E levélben felszólítja a katolikusokat, hogy fogadják illő tisztelettel az Erdélyből érkező római katolikus püspökhelyettest, ugyanakkor „szigorú parancsban” adja a várnagyoknak, ispánoknak és bíráknak, hogy támogassák a katolikus küldöttséget. Mindez nemcsak a magyar vazallus, hanem a katolikus egyházat (is) tisztelő vajda alakját vetíti elénk.
Nem szabad elfelejteni, hogy nevelő­anyja, Dobokay Klára a királyok távoli rokona, buzgó katolikus. V. Orbán pápa, amikor Vladis­lavot megtérésre szólítja fel, megemlíti, hogy katolikus hiten „sokan vannak uralmad alatt, főleg Krisztusban szeretett leányunk, a nemes Klára úrnő, a te mostoha anyád közreműködése révén”, ezért „jöjj el nyugodtan ezen egy akolhoz”.
Vladislav édesanyjáról, „Doamna Ma­riáról” keveset tudunk, de az apai leszármazást annál jobban ismerjük. Elődjei római katolikusok. Apját, Sándort is katolikusnak keresztelik. Ő alapítja 1359-ben az első ortodox püspökséget. Ez határkő Havaselve történetében, megkezdődik az ortodoxiára való áttérés.
E folyamat bár lassú, de idővel a kunok, az itt élő magyarok és szászok is beolvadnak a román többségbe. Neagu Djuvarának nem véletlenül alakul ki az a véleménye, hogy aberráció elhallgatni, letagadni a Basarabok kun származását, és azt, hogy az itt élő kunok szervezték meg Havaselvét.
Akárcsak elődjei, Vladislav is kísérletezik a vazallusi függőség lerázásával, de neki sem sikerül. A magyar király vazallusaként több hadjáratban vesz részt Bulgáriá­ban, és harcol a törökök ellen is. Elsőként veret pénzt, az első ezüstdukátokat és a váltópénzt, a „bani”-t. A kereskedelem fellendítését szolgálja a szászoknak adott kereskedelmi kiváltság. Vladislav 1377-ben, más források szerint 1374 táján hunyt el. Sírja Argyasudvarhelyen található. A trónon testvére Radu, majd annak kisebbik fia, Dan követi. 1386-tól ennek testvére, Mircea cel Bătrîn lesz a vajda.

Basarab és felmenői
A latin nyelvű magyar oklevelekben emlegetett „Bazaradot” – XIX. és a XX. század fordulója – a román történészek gondolkodás nélkül románnak tartják. Nicolae Iorga az elsők közt gondol arra, hogy a Basarab név kun eredetű. Felteszi a kérdést, hogy a Basarab „név kun (...) vajon csak a név?” Neagu Djuvara történész lesz az, aki megpróbálja bemutatni a kun származású Basarabot. Djuvara könyvének címe is ezt jelzi: Thocomerius – Negru Vodă. Un voievod de origine cumană la începuturile Ţăriii Româneşti. Azonban e sorok írója úgy véli, hogy Basarab kun volt. Csa­ládjának el­románosodása később, talán unokája, I. Vladislav korában, az ortodox vallás családon belüli elfogadása után számítható. Magyará­zatra szorul Basarab kunként való em­legetése is. Ez elfogadható, mert a nyugati tatárok többsége kun eredetű. Családfája azon­ban Dzsingisz kánig vezethető vissza. Rásonyi László turkológus professzor szerint a Basarab név: „győző apa”, „leigázó apa”, a török „bas” leigázni, lenyomni jelentéssel bír. Megállapítja azt is, hogy a Havaselvét meg­alapító vajda „az Arany­horda hercege, Ba­tu kán ükunokája, Dzsingisz kán hetedízigleni leszármazottja volt”. A román történészek – köztük Constantin C. Giurescu és Dinu C. Giurescu – a Basarab nevet az ótörök nyelvből „uralkodó atya”-ként fordítják. Más román történészek szerint e név kun nyelvű, és „legszentebb, leghatalmasabb, a győzedelmes” jelentésű.
Rásonyi alapján ismertetem Basarab családfáját. Sorrendben ismert nevek: Dzsingisz kán, majd (egyik) fia, Dzsocsin. Őt követi (Dzsocsin unokája) a híres hódító, Batu kán. Batu fia Tutukan, az ő fia Mengü-Timür. Ez utóbbi neve török nyelven, a Codex Cu­manicus szerint „örökkévaló vas” jelentésű. Men­gü-Timür fiának neve Tokta, melynek jelentése „tartsd emlékezetedben”. Tokta fia Toktemir, kinek neve „erős vas”-at jelent. Ő Bessza­rábiában uralkodik. Toktemir fia az államalapító Basarab. Az egyházi adatok szerint Basarab felesége Margit volt.
