A virágos udvar, a biztonságos, teljesen bekerített belsőség már az épület előtt elhaladó E 574-es nemzetközi műútról vonzónak látszik. Nyugaton az Óriáspince-tető emelkedik, keleti, zárt timpanonos tornácáról és az udvar szabadtéri fedett filagóriájáról teljes méltóságában bontakozik ki a Háromszéki-havasok vonulata. A legjobb minőségű belső bútorzattal és berendezéssel rendelkező társalgót, vendéglőt, konferenciatermet és a hálószobákat a vezérigazgató Tóth Katalin Mária és a tulajdonos Rancz Lajos társaságában tekintettük meg.
Az is különlegesség, hogy az épületbelső teljes dekorációjának éppen Tóth Katalin Mária a tervezője. Túl az ízlésesen megtervezett belsőkön, legelső benyomásunk az otthonosság érzete volt. Itthon, Háromszéken vagyunk, mert minduntalan ismerős, környékbeli műemlék épületek, történelmi objektumok nagyméretű olajfestményei fogadnak, ráadásul a festőművész sem idegen számunkra: Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi képzőművész. Egyediek a lépcsőházak dekorációi: egyikben az egykor tulajdonos nemes Benke család tagjait láthatjuk korabeli fényképekről készített másolatokon, a másikban pedig Nagy Lajos kézdivásárhelyi fotóművész mesteri színes felvételeit. Helyi hagyomány beszél arról, hogy „az udvarház pincéjének jégvermében rejtegették az ágyúöntő hős tüzér őrnagy, Gábor Áron holttestét, de mert a közelben portyázott az ellenség, nem tudták szülőfalujába, Bereckbe hazavinni, el kellett hantolni a temető útra néző szélén”. Hol lenne hát méltóbb helye Vetró András ugyancsak kézdivásárhelyi szobrászművész Gábor Áronról készített mellszobrának, mint éppen ebben az épületben?
A kiterjedt Benke família családi címere ugyan még nem díszíti a kúria timpanonját, mint egykor, de színes változata látható az épületbelsőben. Külön érdeme a tulajdonosnak, hogy tisztelve a hagyományt, a vendéglátó-ipari egység nevében megőrizte a tragikus sorsú székely család nevét. Az említett tornác mennyezetét növényi és madárornamentikájú falfestmény díszítette, amely a lepergett fél évszázad alatt alaposan megsérült, egy részletét azonban a tulajdonos őrzi. Az udvarház utolsó gazdája, Benke László földbirtokos a totalitárius rendszer áldozata, a Duna-deltába deportálták, ahol ismeretlen sírban nyugszik. Édesapja, Benke Géza porai az eresztevényi temetőben nyugszanak. Az épület hosszú ideig a helybeli termelőszövetkezet székhelye volt, majd mezőgazdasági idénymunkások szállása. A kollektív gazdaság idején épített közeli terjedelmes raktárhelyiséget most javítják-magasítják, ebben fognak helyet kapni a panzió mellékszolgáltatásai: wellness és jakuzzi, úszómedence stb. Az épület tetőzetének két sarkáról most kerültek le a letűnt rendszer jelképei, a sarló és a kalapács, valamint az ötágú csillag. Az új tulajdonos a család magyarországi ágának egyik tagjával, Benke Józseffel is felvette a kapcsolatot, tőle származnak a belső díszítés eredeti családi fotokópiái.