Megvallom, kissé kételkedve fogadtam a hírt. Azt hittem, hogy megint a székely nagyotmondással találkozom, pedig már korábban is hallottam a gyermektáborok új attrakciójáról. Aztán az állam is leesett, amikor Benedek-mezőn egyszer csak ott állt előttem egy valódi, kupolás csillagászati obszervatórium. Kicsike, de valódi. Forgatható, nyitható kupolával, benne egy tengelyen két távcső, a katadioptrikus (tükrök és lencsék bonyolult együttese) a bolygók, a másik, a Newton-rendszerű tükrös távcső a mélyég megfigyelésére, asztrofotózásra. Tulajdonosai úgy tudják, hogy ma ez az egyetlen magánkézben levő kupolás csillagvizsgáló az országban.
Pénteken még naplemente előtt egyre több kíváncsi gyülekezett a Benedek-mezei Vega Csillagda hivatalos megnyitójára. Mielőtt feljöttek a csillagok, addig is volt, mit nézni. Elsősorban a Coronado Naptávcső jelentette az attrakciót. Amikor belenéztem, a japán zászló jutott eszembe. A Nap éppen olyan vörös korongként mutatkozott meg, mint annak pontja, csak ennek szélén apró kis „szöszöket” lehetett látni. A segédkező amatőr csillagásztól megtudhattuk, hogy ezek a napkitörések. Persze, a nagy távolság miatt nem úgy, mint a tévében (mozgásban), szemünk mozdulatlanként észleli őket. Ha azonban fotózzuk, vagy bizonyos időszakonként újra és újra belenézünk a távcsőbe, észlelhetjük a mozgást – magyarázta. A világosságban a másik két katadioptrikus távcsővel egyelőre csak földi célpontokat kémlelhettünk, nevezetesen a szemközti domboldalon legelésző teheneket hozta az orrunk hegyére.
György Zsolt, a Cosys igazgatója mesél a létesítmény születéséről, annak előzményeiről:
– A Benedek-mezei tábor 1998-ban épült azzal a céllal, hogy a gyermekeknek legyen nyárra egy olyan hely, ami nincs messze a várostól, de a városban sincs, ahol kézművestáborokat lehessen szervezni. Létrejöttében nagyon fontos szerepük volt játszóházas barátainknak is. Amikor megálmodtuk a tábort Czimbalmos Csabával és Albert Álmossal – azt kell tudni, hogy a terület a városhoz tartozik, a tanács adta –, már akkor elgondoltuk, milyen jó volna, ha csillagászati eszközöket is be tudnánk szerezni, s a gyermekeknek bemutatókat is tartani, így egész évben ki lehetne használni a tábort, hiszen a téli időszak igazán alkalmas, a téli csillagképek a legizgalmasabbak és legszebbek. Na, de ’98-ban még nem léteztek ezek az eszközök, amelyek ma itt láthatók, nem volt elérhető ez a technológia. Úgy hat évvel ezelőtt jelentek meg az ilyen távcsövek. Az épületet négy évvel ezelőtt Juhos Levente barátommal álmodtuk meg: legyen akkor kupolás csillagvizsgáló. Különben ezt hideg épületnek hívják, ezt pedig itt, mellette melegnek, ebben vannak a számítógépek, innen vezéreljük a kupolát. A képet ki lehet vetíteni wireless technológia segítségével, egyszerre több embernek is be lehet mutatni. Nagyon fontos volt, hogy olyan készülékeket vásároljunk, amivel súroljuk a félprofesszionista amatőr csillagászati szintet. Most azon dolgozunk, hogy majd a neten vezéreljük a távcsőrendszert, létrehozzunk egy honlapot, hogy otthonról is meg lehessen nézni, amit a távcső mutat. Az az igazság, hogy nekem is meglepetés ez az érdeklődés, hiszen ott a National Geographic, a Discovery, az internet, de az is igaz, hogy ilyen formában megnézni az eget, semmihez sem fogható, valódi élmény. A Holdat ilyen formában megnézni élmény, de ma látni fogjuk a Szaturnuszt is meg egy kettős csillagot... Végül is nem az a fontos, hogy az eszközöket meg tudtuk venni, és hogy meg is alkottuk itt ezt a helyet, de az emberi tudást is mellé kell pakolnunk, mert különben nem több mindez, mint üveg és vas. Elég sok tudás kell ahhoz, hogy azt mondhassuk, tényleg értelme van. Mihelyt elkészült a beruházás, kellett az a tudás, hogy a távcsövek mögötti képeket értelmezzük. Várhelyi Attila barátunk – aki szerencsére éppen olyan lelkes, mint én – felvette a kapcsolatot az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesülettel (EMCSE), így ma dr. Munzlinger Attila – akinek a képeit is láthatjuk itt – és Nagy István, az egyesület alelnöke (barátainak Asztro Pityu) megmutatja a csillagos eget. Még azt kell hangsúlyoznom, hogy mi az egészet a közösségnek szántuk. A terveink szerint a fontosabb csillagászati eseményeket élőben lehet majd megnézni, van honlapunk, meg a Facebookon is szeretettel várunk mindenkit. Ezt a „felhajtást h is ezért szerveztük, hogy bekerüljön a köztudatba: van egy ilyen, jöjjenek a gyermekek, a felnőttek.