Neagu Djuvara Basarabot Fogaras földjéről származtatja. Feltételezése azonban nem igazolható, mert a fogarasi birtok 1290-táján a magyar királyé volt. Egy 1291-ben keltezett oklevélből tudjuk, hogy a fogarasi uradalmat III. Endre magyar király visszaadatja Ugrin mesternek, mert azt korábban az ő elődjei birtokolták. Ugyanakkor Erdélyben 1300 előtt nem igazolható nagyobb méretű román telepítés. III. Endre király 1293-ban kiadott rende­lete alapján az Erdélyben szórványosan megjelenő első román családokat összeszedik, és a Gyu­la­fehérvár melletti királyi birtokra telepítik, mert nem volt joguk máshová telepedni. Idézem a korabeli oklevelet: „valamennyi oláh [universos Olacos], bárkinek birtokán le­gyenek is, a mi királyi Székes nevű birtokunkra” vitessenek. Nagy Lajos király 1365-től engedélyezi a (kun) falutelepítők – a korabeli szóhasználattal vajdáknak, kenézeknek nevezett vezetők – számára, hogy magánbirtokra is telepíthessenek. Tény: 1290 táján Fogaras vidékéről nem telepedhetett Havas­elvére olyan nemzetség, amely vlach alattvalókkal rendelkezik, mert a toponímia nem bizonyítja a románság jelenlétét. A háromkötetes Erdély történetében olvassuk: „1300-ig közel ezer, nagyrészt magyar, kisebb részben szász falut említenek az oklevelek, ugyanebben a korszakban mindössze 6 olyan falunak a nevét ismerjük, ahol bizonyosan éltek románok, s ezek közül 5 (Enyed, Fülesd, Ilye, Fenes, Szád) kétségtelenül magyar eredetű nevet visel. Tohán, azaz Oláhtelek viszont nevével elárulja, hogy magyar környezetben keletkezett.”

Új állam születik
 Mivel Erdélyben 1300-ig nem mutatható ki kun vezetésű román közösség léte, arra gondolunk, hogy a Basarabok származási területe inkább lehet Besszarábia, ahol Basarab apja, Toktemir uralkodott. Elképzelhető az is, hogy Basarab a Szörényi bánságból telepedik át Havaselvére. Neagu Djuvara említi, hogy az Aranyhorda egyik kánja, Nogaj 1291-ben kiterjeszti hatalmát a Dunai Vaskapuig. Domokos Pál Péter felhívja a figyelmet az 1971-ben kiadott Istoria românilor (Giurescu, Constantin-Giurescu, Dinu C.) alapján, hogy épp ebben az időben (1291 és 1324 között) nem szerepel a Szörényi bánság élén magyar király által kinevezett bán.
Tény, hogy Basarab, akár Besszarábiából, akár a Szörényi bánságból érkezik a későbbi Havaselvére, a magyar király vazallusaként szervezi meg azt, sikerül néhány évig kivívnia Ungrovlachia függetlenségét. 1330-ban Basarab a kunokra támaszkodó hadseregével veri szét Poszádánál egy szűk sziklaszorosban Károly Róbert páncélos hadseregét. Vannak olyan történészek, akik Basarab oldalán harcoló tatár szövetségeseket is emlegetnek, köztük Gheorghe Brătianu, Nicolae Iorga és P. P. Panaitescu. Érdekes az 1358-ban összeállított Bécsi Képes Krónika két miniatúrája, amely a poszádai csatát ábrázolja. Idézem Rásonyi Lászlót: „A völgyszorosban, amelybe valószínűleg a régi lovas nomád taktikával, a színlelt megfutamodással becsalták a magyarokat, a szoros két oldalán emelkedő sziklafalak tetejéről kun süveges, »komonákos« harcosok dobálják a nagy köveket a magyar seregre.”
E csata eredményeképp 1330-ban a Kár­pátoktól délre, a Dunáig terjedő területen valóban megszületik az első olyan állam, amely szervezésileg is magasabb szinten állt, mint a korábbi időszakban szervezett közösségek. Az 1241-es mongoljárás idején szétvert Kunország területén a Farkas és János magyar-kun kenéz­ségeket, a Szeneszláv és Lytva vajdaságait a magyar király által elismert (korlátozott jogállású) tisztviselők vezetik.
