Valamikor, úgy tizenöt-húsz évvel ezelőtt a Rétyi Nyír igazi gyöngyszem volt a maga kis csillogó tavacskáival, kökörcsinjeivel, gyurgyalagjaival, csillogó nyírfatörzseivel, búzavirágkék mocsári békáival, tavirózsáival.
Ahogy teltek az évek, papíron egyre fokozódott a természetvédelem, és ezzel ellentétes irányban változott a Rétyi Nyír állapota. Már rég nem szívesen megyek be a Nyírbe. Szeretném elkerülni azt a tehetetlen dühöt, ami elönt. Az utóbbi időben gyorsan elmentem mellette, az országúton, igyekezve elhessegetni a kellemetlen érzéseket. Úgy látszik, ha ezután Kovászna irányába megyek, ki kell kerülnöm Kézdivásárhely felé. Azt a borzadályt, ami közvetlen a tó és az országút mellett fogadja az oda- vagy átutazót, szinte lehetetlen leírni. Egy udvaron belül (elvégre magánterület, és mindenki a saját udvarán azt tesz, amit akar!) lefűrészelt, lelakkozott, még álló fenyőtörzseken, gyékény kenyérkosarakban műanyag tyúkok, kakasok, szinte minden megcsonkított fatörzs tetején nejlongólyák, fa törzsére felfeszített, elkínzott testű szekér, a fűben pedig nejlonőzek, -szarvasok, Piroskák és farkasok tömkelege. Képzelem, milyen lehet az itt élők művészi érzékéről, ízléséről a véleménye annak, aki először jár a székely tájakon, és ezt meglátja. A természeten elkövetett eme barbár tett csak egy védtelen, kiszolgáltatott kiskorún elkövetett nemi erőszakkal vethető össze!
DR. CSATA ZOLTÁN, Sepsiszentgyörgy