Az oktatási paktum és az RMDSZTanítsák magyarul a történelmet és a földrajzot

2007. november 30., péntek, Közélet
Jó kiindulópontnak, ugyanakkor meglehetősen hiányosnak tartja az RMDSZ az államfői bizottság által javasolt hosszú távú oktatási paktumot, amelyről tegnap a Traian Băsescuval folytatott konzultáción esett szó.

Az államfő azt szeretné, hogy a bizottság által kidolgozott dokumentum alapján valamennyi párt aláírjon egy hosszú távú megállapodást az oktatási reformról. ,,Sajnálatunkat és aggodalmunkat fejeztük ki az államfőnek, hogy a paktum szövegét kidolgozó tanügyi szakbizottságba egyetlen magyar szakembert sem hívott meg. Emiatt a dokumentum egyetlen mondatot, egyetlen szót sem tartalmaz a hazai kisebbségi, illetve a magyar nyelvű oktatásról" — fejtette ki a megbeszélés után Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Éppen ezért a küldöttség vezetője az RMDSZ nevében egy oktatással kapcsolatos dokumentumot nyújtott át az államfőnek.

,,Konkrét javaslatokat tettünk a dokumentum kiegészítésére, az oktatási törvény módosítására, valamint az iskolák finanszírozásával és a tanterv kidolgozásával kapcsolatban. Elmondtuk azt is, biztosítani kell itthon az anyanyelvű oktatást az óvodától a doktori képzésig, beleértve a magyar nyelvű egyetemi képzést is" — mondta Kelemen. Az RMDSZ álláspontja szerint az új tanügyi törvénynek a hazai kisebbségi közösségek számára biztosítania kell saját oktatási intézményeik létrehozásának lehetőségét, és azt, hogy maguk dönthessenek ezek működéséről. Az államnak — a fejkvóta alapján — biztosítania kell ezen intézmények működését — véli a szövetség. Emellett kérték, hogy a magyar gyermekek anyanyelvükön tanulhassák valamennyi tantárgyat — a történelmet és földrajzot is —, a román nyelvet pedig igényeiknek megfelelően kidolgozott tankönyvekből sajátíthassák el. A szövetség képviselői felvetették, hogy a vidéken élő iskolásoknak biztosítani kell a városi tanulókéval egyenlő esélyeket. Éppen ezért javasolták, hogy a létszám alatti osztályokkal működő iskolákat csak abban az esetben vonják össze, ha a gyermekeknek nem kell tizenöt kilométernél hosszabb utat megtenniük a legközelebbi tanintézményig. ,,A dokumentum átnyújtásakor az államfőnek elmondtuk, ha az ebben megfogalmazottakat bevezetik a paktum szövegébe, az RMDSZ aláírja azt" — jelentette ki Kelemen Hunor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2007-11-30: Közélet - Hecser László:

Bojkottáltak az RMDSZ-es képviselők (Barót)

Az RMDSZ baróti szervezetének önkormányzati frakciója ismét bojkottálta a hét végén lezajlott rendkívüli tanácsülést.
2007-11-30: Közélet - Farcádi Botond:

A csodálatos mandarin a színpadon (Bemutató az M Stúdióban)

Az Ünnep cirkuszszínházi produkció után A látogató címmel kaszkadőrelemeket is magába építő előadását mutatja be ma a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínház héttagú társulata.