemben is megtaláljuk, ám ez egy másik fajból származik, a krétai szurokfűből, amely ott endémikus faj, ízértéke fokozottabb, mint a közönséges szurokfűé. Forgalmazás céljából Krétán és Angliában termesztik.
A mediterrán zöldséges, paradicsomos ételek, a pizzák elképzelhetetlenek oregánó nélkül, amelyet a pizzára, salátákra szórva (előzetesen kissé párolva) része annak az aromaegyüttesnek, amely a dél-európai népek kedvelt alapételét jellemzi. A pizzáknak csak fantáziánk szabta változatai ma már a mi étrendünkben is jelen vannak. De talán kevésbé használt ízesítésükre az oregánó. Dél-Európában évszázadok óta nem csupán fűszer, de étvágyjavító, emésztőrendszeri betegségek enyhítője is.
Az ajakosokhoz tartozó növényekre jellemzően a szurokfű is kitűnő mézelő növény. Halvány rózsaszín virágai már júniusban megjelennek, hogy szeptemberig folyamatosan virágozzanak. A hajtás csúcsán fejecskékbe tömörült virágai viszonylag hosszú száron az átellenesen álló levélkék hónaljából indulnak ki, szintén átellenesen. A fásodó szár és a virágszárak is vöröses futtatásúak. Nálunk bárhol, napnak kitett helyen, erdőszéleken, erdei utak mentén, vágásokban, tölgyesekben előfordul. Kertjeinkben is megtelepíthető (akárcsak a krétai szurokfű).
Hatóanyagai a karvakról, limonén, pinén, timol, flavonoidok, cseranyagok, amelyek együttese adja az illóolajának jellegzetes erős, de kellemes illatát és kettős értékét (fűszer és drog). Drogként a belőle készült tea görcsoldó, a makacs köhögés ellenszere gargarizáló folyadékként, szélhajtó, epehajtó, emésztést javító hatású. Virágzó hajtását a levelekkel együtt gyűjtsük.
