A Romániai Magyar Lexikonban László Mártonnak a Kollektivizálás a Székelyföldön című szócikke szerint a kollektivizálás a mezőgazdaságban az egyéni gazdálkodás helyett a közös – kollektív – gazdaságok kialakítását jelenti. Tágabb értelemben a vidéki társadalom és gazdálkodás teljes, a szovjet modell szerinti átalakítását fedi le. Ez a folyamat a kommunista hatalomátvételtől (1947–1948) kezdődött, és végét a mezőgazdasági termelőegységek összevonásának befejeztével állapíthatjuk meg (kb. 1962 vége). Társadalmi célja egyrészt az egyház befolyásának csökkentése, a nagygazda réteg felszámolása, másrészt egy új, rendszerhű elit kinevelése a szegény és nincstelen földművesekből.
Romániában 1949. március 3–5-én hirdették meg a kollektív gazdaságok megalakítását. Ezekben a tagok földterületei közös tulajdonúvá váltak, és tagosították azokat: a falu legjobb termőterületén mértek ki megfelelő nagyságú földterületet, azokat a magángazdákat pedig, akik pillanatnyilag nem akartak belépni, a határ távolabbi és rosszabb minőségű területein lévő földekkel „kárpótolták”. A belépésre kiszemelt földműveseket a kommunista párt (akkori nevén a Román Munkáspárt) aktivistái hosszú rábeszélésekkel, jövedelmük megnyirbálásával (kötelező terménybeszolgáltatás, vetésterv) győzték meg a közös gazdálkodás előnyeiről, az ellenállókat pedig a milícia alkalmazottjai nemegyszer kegyetlen kínzásoknak vetették alá.
Háromszéken az első kollektív gazdaság Angyaloson alakult meg 1950. május 28-án, míg Sepsiszentgyörgyön 1950. augusztus 28-án Lázár Mihály Kollektív Gazdaság néven, amint az a gazdaság 1953 évi jelentéséből is kitűnik (szó szerinti idézet a beszámolóból: „Elvtársak. Pártúnk és Kormányúk segítségével megalakitotuk a kolektiv gazdaságunkat 1950 Agúsztus 28 án 87 szegény és közép paraszt családal.”) A gazdaság irodahelyiségeit a Martinovics utca 13. szám alatti emeletes épületben (volt Szabó-ház) rendezték be. A brigádosok irodája, az istállók, műhelyek a mai Kőrösi Csoma Sándor utcában a Bálint Dénes, a város 1914–19 közötti polgármesterének lakásában és uradalma területén kaptak helyet. Ez kb. a mai megyei rendőrség és a volt Művész Mozi keleti oldalának telkét jelenti. A mezőgazdasági területek főként a Szépmezőn az egykori neves tanyákat (Sütő-, Reimesch-, Neumann-, Gergely-, Rednik- stb.), valamint Szemerján Nagy Dénes tanyáját foglalták magukban. Minden belépő család kapott 25 ár földet háztáji gazdaság céljára. A gazdaság első elnökének (1950–52) Váncsa Váncsi Borvíz utcai földművest választották (vagy kinevezték). Őt követte nyugdíjazásáig Lőrincz András, majd Csákány András.
Az említett jelentésből azt is megtudjuk, hogy 1953 végén a tagság 126 családból állt, melyből 34 család nincstelen, 66 szegény-, 26 középparaszt. Ebben az évben járt le az a három év, amely után – a kollektív gazdaságok első alapszabályzata szerint – a gazdaságból ki lehetett lépni, ezzel Sepsiszentgyörgyön kilenc tag próbálkozott, de „meggyőzés alapján visszavonták kérésüket”. A gyűlések egymást követték, minden héten vezetőségi ülés, szükség esetén rendkívüli bővített vezetőségi tanácsülés, havonta közgyűlés és rendkívüli közgyűlés. A párt ideológiájának elsajátítására „Östélyi (értsd: esti) Párt tanulási formát” vezettek be, újságolvasási félórákat tartottak, brosúrákat ajánlottak otthoni olvasásra, orosz nyelvtanfolyamot kezdeményeztek. A tagok szakmai képzését, fejlesztését Micsurin-tanfolyamokon végezték. (Micsurin: orosz agrobiológus, növénynemesítő) Az arra érdemesített tagokat 1–6 hónapig terjedő szakmai vagy ideológiai tanfolyamra küldték.
A tagságot brigádokba szervezték (mezei, kertészeti, állattenyésztési, karbantartó brigádok), az elvégzett munkát mindenkinek „munkanap”-ban (norma) számították ki, ennek arányában osztották ki a termést és a pénzjövedelmet a tagoknak. 1953-ban a helyi gazdaság mintegy 400 hektár mezőgazdasági területet, többek között 83 szarvasmarhát, 44 lovat, 162 juhot, 49 sertést birtokolt. A gazdaságban akkor egy munkanap értéke 7 lej volt – ez emlékezetem szerint kb. 1,4 kg vegyes lekvár (marmeládé vagy gúnyosan Sztálin-szalonna) árának megfelelő összeg volt. Az állam helyi szervei, a városi és rajoni néptanácsok a szervezési feladatok megoldásához adtak tanácsot, a helyi ipari vállalatokon keresztül pedig nem egy esetben segítették a gazdaságot üvegházak, istállók építésében, javítások elvégzésében, a termény elszállításában.
1952 januárjától országszerte mezőgazdasági társulások létesítését kezdeményezték, mert ezek megalakítása kisebb ellenállásba ütközött. 1955-ben döntöttek a kollektivizálás felgyorsításáról, ez esetben már kerülve a fizikai erőszakot, helyette a gazdasági nyomást kezdték gyakorolni. 1956-ban Sepsi rajonban 27 kollektív és 8 társas gazdaság működött. 1959-től megkezdték a megszaporodott társas gazdaságok kollektív gazdaságokká való alakítását. Ennek következtében 1962-ben Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt főtitkára bejelenthette az ország szocialista átalakításának teljes befejezését. A szentgyörgyi gazdaságot Kilyénbe költöztetik, a földterületek a helyi állami gazdaság tulajdonába jutnak.
A mellékelt képek a gazdaság életének néhány pillanatát örökítették meg.
Az 1. felvételen az ötvenes évekből látunk cséplést a Szépmezőn (a háttérben jól látszik a magyar éra alatt épített gabonaraktár). A képen balról Váncsa András elnök, az asztalnál Fazakas András gépellenőr, felette Csákány András, a későbbi elnök. A 2. képen az év végi osztalék hazaszállítását látjuk. A 3. felvétel az 1953-as év „sikeres” befejezése alkalmával készült. Az ülő sorban balról Fehér Andrást, a gazdaság mérnökét látjuk, a harmadik Kisgyörgy Tamás, Sepsi Rajon Néptanácsának elnöke. A jobb szélen Boda könyvelő ül. Az elnyert versenyzászlókon olvasható feliratok: A Magyar Autonóm Tartomány mezőgazdasági versenyzászlója, Előre a mezőgazdasági termelés túlszárnyalására!, Mezőgazdasági kampány 1953 I. hely, Munka érdemzászló. A 4. felvétel 1968-ban készült, és az Utolsó cséplés címet viselhetné, hiszen a következő évtől már kombájnokkal végezték a gabona betakarítását.
