Legalább két fontos nemzetpolitikai jelentőségű cselekedetet jegyez a múlt hét: az egyik az unitáriusok egyesülése, a másik a kisebbségi jogvédő intézet megalapítása.
Az erdélyi és a magyarországi unitáriusok egységes egyházat hoztak létre egyesülésükkel; miként vezetőik hangsúlyozták, a megfelelő történelmi pillanat kihasználása jegyében. E kis egyház a szellemileg rendkívül serkentő szerepével írta be nevét Erdély és a magyarság történetébe, s ma a világon, kiemelten az Egyesült Államokban, kimondottan számottevő egyházi, gazdasági és politikai súllyal rendelkezik. A kálvinisták példáját követve most olyan egyesülésre került fel irányítóinak kézjegye, mely hosszúra nyúlt széttagolódásunk sebeit hivatott gyógyítani. Eme egyház tehát, példás huszadik századi helytállása után, a maga nemzeti elkötelezettségéből fakadó további elvárásokat nemhogy elhárítani nem kívánja magától, hanem hangsúlyozottan teljesíti, s ebben bizony ismételten követendő példát állít.
Hasonló irányban jelent előrelépést a kisebbségi jogvédő intézet és alapítvány létrehozása, melyet a magyar miniszterelnök-helyettes jelentett be, miután már léteztek előzetes hírek a készülődésről. Egyelőre a közlemények meglehetősen szűkszavúak, „a magyar nemzethez tartozók teljes körű jogvédelméről” beszélnek az új intézmény kapcsán, merthogy „az erőteljes nemzeti érdekvédelem ellenére vannak még olyan magyar közösségek, amelyeket különböző hátrányok érnek” – áll a dokumentumokban.
Üdvözlendőnek találjuk a „közösségek” kitételt, amely az egyéni jogvédelmet valóban üdvösen egészítheti ki, és kell is kiegészítenie. Az utódállamokbeli magyar népcsoportokat ugyanis a diszkrimináló, errefelé meghonosodott nemzetállam típus a maga szlovák, szerb, román, ukrán stb. vonatkozásában, bár nem egyforma súllyal, de alapjában véve azonos elfogultság-rendszerekkel, egy tőről fakadó hátrányos megkülönböztetésekkel sújtotta és sújtja, s nem lehet vitás, hogy a puszta egyéni emberjogi védelem e sérelmeket soha orvosolni nem lesz képes.
Az egész uniós belső fejlődésnek is minőségileg új szakasza lesz az, amely a kisebbségek kollektív jogainak érvényességéből indul majd ki, remélhetőleg ebben az irányban is úttörő szerepet játszhat az új intézet, miközben az utódállamokban élő népcsoporttársainkat is hozzásegíti ahhoz az önrendelkezési formához, mely a helyi sajátosságoknak és az ismét egységesülő nemzetnek s a másokkal való együttélés méltányos feltételeinek leginkább megfelel.
