Nagyajta nem tartozik a gazdag önkormányzatok sorába, költségvetése általában igencsak „ki van centizve”, ezért nem a nagy, a látványos fejlődést kell számon kérni rajta. Mégis, ha nem csurran, cseppen alapon, igenis, sikereket is magáénak tudhat a kis közösség: nemrég új parkot adtak át – mely máris népszerű –, megvásárolták az orvosi rendelőnek helyt adó ingatlant, illetve olyan gazdák is élnek ott, akik a maguk módján páratlanok. Apró sikerek mellett az önkormányzat vállán súlyos teher lesz a rendelő korszerűsítése, mely akár százezreket is felemészthet, a gazdálkodókat pedig a válság sújtja. És akkor még egy szó sem esett arról, esetenként az irigység is hátráltatja azt, aki tenni akarna.
Régi teniszpálya, új park
Teniszpálya néven ismert az a hely, ahova nemrég a Környezetvédelmi Alaptól kapott segítséggel parkot létesítettek Nagyajtán. Teniszpálya ugyan nincs, kevesen emlékezhetnek a maiak közül, hogy valaha is lett volna, hiszen a háborút követő „új rend” háttérbe szorította e nemes sportot – valószínűleg ún. kispolgári csökevénynek tartották –, így a régi pályát nem gondozta senki, fölverte a dudva. Aztán szemétdombként is fungált, sőt, ide dobták ki a régi, elhasznált televíziókat is; szilánkokkal telt meg egy időben. A helyzet jelentős javulásának reményét 2009 hozta el, amikor kormányprogram tette lehetővé, hogy minimális, alig tízszázalékos önrésszel parkokat hozhassanak létre az önkormányzatok. A nagyajtaiak kaptak az alkalmon, pályáztak, és a kedvező elbírálást követően 322 000 lejből megtisztították az 5670 négyzetméteres területet, kockaköves járdákat alakítottak ki, díszvirágokkal és cserjékkel ültették be, padokat helyeztek el, napenergia által működtetett világítótesteket állítottak, s közkutakat is felszereltek, hogy a sétálásban, játékban elfáradók szomjukat olthassák.
Első pillanatokban néhány ellenérv is megfogalmazódott: miért kell „ilyesmire” pénzt áldozni, lenne egyéb, mire költeni, de – azon kívül, hogy célirányos, azaz másra nem használható összegről volt szó – idővel mindenki belátta, hasznos, ha akad egy hely, ahol nyugodtan meg lehet sétáltatni kocsijában az újszülöttet, önfeledten játszhatnak a nagyobbak, s megpihenhetnek az elfáradt öregebbek – véli Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere.
Az elmondottakról a helyszínen győződtünk meg. A csinos park a református templom szomszédságában gondozott, szemnek is igencsak tetszetős. Központi részén számos színes virág, mellette a régi kutak formáját idéző csorgóból vékony sugárban folydogál a víz. Megkóstolva konstatáljuk, messze lehet a forrása, mert míg ide ér, rendesen felmelegszik. A lipinkákhoz két kisgyermek fut, néhány lépéssel hátrébb szüleik követik őket, két padon lányok csevegnek jókedvűen. Az egyik társaság régi ismerősökből áll. Fekete Kincső az unitárius tiszteletes, Fekete Levente lánya, barátnői, Baróthi Brigitta és Szabó Anita a kézművesvásárok és a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet rendezvényeinek részesei. Azt mondják, mióta elkészült a park, inkább idejárnak, mint a régi főtéribe. Szép az is, de ott közel a főút, zajosabb és porosabb, itt a patak partján nyugisabb, s ha kedvük úgy hozza, napozni és fürödni is tudnak. Itt a fa alatti kanyarban – mutatnak egy közeli helyre – kicsit mélyebb, s elég nagy ahhoz, hogy néhány tempót úszni is lehessen. A hely rendezett, a polgármesteri hivatal alkalmazottjai öntözik és nyírják a füvet, a tisztaságra a közösség vigyáz, érthető, miért lett ily hamar közkedvelt, s gyűl össze esténként akár húsz-harminc fiatal is.
Rendelőt vettek – felújítani is kellene
Dr. Ferenczi Géza ügyvéd, lapszerkesztő néhai házában az elmúlt évtizedekben orvosi rendelő működött. A volt tulajdonos örökösei 2008 decemberében jutottak jussukhoz, azt követően a tanács kénytelen volt bérelni. Tavaly év végén eladóvá vált az épület, a polgármesteri hivatal pedig élt elővásárlási jogával, s megegyeztek a részletekben fizetendő vételárról. Az üzlet megköttetett, az önkormányzat pedig állta szavát, s tavaszig a három részletből már kettőt ki is fizetett, úgyhogy már szinte teljes jogú tulajdonosnak is mondhatják magukat.
Dr. Szabó Sándor és neje, Aranka közel harminc esztendeje látja el a környék betegeit, s használja rendelőként és családi otthonként az épületet. Tisztában vannak tehát a százévesnél idősebb ház minden előnyével és hátrányával. Azt mondják, sokba fog kerülni a felújítás ahhoz, hogy újból gond nélkül láthassa el feladatát. Rosszak, elhasználódtak a cserepek, folyton beázik a tető, az újak „dugdosása” pedig nem megoldás, mindegyiket ki kell cserélni. Aztán ott vannak a földmozgás és a ház mellett álló fenyőfák gyökereinek nyomai: a falak egyre repedeznek, s nedvesebbé is válnak. Mindenekelőtt a fákat kellene kivágni, de a többi sem nagyon tűr már halasztást – mondják. „Az elmúlt esztendők során holland csoport segítségével pótmennyezet épült, szekrényeket, új kagylókat és bojlereket kaptunk, a fresnes-i testvérkapcsolatnak köszönhetően központi fűtésünk oldódott meg, de elég csak megemlítenem, hogy a csatornázás, illetve a tetőszerkezet kérdésének megoldása várat magára, tennivaló még éppen elég akadna” – teszi hozzá dr. Szabó Sándor.
