Elektronikus adatbázisban foglalta össze a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet azokat a romániai törvényeket, amelyek az ország nemzeti kisebbségeire vonatkoznak. A több mint ötszáz jogszabályt tartalmazó MinLexben témakörök és kulcsszavak szerint lehet keresni.
Horváth István, a Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint korábban is készültek már hasonló jogszabálygyűjtemények, de nyomtatott formában. Ez viszont olyan elektronikus adatbázis, amely rendszeresen frissül, és interneten bárki elérheti. Elsősorban a jogalkalmazóknak, például az önkormányzatoknak szánják, de kisebbségi ügyekkel foglalkozó újságírók és civil szervezetek jogi tanácsadói számára is hasznos lehet. Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának elnöke beszámolt arról, hogy az Európa Tanács júniusban tette közzé a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája előírásainak romániai alkalmazásáról szóló jelentését, amelyben javasolták egyebek között a húszszázalékos kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentését. Markó Attila szerint Románia jól áll a kisebbségi jogokkal kapcsolatos törvényi kerettel, a legnagyobb problémát a jogszabályok alkalmazása jelenti. Ez az adatbázis éppen a törvényalkalmazás szempontjából lehet hasznos, hiszen a döntéshozók már nem hivatkozhatnak arra, hogy nem ismernek egy-egy előírást. (Transindex)