Terméssirató Cófalván
Már kora délelőtt pergelt a Nap. Kutya-macska az árnyékba húzódott. Déli időben a mező emberét is otthon tartja a 30 foknál magasabb hőség, veszélyes ilyenkor a fizikai munka. Az árnyékban arról folyik a szó, hogy az idei szárazságnak jövőben is megérezzük hatását, mert üresebb lesz a hombár, pince-padlás és a kamra is. Az idénre még maradt valamennyi a tavalyi termésből, a tartalékból, de jövőre csak a nehézségre, a nincsenre lehet számítani.
– Legjobban a burgonyámat sújtotta a száraz­ság – panaszolta Szentgyörgyi Ernő magántermelő, aki elmondta: majdnem mindegy, hogy a szegényszeri, homokban gazdag vagy kötöttebb talajban vannak a gumók, mert a cófalvi fekete kötött talaj repedéseibe be tudja tenni az ember a kezét. –  Szerintem lesznek olyan mezőrészek, ahol a terméshozam 70 százalékos veszteségére lehet számítani.
– Meglepetésekre lehet számítani a törökbúza termésnél is – kapcsolódott a beszélgetésbe Incze Dezső. – Az elmúlt évekhez képest sokkal több kukoricát vetettek. A homokban gazdag helyeken mind kisült a kocsány. Ott már most lehet tudni, hogy százszázalékos lesz a kár. Ilyen a kukoricám a Szegényszerben. Ha szeptember is száraz lesz, még silónak sem lesz alkalmas.
A gyümölcsöt és a gyümölcspálinkát kedvelők szerint érdemes öntözni a gyümölcsfákat, legalábbis a fiatalokat, melyeken szebb a gyümölcs. Az van némileg jobb helyzetben, aki patak mellett lakik, onnan kap vizet, ha nem sajnálja a villanyáramot. „A gyümölcs bármilyen formában kihozza a befektetett költséget. Én minden második nap öntözöm az almafákat, mert sirül össze a levele, és hull le róla a gyümölcs” – egészítette ki az augusztusi nyomorúság képét Szentgyörgyi.

Orbaitelek, Barátos
térségének helyzetéről Hatházi Lajos teleki termelővel beszélgettünk, aki Barátos község alpolgármestereként is fel tudja becsülni az aszály okozta károkat.
– A teleki határ talaja laza, homokban gazdag, s ebből már sejteni lehet, hogy itt jobban pusztít az aszály – mondta. A burgonya áringadozása miatt a gazdák több kukoricát ültettek, amely ebben a nedvességben szegény talajban lassan mind elpusztul. Csak annak lehet valamennyi reménye, akinek sikerült kötött talajba vetni a kukoricát a Depső, Fenek, Folyamart nevű mezőrészeken. Itt, ahol szereti a helyet a pityóka, esetleg féltermésre lehet számítani. Mind a három faluban, beleértve Pákét is, még kijárnak a tehenek a mezőre. Harapnivalót már csak a vizek szélén találnak. Estefelé otthon már pótolnia kell a gazdának a kóstot. Vannak, akik már kezdték kaszálni az állatok számára a még félig zöld kukoricát. Nem elég az aszály, a pákéi és a barátosi határba már lemerészkedtek Csomakőrös felől a vaddisznók, és kárt tettek a termésben. Erre nemigen volt példa eddig. A panaszosok kérésére összeállítottuk már az iratcsomókat. Lehangoló az is, hogy látványosan leapadt a Feketeügy, a Kovászna patakának a vízszintje. Most volna jó, aratás idején a teleki borvíz – de sajnos, leiszapolta a Feketeügy. Kérjük a megyevezetést, hogy nyújtson anyagi segítséget annak a fúrásnak a megnyitására, amellyel Barátoson borvízre találtak.
Ritka látvány fogad mindenütt a Mező­földön: a juhseregeket le kellett hajtani a hegyi legelőkről a kiaszott mezőre, ahol még találhat a juh magának itt-ott harapnivalót. Hol van még Szent Mihály napja (szeptember 29.)?! Régen a korai hóharmatok miatt ekkor hajtották le a jószágot a hegyi legelőkről.