Szabóék praxisához ezerhétszáz nyilvántartott tartozik, hétfőn, szerdán és pénteken – amikor nyitva a gyógyszertár – akár húszan is felkeresik őket panaszaikkal. Legtöbbjük szív- és érrendszeri betegségekben szenved, de egyre több a rákos, illetve az epe- és veseköves beteg, és növekvőben a cukorbetegek és a pajzsmirigy-panaszosok száma is. A háziorvos szerint utóbbinál bizonnyal jelentős szerepet játszik az is, hogy már nem osztanak jódtablettákat, hanem kormányszinten megelégednek a só kötelező jódozásával – márpedig a gyakorlat azt mutatja, az nem elég.
Gazdaság a falu végén
Lőrincz Attila gazdasága messziről látszik, ha a falut Miklósvár felől közelítjük meg. A megyei útról letérve néhány tíz méterre impozáns istálló, ajtaja előtt többen állnak, beszélgetnek. Egy szakember éppen a havi tejkontrollt végzi. Fontos mozzanat ez, mert a mért eredmények határozzák meg, melyik tehén borjúja marad meg – magyarázza a fiatal, mindössze harminckét esztendős gazda. Szívesen mesél arról is, amit az elmúlt tizenhat esztendőben elért.
Még siheder volt, amikor részt vállalt szülei gazdaságában, azóta pedig kemény munkával sikerült elérnie, hogy a kezdeti hat-hét tehénből mára borjúval együtt hetvenkettőre nőjön állománya. Saját tulajdonban, valamint bérelt területen búzát, törökbúzát, lucernát és herét termel. Munkáját csak ketten segítik, de hála a gépeknek, így is képesek ellátni a feladatokat. Azt mondja, inkább gépekre támaszkodik, mert jó munkaerőt nehéz találni, amúgy meg a munka mennyisége és minősége sem olyan, mintha ezekkel a modern felszerelésekkel végeznék. Két traktora mellé nemrég vásárolt még egy viszonylag újat, s egy teljesen új Claas körbálázót. Lehetne pályázni is – ismeri el, s pozitív példát is tud mondani: sógora traktorhoz, ekéhez, talajmaróhoz és préselő-fóliázó géphez jutott a támogatásnak köszönhetően –, ám sok az utánajárás és a papírmunka, úgyhogy, amit lehet, önerőből old meg. Saját munkájának köszönheti az istállót és a csűrt is, a papírmunkából pedig elege van! A nagyapjától örökölt telek hiába van a falutábla mellett, külteleknek számított, azt beltelkesíteni, majd az építkezési és egyéb engedélyeket beszerezni két esztendőbe telt, ezzel szemben az építkezés maga alig két hónapba: 2010. április 14-én kezdett neki, június 14-én már a tehenek benne álltak!
Hogy megéri-e? Igen, de az odaállás és a kitartás mellett nagyon kell szeretni az állatokat is, mert rengeteg a küszködés. Az idei esztendő meglehetősen nehéz volt, hiszen tavasszal a sok eső, most meg a szárazság okoz bosszúságot, és minden évre jut valami hasonló. Mégsem hagyja magát eltántorítani. Tavaly Franciaországból hozott a román pirostarkához hasonló, de jobb tejhozamú, Montbéliard fajtájú teheneket – évi nyolcezer liter felett adnak tejet, de olyan is akad, mely meghaladja a kilencezret –, úgyhogy naponta közel nyolcszáz liter tejet visz a Tyrom Rt. utódjának, az Olympusnak. A „göröggel” dolgozik az első perctől kezdve, elégedett is, mivel meglehetősen pontosan fizet, ám Lőrincz Attila úgy látja, a felvásárlási ár nem követte a kiadások emelkedését így jobban meg kell néznie, hogyan osztja be, mire és mikor ad ki pénzt. Az anyagiak hordozzák a fejlesztéseket is. Szeretné, ha mihamarabb házat építhetne farmja területére, bővíthetné az istállót és állományát, illetve földet vásárolhatna. Utóbbi lesz talán a legnehezebb, mert az elszármazottak a jobb minőségű földjeiket már eladták, ráadásul az irigység is „dolgozik” a falustársakban, s egyáltalán nem biztos, hogy annak adják el a telket, aki megműveli. Megtörtént, tizenöt évre egy nagyobbacska területet vett bérbe, majd miután az elgazosodott terepet megtisztította, eladták a háta mögött. „Meg voltunk egyezve, ha eladó lesz, én vásárolhatom meg. Egyszer hallom, alkusznak rá, de hiába mentem oda, s ajánlottam tízmillióval többet, mégsem nekem adták, hanem az idegennek, én pedig maradtam a megállapodással. Perelhettem volna, de nekem nincs időm vesződni, menjenek Isten hírével. Én csak azt sajnálom, hogy ily sok irigység van az emberekben, s akadályozzák a kicsit is sikeresebbeket. Az sem zavarja őket, hogy brassóiak kezére jut elődeink földje; tudtommal már közel kétszáz hektár szántót és kaszálót juttattak az idegeneknek.”
