A hatodi Murgó vendéglőnél nem vesszük be a kanyart, hanem autónkkal egyenesen a dombnak tartunk, s nemsokára a fesztivál rögtönzött bejáratához érünk. Egy terebélyes fa alól egy fiú lép ki, némi érdeklődés után eltekint a százötven lejes belépőtől, s továbbenged. Az inkább csak terepautózásra megfelelő úton ismét bő kilométert teszünk meg, majd biztonsági őrök intenek, aki nem szervező, gépjárművel csak idáig jöhet. Erdei ösvényen haladunk tovább, autók, mobil vécék tűnnek fel, kicsit arrább már sátrak tucatjait lehet látni. A hatalmas tisztáson a sok jövés-menéssel már ösvényeket vertek, egyiken elindulunk, hogy megtaláljuk az egyik főszervezőt, Marius Latamescut, alias dj Latamot. Nem könnyű feladat: a résztvevők az ország más-más szögleteiből érkeztek, személyesen kevesen ismerik egymást. Végül belebotlunk egy vörös hajú srácba, akitől megtudjuk, Latam nemrég elment lepihenni, így ő mesél a táborról. A főszínpadon pszichedelikus, goa és progresszív dance-zene megy, az alternatív színpadon élőben elektronikus alternatív zene és kötetlen örömzenélés, a chillouton pedig főleg downtempo. Az esti órákban az erdőben kifeszített vásznon filmeket néznek, a patak mellett pedig színházi előadások lesznek, de nem maradnak el a performanszok, a táncos előadások és a fénytechnikák sem, akinek pedig arra támad kedve, ingyen masszíroztathat, vagy kipróbálhatja a lelki és testi felüdülést ígérő keleti gyógymódokat. Megköszönve az útbaigazítást, a színpadokat és a kiszolgálóhelyeket vesszük szemügyre. Az egyiknél, bár kábeleket szerelnek, a hetvenes éveket idéző zene hallatszik, szomszédukban egy, az angolt németes kiejtéssel beszélő srác éppen rizst, illetve tojásos húst készít – tizenöt-húsz lejből lehet megebédelni –, a bárnál pedig nem sört vagy tömény italt, hanem teákat vásárolhatunk. Érdekes megfigyelni ruházatukat is: színeik és mintázatuk a hippi korszakot idézik, de azért különbözőnek hatnak; nem kevesen török bugyogóra hasonlító nadrágot hordanak. Egy lány mosolyogva arra kér, este segítsünk neki egy műsorában, egy srác némi ismerkedés után kész az elképzeléseiről regélni, művészi világába beengedni.
Különös hangulatú a tábor: az autók és a sátrak számából nyilvánvaló, több százan, akár ezernél is többen lehetnek, ám a téren alig néhány tucatnyi kószáló fiatalt látni. Rejtve a fellépési helyek is, mindössze apró, a földből alig húsz centire kiálló táblák jelentenek némi támpontot, merre is kell keresni azokat. Szinte érezhető az összhang is – hangoskodást még elvétve sem hallani, a mosoly mindenki arcán terem. Vajon milyen lehet, amikor benépesedik a placc, s elkezdődnek az előadások? – tevődik fel önkéntelenül a kérdés.