Minden eleganciát és lovagiasságot nélkülöző hatalmi harc tanúi lehettünk az elmúlt napokban, a sebbel-lobbal levezényelt adok-kapok a jogszolgáltatás teljes megbénítása mellett folyt le, annyira, hogy sem a nemzetközi élet tényezői nem tudtak hatékonyan beavatkozni, a belső demokratikus ellensúlyok demokratikus érvényesüléséről sem lehetett szó, a parlamenten keresztülhajszolt jogszabály-módosítások ugyanis mind azt szolgálták, hogy az ellenfélnek ne maradjon ideje és módja erejét összeszedni, válaszolni a K. O.-nak szánt ütésekre.
A dolog hátterében részben az elnöki, illetve parlamenti rendszer közti ellentét kiéleződése áll, melyet mélyen személyes konfliktusként élnek meg a szemben álló felek. Hogy Románia elnöki vagy parlamentáris köztárságként kíván-e létezni, ez még az Iliescu-féle alkotmány megszavazásakor eldőlt. Akkor a hegemón baloldal, a posztszocialista utódpárt olyan politikai szerkezetet hozott létre, mely által a maga hatalmát kívánta évtizedekre bebetonozni. Ezt szolgálta a parlament két olyan házra alapozása, mely egy meddő párhuzamosság zsákutcájába vitte azt be, s mely tulajdonképpen azáltal, hogy a két kamara gyakorlatilag azonos szerepkört töltött be, nem szolgált egyéb célt, mint a szócséplés mértéktelen fokozását. Ezáltal minden, a hatalomnak nem tetsző javaslatot többszörösen meg lehetett torpedózni. Nem vitás, Európa egyik legnehézkesebben működő törvényhozó hatalmát teremtették meg. Gondoljuk el, hányszor buktattak el hol az egyik, hol a másik házban egy-egy, a kisebbségek javát szolgáló tervezetet! Hasonlóképpen ultrakonzervatív célt szolgált a félelnöki rendszer bevezetése, melyben az elnököt közvetlenül választják, ennek megfelelően jogosultságai birtokában amolyan harmadik biztosítékként szolgálhatta a mindenkori hatalom akaratának maradéktalan érvényesülését.
E félelnöki rendszer akkor vált veszélyessé kiagyalói számára, amikor az Iliescu-féle passzív stílussal szakítva, utóda az elnöki rendszer felé tolta el, szerintem a benne rejlő lehetőségek másféle értelmezése alapján. Az Iliescura szabott rendszer kiötlői alighanem alaposan megbánták, hogy törvénybe iktatott akaratuk ily módon ellenük fordult, illetve ellenük volt fordítható. Persze ne feledjük, a Demokrata Liberális Párt elődje, a Demokrata Párt kezdetben a baloldalon kereste identitását, s utóbb fordult csak az európai jobboldal felé. Nos, Băsescu elnök erőskezű kormányzásáról sokféleképpen lehet vélekedni, akár hajózási hasonlatokat is alkalmazva, tény, viharral a nemzetközi élet igenis szolgált az elmúlt években, a gazdasági és ebből fakadóan az államháztartási bajok még korántsem értek véget.
A kormánypártok most – az elnök népszerűtlenségét is tőkésíteni akarván – a személyes leszámolás formáját választották a konfliktusok feloldásának. Kérdés, nem fogja-e inkább súlyosbítani e módszer a bajokat, nem vonja-e a koalíció fejére a nemzetközi rosszallást és a hitelintézmények támogatásának megvonását. Bármiként is lesz: egy alkotmányos vitát alkotmánymódosítással kell megoldani, nem pedig végletesen elfogult szubjektív, gyalázkodásba fulladó leszámolással. A bosszúvágy alighanem megártott a kezdeményezők józan ítélőképességének.
Ha pedig nem tekintjük ezt alkotmányos elvi kérdésnek, mi egyébről van szó, mint a hatalomért való marakodásról?
