A súlytöbblet a cukorbetegség egyik legfontosabb kockázati tényezője, de az izmosság jelentőségére eddig nem voltak vizsgálati adatok. Korábbi megfigyelések szerint az igen kevés izomzat fokozza az inzulinellenállás növekedésének valószínűségét, de ezek kevés emberen történtek, arra pedig végképp nem volt adat, hogy a fokozott izomzatúak védettebbek-e az anyagcsere ilyen zavara ellen.
Az inzulin-ellenállás fokozódása a cukorbetegség egyik jellegzetes szakasza. Lényege az, hogy az inzulinra érzékeny szövetek az anyagcsere-károsodás következtében csak az átlagosnál több inzulin jelenlétében tudják a cukrot fölvenni. Ennek következtében a hasnyálmirigyben lévő Langerhans-szigetek fokozott mennyiségben termelt inzulinnal igyekeznek az anyagcsere követelményeinek megfelelni. Ha nem kezdődik meg ilyenkor a gyógyszeres kezelés, a Langerhans-szigetek béta-sejtjei kimerülnek, és ezzel elindul a cukorbetegség. A jelenség kezdete tehát az inzulin-ellenállás fokozódása, hogy a sejtek képesek legyenek ugyanannyi glükózt fölvenni.
Megállapították, hogy az inzulin-ellenállás a legkisebb izomtömegű embereknél a legkifejezettebb. A vázizomzat tömegének növekedése arányos volt az inzulin-ellenállás csökkenésével: ha az izomzat 10 százalékkal fokozódott, az inzulin-ellenállás 12 százalékkal javult. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a cukorbetegség javulását a súly csökkentése mellett a fokozott mozgás, a fittség javítása segíti, ezért az orvosoknak is ezt helyes támogatniuk.                   (MTI)