Amikor a Nap lement, s alkonyodni kezdett, bevonultunk a sátorba, hogy megtekintsük a gyergyószárhegyi dr. Munzlinger Attila asztrofotóit, aki, mint maga mondta, nappal orvos, éjszaka csillagász. Az itt látható tizenhárom fotó a csillagászat napjára készült, harmincöt képből álló kiállítás anyagából válogatta. A felvételeket saját kis obszervatóriumából készíti, és az a véleménye, hogy itt sokkal izgalmasabb munka fog zajlani. Elképzelhető – vélekedett –, hogy néhány év múlva már Sepsiszentgyörgyön tartják meg a csillagászat napját, s akkor nagyobb lélegzetű kiállításon lehet majd látni, mit dolgoztak a fiúk a Benedek-mezei Vega Csillagdában. Azt tervezik, hogy megtanítják a fiataloknak mindezt: „mert csodálatos hobbi ez, nem is csak hobbi, hanem életforma. Ez maga az égbolt valósága, itt, a fejünk fölött, csillagködök, galaxisok, ez mind itt van fölöttünk, csak kell tudni meglátni őket. Szeretném, ha minél több ember megfertőződne ezzel a hobbival.” A továbbiakban az asztrofotózásról beszélt, azt mesélte el, hogy ha egy távcsőbe belenézel, a mélyégen igazából csak fekete-fehér, homályos képet látsz. Ennek az emberi szem anatómiája az oka, sötétben más „üzemmódba” vált a szemünk, más alkatrészei kezdenek működni: a pálcikák, nappal pedig csapokkal látunk (emlékszünk az anatómiaórára?). Nos, az asztrofotózás időigényes dolog, nagyon hosszú expozíciós idővel készülnek a képek, aztán különböző szoftverekkel feldolgozzák, hogy végül azokat a színes képeket láthassuk, amelyek például magazinokban megjelennek. „Képeim nem tudományos igényűek, szórakozásból szép képeket akarok készíteni – mondta Munzlinger Attila –, tulajdonképpen ez is a természetjárásnak egy különleges formája, a természetet járom, de nem vízszintesen, hanem függőlegesen...”
Nagy István, az EMCSE alelnöke az egyesület létrejöttéről beszélt, amelynek igénye 2005-ben egy csillagásztáborban merült fel, s végül 2010-ben sikerült véglegesen, hivatalosan létrehozni. Fő célja az ismeretterjesztés, legalább vizuális és szellemi élményt átadni. „Nem egyesületről, hanem inkább közösségről beszélhetünk, mindenkiben ott az igény, hogy a környezetét jobban megismerje, nos, az égbolt az egy misztikus dolog. Hiába ismerjük a különböző tudományos magyarázatokat, az éjféli égbolt varázsát nem lehet leírni... Attila meg is örökíti, én inkább vizuális észlelő és bolygófotós vagyok. Kulin György csillagász, a magyar csillagászati mozgalom atyja mondta, hogy a távcső mellett szerzett öröm akkor igazán értékes, ha meg tudjuk osztani másokkal is. Egyesületünk értelme is ez, összegyűlünk mi, a „bolondok”, az éjszakai baglyok, és megmutatjuk az érdeklődőknek, például, hogy milyen gyönyörű egy gömbhalmaz. Tudományos munkát is szeretnénk végezni, de fő célunk az ismereterjesztés marad, ennek a vírusnak a továbbadása. Kell egy kis holdkórosság.”
Az est megkoronázása a csillagnézés volt. Munzlinger Attila előbb „elméleti eligazítást” tartott az égboltról, aztán következett a távcsövezés. El kell árulnom, hogy a Szaturnusz pont olyan a valóságban is, mint a képeken: hasán a gyűrű – megpillantása hihetetlen élmény.
És végül még néhány név – a teljesség igénye nélkül –, azoké, akik a létesítmény megszületéséhez hozzájárultak. György Zsolt elmondta, nagyon sok vállalkozó barátja munkája van benne, a már említetteken kívül például Todor Attila, Balogh Ádám, aki a mechanikai résszel, Demény András az elektronikával foglalkozott, Fejér Zoltán csíkszeredai amatőr csillagász, aki a távcsöveket forgalmazza, a meleg épületet a Conicótól kapták...
