Zelk Zoltán: Mese a fákról

2012. július 14., szombat, Kiscimbora

A világ végétől egy verébugrásnyira volt a mező, ahol a virágok és füvek a levegőben röpködtek, mint a lepkék, a fák pedig úgy sétálgattak, mint errefelé az emberek.

  • Krecht Kriszta, Sepsiszentgyörgy
    Krecht Kriszta, Sepsiszentgyörgy

Néha a szél is ellátogatott a mezőre, a felhők leszálltak a fák közé, s a csillagokról, nyárról és tavaszról s hasonló bölcs dolgokról beszélgettek egymással.
Így éltek a világ végén akkor a növények, s azt hitték, az egész világ ebből az egyetlen mezőből áll. Éppen ezért nagyon elcsodálkoztak, amikor váratlanul odatoppant egy nagyon-nagyon öreg Szél, s fáradtan, lihegve leült a földre.
– Hű, de elfáradtam – mondta –, de magas hegyeket kellett átrepülnöm, míg ideértem!
– Hát honnan jöttél, Szél apó? – kérdezte egy ifjú bokor, amely az előbb még versenyt futott társaival.
– Az emberek országából – felelte a Szél.
De a fák mit sem tudtak az emberekről, s a virágok és füvek sem, ezért ők is odarepültek, hogy meghallgassák a Szél szavait. S a Szél nem kérette magát, belekezdett mondókájába:
– Azok is olyan földön járó élőlények, mint ti vagytok, csak karjaik és lábaik vannak, s az eső elől házakba bújnak. De nem olyan boldogok, mint ti vagytok. Ti szeretitek egymást, s megosztoztok a nap sugarain s az eső cseppjein, de ők veszekszenek egymással, s van, aki sokat eszik, van, ki éhezik közülük.
– Ezt az országot fölkeressük! – kiáltotta el magát egy hórihorgas jegenye, s a többiek ágaikkal csapkodva utánazúgták:
– Elmegyünk oda! Elmegyünk oda!
S elindult a fák menete, s fölöttük repültek a füvek és a virágok.
Abban az időben még nem volt növény az emberlakta földön, így hát volt is csodálkozás, amikor közéjük érkezett a lombos, ágas menet.
– Milyen különös lepkék! – kiáltották a szálldosó margarétákra mutatva.
– Milyen furcsa, zöld madarak! – mutogattak a röpködő, zöld füvek felé.
De nemsokára megszokták a fákat s a füveket, s tovább élték régi életüket. Az öreg Szélnek igaza volt. Az emberek élete tele volt bajjal és szomorúsággal, s annyi gonoszságot láttak az idetévedt növények, hogy rémületükben a földbe gyökereztek. Azóta állnak egy helyben a földön.
Nekem egy öreg tölgyfa mesélte ezt, ő is a nagyapjától hallotta, én pedig el is hiszem, mert az öregek nem szoktak hazudni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 514
szavazógép
2012-07-14: Kiscimbora - :

Weöres Sándor: Kánikula

Szikrázó az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül láng-űrben a
tarka vidék.
2012-07-14: Kiscimbora - :

József Attila: Hangya

A bábok között elaludt egy hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.