 Az 1330-ban született új állam, Havaselve uralkodója és vezető rétege ekkor még kun. Ők az egyre nagyobb számban érkező vlachokat szervezik államba a hajdani Kun­ország délnyugati szögletén. Néhány évvel Poszáda után Basarab kénytelen ismét elismerni a korábbi vazallusi állapotot. Utódai szintén hűbéresek, ennek fejében hűbérbirtokként kapják a fogarasi uradalmat és Omlás vidékét is, ezért viselhetik az Omlás és Fogaras hercege címet. Amint Djuvara is írja, a havaselvi vajdák hűbéri függése a magyar királysággal szemben kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a mohácsi vészig, 1526-ig történeti valóság.

Miért nem kell a kunoktól való származás
 Mert a  Basarabok tatár-kun származásának felderítése ellentmond az őshonosság mítoszának. Márpedig a nacionalista gondolkodás foglyai számára a dák-római származtatás, az imaginárius őstörténet fontosabb, mivel azzal igazolható a több ezer éves román ősiség. Míg a kun származású vajdák létének elismerése azt jelentené, történeti tényként kellene kezelni, hogy a románság története még Havaselvén is legtöbb 800 évre tekint vissza.
Érthető, hogy a miniszter miért állíttatja le a Basarab családjából származó vajdák eredetének kutatását. Ő jól tudja, hogy a DNS-vizsgálatok, az oklevelek, a régészet és a toponímia csak az említett nyolc évszázadot és a balkáni származást tudja igazolni. Igaz, hogy I. Vladislav sírjának feltárásakor elhangzott olyan arcátlan csúsztatás is, hogy a román vajdák sírjait az elmúlt ezerötszáz-kétezer évre visszamenőleg szeretnék feltárni. Mindezt akkor, amikor az első román vajdákról csak a XIII–XIV. századtól lehet beszélni. Még Vladislav sírja is 635 éves. Kétezer évig még háromszor ennyi idő van! Tény: a legrégibb román állam, a havaselvi alapítása 682 évre tekint vissza, a moldvai államé 653-ra.

Fölösleges a történelem hamisítása
E sorok írójának szilárd meggyőződése, hogy a történelmi múlt ismerete megilleti a román népet és a Romániában élő többmilliós más nemzetiségűt. Számunkra azért is fontos a történelmi igazság ismerete, mert az imaginárius múlt, a román ősiség emlegetése révén elhitetik, hogy jogos a magyarság közösségi jogoktól való megfosztása, mert ők az ősi román földön jövevények. Ezzel szemben a becsületes és őszintén megírt történelem ismeretével össze lehetne fogni Erdély román és magyar népét, ami a békés együttélést szolgálná. Valljuk, hogy az információ mai világában már sem a román népet, sem a magyarságot nem szabad tovább „hülyíteni” imaginárius dák-római őstörténettel. Úgy gondoljuk, hogy a román nép semmivel sem lesz kisebb azáltal, ha tudja, hogy az első román államalapító a Dzsingisz kán családjából származó kun Basarab volt.
A történelmi jog miatt nem érdemes – Lucian Boia professzor szerint – történelmet hamisítani. Moldva és Besszarábia területének őshonossági kérdését véve példának, Boia kijelenti: „Mi történne, ha megtudnánk, hogy a románok a szlávok után jöttek ide? Valójában nem történne semmi.” Az erőszakos határmódosítás bármikor talál alibit, ha ettől tartanak.
 Most, amikor több millió román kénytelen Európában szétszóródni, amikor a szegénységi szinttel Románia Európa élenjárója, értelmetlen dolog történelmet hamisítani csak azért, hogy eszközként lehessen felhasználni az utolsó megmaradt magyar tömb, a két és fél megyényi Székelyföld szétverésére. Inkább össze kellene fogni velük – közösségi jogok biztosításával –, minden itt élő hasznára közös jövőt építeni. Sajnos, ahogy a professzor is írja, „a nacionalizmus velejárója a mások fölötti primátus érvényesítése”. Az „ősrögösség” hívei erre törekedve lépnek ki a történelemből, álomvilágban élnek. Meg kellene már érteni, hogy a történelem a románságot és a magyarságot egymás mellé rendelte, a jobb életért együtt és nem egymás ellen kell küzdeniük.