Úttörők
Kisgyörgy Béla tervei azóta részben teljesültek, részben kiigazításra szorultak, de a nagy lépést az üzemszerű gazdálkodás felé családi összefogással már megtette. Dédelgetett álmukat, a saját tanya létrehozását a falun kívül végül sógorával és apósával vállvetve sikerült megvalósítania, ezzel úttörőivé váltak a településen annak a nagy szerkezeti és térbeli átalakulásnak, mely majd átgyúrja egyfelől a faluképet, s az állattenyésztésnek is új medret ás. Vi­szo­nyaink közt lakóhelynek és farmnak el kell válnia ahhoz, hogy a székely mezőgazdaság tovább fejlődhessék, és egyúttal településeink is megújulhassanak, egészségsebbekké, a potenciális kiköltözők számára vonzóbbakká váljanak. Efelé töri az utat Kisgyörgy Béla és az Ördögh család Árkoson, méghozzá egyelőre maguk erejére utaltan. A sajátjukon kívül egyetlen példát tudott említeni a még mindig fiatal gazda, amikor júliusban felkerestem. (Közbevetőleg: a faluban persze létezik egy korszerű mezőgazdasági nagyüzem, a Búzakalász társulás több száz fejőstehénnel, mely az egykori téesz örökébe lépve indult az új rendszerben, az alábbiakban viszont egy családi portáról lesz szó.)
Konstatálom mindenekelőtt, szé­pen haladtak a családi ház továbbépítésében is, elöl utcára nyíló garázs áll befejezés előtt, hátul a házban pedig olyan, pultos főzőfülkével kiegészített nappaliban lehet leültetni a vendéget, vagy lehet tévét nézni, mely a korszerű kényelmi és funkcionális igényeket is kielégíti. A lakásfeltételek feljavítása és az üzemszervezés ezek szerint párhuzamosan haladt, különösen hogy az udvar mélyéről azóta végleg elköltözött az istálló is, amit a gazdálkodással régebb felhagyó szomszédok bizonyára nem elleneztek. Közben három fiúval is gyarapodott a família – Kis­györ­gy­ék nem vesztegették az időt, s amit életkoruk és a lehetőségek kiszabtak számukra, azt iparkodtak teljesíteni és kihasználni.
De vajon hogyan? A gazda árpát csépelne, ha az egyik csapágy épp nem hagyta volna cserben, s míg befut a pótalkatrész, s megjavíthatja a gépet, leül egy kis beszélgetésre a riporterrel.

Családi farm
– Emlékszem, hat és fél éve, a küszöbön álló uniós csatlakozás előtt az volt a véleménye, hogy az EU-s követelményeknek csíraszám, szomatikus szám és egyebek tekintetében az akkori árkosi családi gazdálkodás egyelőre képtelen lesz megfelelni, ezért is gondolta úgy, hogy a húsmarhatartásban a jövő. Jó nyomon indult-e el, ma hogyan látja?
– A nyom jó volt, nem hagytam fel a hizlalással, nekem most is vannak hízó állataim, akárcsak eddig mindig. Egy kitérőről is beszámolhatok, három évig disznótenyésztésre tértem rá, bár akkor is volt fejőstehenem, csak kevesebb. A disznótenyésztés azonban a takarmánytermelés és -vásárlás magas költségei miatt nem bizonyult kifizetődőnek, három éve fokozatosan építem le, s állítom vissza a tehenészetet. De a disznókkal már kint, a tanyán próbálkoztunk. A falun kívül, a katonaság felé eső részen, a betonkörgyűrűn kívül, olyan száz méterre építettünk két új istállót, egy sor melléképületet, raktárt, ott tartjuk a gépeket, villanyt vezettettünk több százmillió régi lejért, egy csomó pénzt belevertünk, s ma ott gazdálkodunk a mező szélében. Új fejősteheneket vásároltam, összesen tizennégy fejő­söm van, mellettük tehénborjúk és bikaborjúk, összesen úgy ötven állat.