Szörcsén
Paizs István mezőgépész úgy saccolta: a tavalyi szörcsei terméshozamok viszonylatában csak egyharmados termésre lehet számítani.
– A tavalyi vetések idején is tombolt a száraz­ság – célzott a kalászosokra. – Az a mag kompromittálva volt, s szokatlan módon azok a vetések sikerültek, mint mondani szokás, amelyeket „fagy alá vetettünk” december elején. A hóviharos tél hóbuckái alatt megfőtt a gabona, s már a tavasszal több hektárt ki kellett tárcsázni, és másféle kultúra felé kellett kacsingatni. Ez már csak a kukorica lehetett, de sajnos, az ebbe vetett remény is meghalt a szárazság miatt. Kegyetlen az idei aszály, mert teljesen eltűnt a reggeli harmat. Reggeliben a kombájnnal be lehetett állni a búzába, s késő estig csépelni, akkor sem esett le a harmat! Az eredmény? Maximum – sajnos – a 10–15 mázsa átlaghozam, ami jóval az országos átlag alatti. A nép az időjárást hibáztatja, de közrejátszik a szegénység, a pénznélküliség is, mert nem mindenki tudja megadni a földnek azt, ami szükséges. Ki kell mondani: a falu mezőgazdaságát lassan a nyugdíjasok éltetik, akik bár szeretik a földet, de nem bírják már fizikai és anyagi erővel. Él azért a remény is, mert vannak fiatalok, akik el tudják képzelni, hogy a földnek el kell tartania egy családot, de ezek száma még édeskevés.
Szörcse határában a vízügyiek erőgépei a Feketeügy partjait kísérő védőgátakat magasították, ugyanis a tavaszi nagy esőzések idején a falu térségét veszélyeztették az árvizek. Örömmel követték a helybeliek a munkálatokat: ez a mi érdekünk – mondták –, felajánlottuk, hogy a víz melletti földjeinkről a gépek rányomassák a földet a gátakra.
Ennek ellenére a falu kútjaiban riasztó módon leapadt a vízszint, több udvari kút kiszáradófélben. A megoldás fúrt kutak lemélyítése lenne – összegzett Paizs István, aki elmondta, hogy az ő fúrt kútjából naponta tízezer liter vizet is ki tud szivattyúzni, ami valóságos életszükséglet például a permetezések idején. A szörcsei mező fele részén ők végezték a tavaszi permetezést. A 15 méterre lemélyített kutakban már nem érezni a mezőföldi száraz­ság hatását.

Az újrakezdés reménye
– Volt még száraz esztendő, nem is egy a régi időkben is, akkor sem halt étlen senki – osztottuk-szoroztuk az aszály dolgait barátosi idősekkel. – Megbecsültük az apró pityókát – mondták –, savanyú tejjel jóízűen megettük az árpapuliszkát... Örökké abban kell reménykedni, hogy az elkövetkező esztendő jobb lesz.
Hallgattuk az aszály nyomán születő terméssiratókat, és arra gondoltunk: semmivel sem szenvedett kisebb kárt a mi megyénk mezőgazdasága, mint a szomszédos Hargita megyében. Háromszék térségét, Erdővidéket és Székföldjét is aszály sújtotta régióvá lehet nyilváníttatni, miként azt tette a Hargita Megyei Tanács.
Nem akadtunk olyan gazdaságtörténeti összefoglaló munkára, amely egy csokorba szedte volna a történelmi Székelyföldön az aszály sújtotta éveket, bár ez is témája lehetne történelmünknek. Mert voltak ám még hasonló bajok ezen a tájon, az 1946-os nagy száraz­ságra e sorok írója is jól emlékezik. Csak hát hamar felejt az ember, kevés az olyan lélek, aki időt szentelve lejegyzi minden év időjárását, történéseit, az aszály okozta károkat. Ebben a tekintetben a legjobb, ha a derűlátó ember szemszögéből nézünk a lassan elköszönő sanyarú nyarunkra, és együtt mondjuk el Horváth Istvánnal, hogy „amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”

Második kenyerünk
Nem hiába nevezik a burgonyát a nép második kenyerének. Bárkit kérdeztünk, a legjobban mindenki a burgonyatermés tragikus helyzete miatt aggódott, tudva azt, hogy a kalászosok  „ebben az esztendőben jobban szerepeltek”.
A második kenyerünk helyzetével kapcsolatos kilátások felől dr. Bartha János mérnök-termelőtől, a Burgonyatermelők Országos Szövet­sé­gének tagjától érdeklődtünk. A 2012-es esztendő burgonyatermésére vonatkozó szakmai előrejelzéséről elmondta: ilyenkor csak az öntözéses gazdálkodás mentheti meg a termelőt. A találékony székely gazdának rá kell ébrednie arra, hogy a földjei közelében lévő patakok és tavak, fúrt kutak vizét erre a célra fel kell használnia. Szerinte a nem öntözött területeken, különösen a kései burgonyafajtáknál 40 és 70, rosszabb esetekben 80 százalékos terméskiesésre, kárra, veszteségre lehet számítani. Fi­gyel­meztetni kell a kisebb termelőket, hogy az aszályos területeken termett apró burgonyagumó kevésbé alkalmas ültetésre, csíraképessége csök­kent. Meg kell válogatnia a kistermelőnek, hogy melyik parcellából milyen fajta apró pityókát tart vissza vetőmaggumóként 2013 tavaszára.
Bartha mérnök szerint biztos, hogy az állam ebben az évben is – magasabb áron ugyan – külföldi pityókával fogja pótolni a terméskiesést. Újságolta a friss hírt, miszerint Galac környékén a megkésve kiszedett korai pityóka ára most 1,20 lej. A székely termelőnek olyan áron kell értékesítenie termékét, hogy legyen majd anyagi ereje kellőképpen újra megbirkózni az őszi, majd pedig a kora tavaszi előkészítő és vetési munkálatokkal.