A miniszterelnök még Csíkszeredába is ellátogatott, hogy úgymond, jelezze, kormánya számára fontos Hargita, Kovászna, Maros megye, s korábbi virulens, nacionalista kirohanásaitól eltérően ezúttal meglehetősen visszafogottan nyilatkozott a régiósításról, illetve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről.
Közben pedig a Kovászna megyei kormánymegbízott – minden bizonnyal az immár több mint két hete folyó tiltakozás, illetve a szeptember elsejére beharangozott nagyszabású utcai felvonulás hatására – azt bizonygatja, nincs is köze a román államnak a Mikó-ügyhöz. Úgy próbál zavart kelteni, hogy azt ecseteli, ha nem az egyházé lesz, akkor a város tulajdonába kerül az iskola. Hogy a restitúció visszafordítása milyen veszélyes precedenst teremthet, ha például ugyanezt megismétlik egy olyan erdélyi településen, ahol nincs magyar többség, és csak az egyház szavatolhatja az anyanyelvű oktatást, arról nem szól. Arra sem tér ki, miként állt le a visszaszolgáltatási folyamat a Mikó-ügy kezdete óta, hány egyházi ingatlan visszaadása akadt el és állhat le végérvényesen. A prefektus célja vélhetően a tüntetők elbizonytalanítása, illetve az általa képviselt kormány tisztára mosása a népszavazás előtti napokban.
Udvarolnak, ámítgatnak hát a hatalom képviselői. Tudják, hisz minden felmérés mutatja: többen vannak ugyan, akik az államfő menesztésére voksolnak majd, de minden hiába, ha nem lesz meg a szükséges részvételi arány. És ehhez bizony a magyar választópolgárok is jól jönnek – emígy okoskodhatnak Pontáék, és ezért a hirtelen érdeklődés térségünk iránt.
Ne legyenek tehát illúzióink, jól tudjuk: a farkas szőrét elhullatja, de szokásait megtartja.