Gyarapodás minden vonalon, mondanám, bár a végcélig, a huszonvalahányas fejőslétszámig még sok van. Szóba jön a svájci példa. Fenn a hegyekben, mostohább természeti feltételek mellett, de az állam által különleges juttatásokkal pátyolgatott alpesi gazda módszereit, persze, több okból is nehéz Árkoson követni.
– A hízókat takarmányliszten tartjuk, azaz a takarmány hetven százaléka liszt, a többi széna. A tejes teheneknek pedig kavarjuk a lisztet, napraforgót, szóját kapnak.
– A napraforgót, emlékszem, ön vetette elsőnek a faluban.
– Most kijárnak a saját legelőinkre, de ha nem etetnénk őket azon felül, alacsony lenne a tejhozam. Különösen most: e négyhetes kánikula úgy elvitte a füveket, hogy ha nem pótoljuk fel, a pénzjövedelmünk sínylené meg. A tejtermeléssel kapcsolatban el kell mondani, hogy anélkül nem boldogulnánk, abból ugyanis havonta bejön a pénz. Befektet az ember, amennyit tud, s hónap végén valamennyit visszakap. A tej, persze, ma sincs megfizetve, mint akkor sem a hatezer lejes literenkénti áron. Az, persze, nem igaz, hogy a Covalact által most fizetett ár nem lenne jó – egy lej és 16–18 bani –, az összköltségek azonban gondot okoznak. Jó benne, hogy havonta biztosan fizet. Viszont a hízók esetében: hat-hét havonta látsz belőlük pénzt, ha egy létszámot eladsz, utána fél évre nő fel a következő. Úgy kell hát, hogy két-három havonta lehessen abból is áruba bocsátani, hogy pénzhez jusson az ember.
Roma család napszámára támaszkodhat a gazdaság, a kapcsolat állandónak tűnik.
– Ők besegítenek a munkába. Cserébe ellátjuk őket ennivalóval, azon kívül megkapják havonta, amikor dolgoznak, a napi összeget, amit kérnek.
A gazdaságban sok a gép, áruszállító zárt haszonjármű volánjától vált meg beszélgetés előtt a gazda, ez is újabb szerzemény.
– Oda jutottunk, hogy apósommal közösen nagyjából minden gépünk megvan. Traktorunk stb. már akkor volt, de azóta nagyobbat, erősebbet, bár használtat vásároltunk, vettünk továbbá rendsodrókat, kaszálógépet, fűfelszedőt, silókombájnt és egyebeket.
A beszélgetés visszakanyarodik a tanyához, annak őrzéséhez.
– Nagy kaukázusi kutyáim vigyáznak kinn, kezdetben nem volt, aki őrizze a gazdaságot, most már van, bár nem mindennap. Még a medve is lejár odáig. Egyik nap gondolt egyet, béütte az ablakot, a disznók felett átmászott, három nagy malacozó kocát felhasogatott, akkor egyet gondolt, s elment. Szóval, a kutyákra s a felügyeletre szükség van, túl közel az erdő. A legtöbb bajt a villany okozta, kezdetben generátorral fejlesztettük, hogy a fejőgépnek legyen, a rengeteg üzemanyagot alig győztük kifizetni, annak kerestünk. Aztán ötszáz méterről a villanytelep behozta, transzformátort szerelt fel, minden. Az istálló mellé került szénacsűr, nyári akol az állatoknak. Rengeteget dolgoztunk, rengeteget!

