Ha hétfő, akkor piacnap Zágonban. Korábban vásárnak nevezték, de a megnevezés formáján rágódni kár lenne. A lényeg, hogy hétfőnként Zágon központjában eladók és vevők gyűlnek össze.
A vásárosok kora reggel érkeznek. Fél nyolc-nyolckor minden árut közszemlére bocsátanak, s a vevők özöne is elindul, hisz nagy a választék. Zöldség, gyümölcs, alapélelmiszerek, cukor, olaj – s mindez általában olcsóbban, mint a falu üzleteiben, így a vásárosok nemigen panaszkodnak.
Rendszeres vendég az ószeres. Több négyzetméteren tálalja holmiját, aki túrni akar ócskavasban, ütött-kopott műszaki cikkekben, az itt megteheti. A másik standon viszont mindezt új állapotban kínálják, beleértve vadonatúj kerékpárokat is. Válogatni lehet cipőkben, ruhákban is. Patkót, lószerszámot, ásót kapát, üstöt, tehénvakarót ugyancsak lehet kapni, legutóbb még egy vadonatúj pálinkafőző üstöt is kínáltak. A hölgyek kedvence a bizsukkal, apróságokkal megrakott asztal. Újabban egy hentesüzem mozgó árudája is Zágonba érkezik hétfőnként, olcsó, de elfogadható minőségű árut kínál, van is keletje. Sőt, egy mobil cukrászda is jelen van a vásárban, finomabbnál finomabb süteményekkel csábítja a népet. A lacikonyháról is szólni kell, de csak annyit, hogy olcsó húsnak híg a leve. Kissé odébb, a Nagyhíd mellett a gabonaárusok kínálják portékájukat. Keresletben náluk sincs hiány, sok kisgazdának olcsóbb megvenni a búzát, kukoricát, korpát, mint megtermelni a mezőn.
Hétfő a zágoni polgármesteri hivatalnál is a legzsúfoltabb nap. A piacoló polgárok egyúttal betérnek egy-egy igazolásért, ne adj’ Isten adót fizetni. A főtéri kocsmák, a vendéglő számára is jó a hét első napja. Aztán délben, kevéssel a harangszó után felbomlik a piac. Épp olyan gyorsan, mint ahogy kipakoltak, összeszedik portékát. Percek múlva csak a szemét mutatja, hogy újból piacnap volt, de azt is gyorsan összetakaríttatja az önkormányzat.
Ilyenkor – még nincs egy óra – a református templom tornyán a mutatók hat órát jeleznek. Aki nem tudja, hogyan kell nézni a mutatókat, annak sose adja a pontos időt a zágoni toronyóra. Történt ugyanis – valamikor, a zágoni vásárok kezdetén –, hogy a helyiek toronyóra szerelését kezdeményezték, mely mindenkinek hasznára vált volna. A távolból érkező vásárosokat is kérték, pótoljanak be az óra szerelésébe. A fukar idegenek azonban nem akartak adakozni. Na, ha nem, akkor nem is fogjátok tudni, hány óra Zágonban – mondták a helyiek. Saját erőből állítottak toronyórát, de megkérték a mestert, a mánusok úgy mutassannak, hogy csak a helyiek tudják leolvasni a pontos időt. Az órásmester gondolt egyet, s úgy készítette el az órát, hogy a templom tornyán a kisebbik mutató a perceket, a nagyobbik az órát jelzi – így szól legalábbis a szájhagyomány. Az viszont biztos, hogy a felcserélt mutatók miatt déli tizenkettőkor pontosan hat órát mutat a zágoni toronyóra.
