A szentkatolnai Bálint Gábor nyelvtudós és nyelvzseni munkásságának újraértékelésével, illetve kultuszának megerősödésével mondhatni párhuzamosan elkezdődött a kéziratos hagyaték Budapesten őrzött részének feldolgozása és kiadása, hasonlóképpen bizonyos, nehezen hozzáférhető munkáinak újrakiadása.
Utóbbira jó példa a Püski Kiadó vállalkozása, a 2008-ban hasonmás kiadásban megjelent A honfoglalás revíziója című Bálint-munka, előbbire pedig A magyar nyelv Dél-Indiában című kötet, amely a tamil–magyar gyöknyomozó, szóegyeztető szótárt tartalmazza bevezető tanulmánnyal és a szükséges ismertető fejezetekkel.
Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor a szentkatolnai emlékkonferencián tartott előadásában kiemelte: Bálint munkásságának legmaradandóbb értékei bizonyára a három ázsiai tanulmányútján gyűjtött nyelvi, népköltészeti és néprajzi anyag, illetve nyelvleírásai, nyelvkönyvei, minthogy az elméletek, amelyeket egy-egy tudós magáénak vall, kevésbé időtállóak, de a pozitív tudás, a tényanyag megmarad. Fokozottan érvényes ez Bálint Gáborra, akit elméleti állásfoglalásai miatt a korabeli pesti hivatalos tanok képviselői vesszőfutásra kényszerítettek, de a pozitív ismeret, amelyet felhalmozott, ma sem kerülhető meg.
Ilyen tekintetben különös jelentőségű, hogy nemrég megjelenhetett a Püski–Masszi Könyvesháznak köszönhetően egy újabb Bálint-kötet, a Mongol-turáni nyelvkönyv, mintegy a jövő évben esedékes Bálint Gábor-centenárium nyitányaként. A mongol nyelvjárások szöveggyűjteménnyel alcímet viselő kötet Obrusánszky Borbála és Czeglédi Katalin kutató munkája, előbbi angolból magyarra fordította és gondozta, utóbbi pedig nyelvészetileg ellenőrizte a szöveget.
Bálint első oroszországi, illetve ázsiai útja során, 1873-ban jutott el Mongóliába, ahol megismerhette és tanulmányozhatta az élő mongol nyelvet, s vállalkozott egy angol nyelven megírt mongol nyelvkönyv elkészítésére, amelyet azzal a gondolattal hozott létre, hogy ne csak a filológusok profitáljanak majd belőle, hanem azok is, „akiknek lesz lehetőségük beszélni Dzsingisz kán mai nyitott szívű népével”. Mint látható, Bálint nyelvkönyvét angolul írva, egyrészt a nemzetközi tudományosság szolgálatába kívánta állítani – ezzel utólag kiérdemelte, hogy Európában őt tekintsék a mongolisztika harmadik legnevesebb művelőjének! –, másrészt pedig számított arra, hogy egy művelt olvasóközönséghez is eljuthat ily módon üzenete.
Érdeklődéssel fordult ugyanakkor a mongolok szokásai, általában kultúrája felé, következésképp értékes népköltészeti és néprajzi anyagot is gyűjtött, ebből állítva össze egy, a nyelvkönyvhöz kapcsolt szöveggyűjteményt. Ebből a szöveggyűjteményből választottuk az alábbi, a tudós által magyarra fordított, A nyúl dala című verset, amely az üldözött ember képletes megjelenítésének fogható fel, s így olvasva nem lehet nem gondolni magának Bálint Gábornak az üldöztetésére.
Ha falun kívül megyek,
a falu kutyája vesz üldözőbe, ugye?
Ha a völgyben fölfelé megyek,
a vadász tőrébe esem, ugye?
Ha az árokba rejtőzöm,
a róka és farkas esz meg, ugye?
Ha széles úton szaladok,
a fölfelé járó ember lát meg, ugye?
Ha keskeny úton futok,
az erre járó ember lát meg, ugye?
Az isten szobrához rejtőzés helyett,
hadd rejtezzem a bokorba!
De ha bokorba rejtőzöm,
a szürke erelt sas ragad fel, ugye?
Ha a szikla mellé rejtőzöm,
a fekete erelt sas ragad fel, ugye?
Hogy hová rejtőzzék
a szürke kopott nyúl, sors intézze el!