Pályázat nélkül
A gazda eddig nem fordult pályázati forrásokhoz, magára és a családi összefogásra utaltan építkezett. De számon tartja, hogy új lehetőségek nyílnak:
– Árkos-szinten sokat hanyatlott az állattenyésztés, családi vonalon hanyatlik. A növénytermesztésben is vannak szép eredmények. Egye­seknek segített az unió, másoknak nem. A 25 ezer eurós pályázat, amit meghirdettek, szerintem nem nagy segítség a gazdának, hogy öt év alatt elérd azt a szintet, amit kérnek, azon nagy jövedelem nincs. Bár mi is akartunk pályázni, végül lemondtunk róla. Állítólag most 70 ezer eurós pályázat is lesz, majd meglátjuk. Én még fiatal gazdának számítok. Egyelőre a területalapú és az állatok után járó támogatást kapom csak.
A gazda pár saját hektárral rendelkezik, ezeket nem gyarapította az évek során. Sokallja a helyi földárakat, Árkoson ezek az átlagnál is magasabbak, valóságos föld­vásárlási lázon esett át a község, aggasztja is, hogy ismeretlenek, nem tudni, milyen célra, nagy táblákat vásároltak, de neki egyelőre a bérlés kielégíti az igényeit, különösen hogy a kibérelt legelők mind a tanya körül helyezkednek el. Növényi kultúrái mind az állattenyésztést szolgálják: „Zabosbor­sót, búzát, árpát, őszárpát szoktam vetni, rengeteg korpát vásárolok, szóját, napraforgót rengeteget meg­­etetünk az állatokkal. A hintő nagyobb részét viszont vásárolom, a lisztet megkavarom korpával, napraforgóval, szójával, azzal etetem őket.”

Okosan és ésszerűen
– Hasonlít a svájci recepthez?
– Ahhoz nem, mert ők nem etetnek ilyesmit. A svájci okosan gazdálkodik. Mi még mindig azt tesszük, minél többet akarunk befektetni az állatba, hogy minél többet tudjunk kivenni belőle. De nem vesszük észre, hogy amennyit befektettünk, ugyanannyit nyerünk vissza. A svájci megcsinálja a fűsilót – ebben én is követem –, de ő egyszerűen gazdálkodik. Meg­eteti a fűsilót és a szénát, s annyit fej, amennyit fej, s amennyire híznak az állatok, úgy adja el – de tudja, hogy az neki tiszta haszon. Nekünk viszont, ha bejön a havi jövedelmünk, azon rögtön korpát veszünk, napraforgót s egyebet, hogy a tejhozamot magasan tartsuk. Ezzel én különben most elégedett vagyok, amikor kicsaptuk a legelőre az állatokat, huszonkét-huszonhárom literes napi átlagom volt, viszont rengeteg takarmányt megetettünk az állatokkal. Azt hiszem, nagyobb gazdaságokban kétszer ennyi tehén sem eszik annyit, mint nálunk. De nincs, mit tennem, így szoktuk meg, így látjuk jónak. Újabban, két-három éve kezdtem más takarmányt készíteni, fűsilót. Hát nagyon olcsó, erre kellene átállni, hogy ne kelljen vásárolnom a takarmányt. Igaz, ha nem teszem, meglehet, tizenhat literes átlaggal megy ki a tehén, de ha leülök számolni, a tiszta silóval lehet, jobban kijöttem volna, mint a rengeteg liszttel, amit megetettem velük. Számolni meg kell még tanulnunk, ez a legfontosabb dolog egy gazdaságban...
A számoknál maradva, Kis­györgy Béla úgy véli, húszas fejőstehén-állomány mellett családja megélhetése szerényen, de biztosított lenne. A tanya megépítésével talán a továbblépés alapjait is megvetette. „Én nem csak a tejben látok jövőt, minden gazdaságnak legalább két lábon kell állnia az állattenyésztésben is, akárcsak a növénytermesztésben.”
Kisgyörgyék és Ördöghék első fecskék a faluban, az újítók rögös útját járják. Egyelőre napi, havi bevételeikre utaltan élnek, de a fel­halmozásra hatalmas erőfeszítésekkel törekszenek. Fejlődőképes­nek szánt gazdaságuk jövője felől, nyilván, a bővítés sorsa dönt.