Attól lehetett tartani, hogy a Kárpát-medence legnagyobb taglétszámú magyar pártja vagy Temesvár 1989-es hőse kudarcot vall, nem jut be a brüsszeli (és strasbourgi) parlamentbe, s így az Európai Unió legnagyobb nemzeti kisebbsége, a második legnagyobb magyar közösség ott nem jut képviselethez. Nem kevesen úgy gondolták, hogy az erdélyi magyarság érdekeit nem eléggé következetesen képviselő RMDSZ meg is érdemli a bukást, mások viszont úgy vélték, hogy ,,a magyar egységet" megbontó püspök csak maradjon eredeti hivatásánál. Ha most egyetlen magyar képviselő sem jutott volna be az EP-be, abból ugyan keletkezett volna sok kölcsönös szemrehányás, vádaskodás, egyes politikusok talán háttérbe szorultak volna, de az bizonyos, hogy az erdélyi magyar politika megosztottsága nem enyhült, hanem elmélyült volna. Maradt volna két, talán még több, egymásra fenekedő politikai csoportosulás, és nagy valószínűséggel többé egyik sem érte volna el a bukaresti parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.

Hála Istennek, hála a magyar szavazók aktivitásának, de leginkább hála a román nemzetiségű választók érdektelenségének nem így történt, így a 24+2 teljes jogú magyar képviselőhöz három további fog csatlakozni a 785 tagú európai gyűlésben. Indokolt gratulálni a bejutottaknak és az őket támogató választóknak. Markó Béla okos politikus, maga is gratulált Tőkésnek, viszont rossz volt nézni, illetve hallani, hogy Frunda György erre nem volt képes, sőt, sértő módon szólt ugyancsak megválasztott képviselőtársáról. Vitatom, hogy közös listával még több magyar jutott volna be, hiszen akkor nem lett volna ekkora a magyar részvétel. Most nagy az öröm mindkét táborban, de indokoltan elégedettebb Tőkés, hiszen 3,43 százalékával alaposan túllépte 2,8 százalékos bejutási határát, és megszerezte a magyar szavazatok mintegy 38 százalékát. Aki az RMDSZ-ben ebből nem vonja le a tanulságokat, és nem látja be, hogy változtatni kell az eddigi politikán, annak semmi keresnivalója a politikai életben.

Mégse örüljünk túlságosan! Ha a románok nagyobb arányban vettek volna részt a választáson, egészen más eredmény született volna. Mindenki arról beszél, hogy a verseny és a felkínált választási lehetőség felrázta a magyarokat, ezért volt közöttük magasabb a szavazási hajlandóság. Ehhez képest azonban a 35—40 százalékos részvétel nem sok, ezzel egy országos választáson nem fog bekerülni a bukaresti törvényhozásba sem az RMDSZ, sem magyar ellenzéke. Pedig komoly volt a mozgósítás Orbán Viktor és a hazai tévéadók aktív közreműködésével, és professzionális volt a kampány. Jövőre önkormányzati és parlamenti választások lesznek, és azokon a románok aktivitása a mostaninál bizonyosan jóval nagyobb lesz, erről gondoskodni fog a román média. Félre fogják verni a harangokat, hogy veszélyben a román Erdély, ha nem szavaznak elegen a magyarok ellen.

Jó pár éve hallok olyan hangokat, hogy nem olyan nagy baj, ha a bukaresti törvényhozásba nem kerül be magyar, eddig sem értek el sokat. Valójában a nyelvhasználat és a tulajdonviszonyok terén jelentős változások születtek 1990, de kivált 1996 óta, mióta az RMDSZ tagja vagy külső támogatója az egymást váltó kormányoknak. Ezeket azonban vissza is lehet vonni, és nem fér hozzá kétség, ez könnyen megtörténhet, ha gyengül a magyar képviselet. Ahogy csökken a romániai magyar népesség száma, s még inkább az aránya (Trianon idején ez még tíz százalék, a jelenleginek majdnem kétszerese volt), úgy kerül veszélybe a parlamenti küszöb átlépése. A veszélyt csak a magyarok egysége és magas választási részvétele háríthatja el.

Tehát igaza lenne az egységet szorgalmazóknak? Kétségkívül, de az egységhez egyetértésre van szükség a célokban. Valóban legyen pluralizmus, de ez a módszerekben, a stílusban, a taktikában, az irányzatok (,,platformok") sokféleségében nyilvánuljon meg, és legyen együttműködés a stratégiában! A választási kampányban meghirdetett célokban most sem volt lényeges különbség az RMDSZ és Tőkés hívei, a Polgári Szövetség között. El lehet képzelni, hogy az RMDSZ nem akarja visszaállítani az önálló, államilag fenntartott magyar egyetemet, nem akar kulturális autonómiát, nem kíván befektetéseket és munkahelyeket a magyarlakta vidékeken is, és nem követeli, hogy a Székelyföld legyen egyetlen közigazgatási és gazdasági egység egy decentralizált Romániában? Hogy ezeket a követeléseket ,,a román gyomor nem veszi be"? Ez az, amibe nem szabad beletörődni! ,,Nincs híd, nincs haza!" — buzdította Bem tábornok Piskinél a magyar honvédeket. Autonómia, teljes körű magyar oktatási rendszer nélkül Erdélyben nincs biztos magyar jövő!

Tőkés László máris javasolta, hogy folytassák az egyeztetéseket a közös magyar célokról, az erőforrások méltányos elosztásáról, a brüsszeli és a bukaresti stratégiáról és a taktikáról. Az RMDSZ komoly figyelmeztetést kapott, indokolatlan és oktalan lenne most egyoldalú győzelemről beszélnie, de vereséget sem szenvedett. Itt a remek alkalom, hogy a múlt még oly fájó, kölcsönös sérelmeit félretéve az erdélyi magyarság térjen vissza 1989 karácsonyának szelleméhez és az 1992-ben esküvel megerősített kolozsvári programhoz. Az európai példákkal és gyakorlattal összhangban álló céljaihoz most már nemcsak az anyaország támogatását várhatja, de jogosságukról meggyőzheti egész Európát. Szé­chenyi jól ismerte nemzetét, amikor figyelmeztette: ,,nincs a magyarnak őszintébb jóakarója széles e világon, mint önmaga, ugyanakkor senki se árthat a magyarnak annyit, mint szintén csak maga. Egyedül mi magunkban van a feltámadás!" 2007. november 25-e az egész magyarság győzelme volt. A történelem egyértelmű leckéket kínál arról, hogy ha a győzelmet nem nagylelkűség, hanem kicsinyes bosszú, marakodás követi, akkor elvesznek az eredmények. A következő hetekben a választási urnáknál kivívott győzelmet kövesse az önvizsgálat, a kibékülés, és a ké­zenfekvő célokért folytatott közös küzdelem!

A szerző 1990—94 között Magyarország külügyminisztere