Mi, hol, mikor

2007. december 6., csütörtök, Mi, hol, mikor?
Erdővidék régészeti emlékei

A Dobó-Valál Egyesület régészeti konferenciát szervez a hét végén a baróti Erdővidék Múzeumában. Régészeti kutatások szempontjából a 2007. év talán a legsikeresebbnek mondható...

, kutatásokat sikerült végezni a Tortoma tetői bronzkori halomsíroknál és a közelben levő Starcevo-Kőrös kultúrát hordozó településen, sikerült feltárniuk a dobói kápolnát, folytatták a rikai középkori védelmi rendszer keleti tornyának feltárását. Az idei kutatási eredményekről Székely Zsolt, Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor sepsiszentgyörgyi régészek számolnak be. A holnapi program: 18 órától dr. Székely Zsolt: Újabb régészeti ásatások Bibarcfalva határában, 19 órától Sztáncsuj Sándor József: Valamit visz a víz... Őskori balták folyókból. A szombati program: 10 órától Bordi Zsigmond Loránd: A Rika-erdei kora középkori erődítményrendszer. A keleti torony, 11 órától Bordi Zsigmond Loránd: A dobói kápolna.

Színház

A sepsiszentgyörgyi kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében ma 19 órától Váta Loránd, a Tamási Áron Színház művésze Micsinyál maga rossz? című sanzonestjére várja a közönséget.

*

A sepsiszentgyörgyi M Stúdió holnap 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stú­diótermében megtartja a múlt pénteken betegség miatt elmaradt bemutatóját. A látogató című mozgásszínházi produkció Lengyel Menyhért A csodálatos mandarin című műve alapján készült. Rendező: Gyöngyösi Tamás.

Mikulás-buli cukorbeteg gyermekeknek

Ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola dísztermében (az új épületben) ajándékosztással egybekötött Mikulás-bulit tart a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Ifjak Egyesülete.

Kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Mohos fotóklub jubileumi tárlata nyílik meg holnap 18 órától a Gyárfás Jenő Képtárban. A Nullpont című kiállításon a húszéves fotóklub tizenkét alkotója mutatkozik be régi és új munkáival. (L.)

Zene

* A sepsiszentgyörgyi Park-komplexum Di Stefano bárjában ma 20 órától Mikulás-napi dzsesszbuli lesz. A Session Jazz Band és Nóra meghívottja Ioana Hărtescu (Quatar, Afrika). A belépő 5 lej.

* A sepsiszentgyörgyi Eufó­nia Kulturális Egyesület szervezésében e hét végén zajlik a VII. Háromszék Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál. A holnapi program: 18 órától az evangélikus templomban a székelyudvarhelyi Musica Sacra, a kovásznai Pastorala, a kézdivásárhelyi Cantus, a brassói Jugendbachchor, a miskolci Bartók Kó­rus, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica, a Snaps Vocal Band, Laudate és a Vox Humana lép fel.

* Az Árkosi Művelődési Központban holnap 18 órától a Marin és Ştefan Cazacu csellókettős lép fel, zongorán kísér Steluţa Radu. Műsoron: Jean B. Barriere: Sonata a deux ― Andante, Prestissimo, Edgar Elgar: Salut d’Amour, Camille Saint-Säens: Allegro Appasionato, Nyikoláj Rimszkij-Korszakov: Dongó, George Enescu: Nocturna, Saltarello, Paul Constantinescu: Régi dal, Dmitrij Sosztakovics: Tarantella, David Pooper: Magyar rapszódia. A kamarakoncert szervezője és házigazdája: Ecaterina Stan, a Román Rádió zenei szerkesztője. Az előadásra a sepsiszentgyörgyi színház elől 17.30 órakor autóbusz indul. Mind az utazás, mind a belépés díjtalan.

Ünnepváró Maksán

A téli ünnepek, valamint a 150 éves Teleki Zsigmond Óvoda tiszteletére szervezett szombati rendezvény programja: 11 órától istentisztelet, utána Kisgyörgy Zoltán méltatja az eseményt, 12 órától koszorúzás, kopjafaavatás, 13 órától a kultúrházban a Teleki Zsigmond- és a sepsiszentgyörgyi 3-as számú óvoda előadása, karácsonyi ajándék- és dísztárgyak készítése (gyöngyfűzés, kötélfonás, karácsonyfadíszek szárított növé­nyekből), arcfestés, vetélkedők, forraltbor-főző verseny. Közben egész napos vásár. Fellép: Gery (pop), Le Sheja (modern tánc), a G Mobil (báli zene).

Még egy első díj

A Kolozsváron tartott erdélyi tudományos diákköri konferencián (TUDEK) díjat nyert háromszéki tanulók tegnap közzétett névsorából sajnálatosan kimaradt Csorja Andrea, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium XI-es diákja, aki a Protestáns küldöttségek Erdélyben az impériumváltás után című dolgozatával első helyezést ért el a történelem kategóriában. Felkészítő tanára Már István.

(fekete)

Kistérségi kulturális napok

A holnapi program: 10 órától Bennünk fénylő csillag címmel a berecki iskola tanulói szavalóversenyen vesznek részt a téli ünnepkörhöz kapcsolódó versekkel.

Székely rovásírás

Az EMI és a sepsiszentgyörgyi helytörténeti kör szervezésében a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termé­ben holnap 18 órától tartják a 25. rendhagyó történelemórát. Témája: a székely rovásírás. Előadást tart Vincze Eszter Beáta (Gyergyószentmiklós), a 2006-os 7. Kárpát-medencei Rovásírásverseny győztese, a Gyergyói Rovó Kör alapító tagja, A Csodaszarvas nyomában elnevezésű Országos Rovásírásverseny díjazottja. Az előadás külön érdekessége az összevont rovásírás bemutatása, amikor két vagy több betűjelből összevont, ám egyikre sem hasonlító betűjelek, úgynevezett ligatúrák jönnek létre. A belépés ingyenes.

Tizenkét éves a Siculus Rádió

A kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében ünnepli fennállásának 12. évfordulóját a dr. Szőcs Géza által vezetett Siculus Rádió. Fellép a helybeli 2Gether együttes, a rádió kabarécsoportja, a Bod Péter Tanítóképző táncegyüttese, Ábri Béla és zenekara. Az évfordulós ünnepségen a város és környékének közéleti személyiségei, politikusai, polgármesterei, intézményvezetői, valamint a rádió támogatói lesznek jelen.

(iochom)

Állásbörze

A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy gondnok (középfokú végzettség — kf.), turisztikai ügynök (felsőfokú végzettség — ff. vagy főiskola), biztonsági őr, menedzserasszisztens (líceum), szociális gondozó (ff.), tanácsos (gazdasági ff.), jogtanácsos, szállításirányító (kf.), szabó (szakképesített — szk.), villanyszerelő (szk.), egyetemes marós (szk.), készletkezelő (kf.), út- és hídépítő mérnök, munkafelügyelő (ff.), általános gazdasági felügyelő (ff.), vízvezeték-szerelő (szk.), kézi könyvkötő (szk.), árumozgató, szakképzetlen erdészeti munkás (kf.), számítógép-kezelő (ff.), tűzoltó (kf.), szakelőadó (jogi ff.), munkafelügyeleti előadó (kf.), targoncakezelő (szk.), elektronista technikus (szaklíceum), számítógép-kezelő technikus (kf.), hőkezelő (szk.), nyomdász (szk.), két-két biztosítási ügynök (líceum), kereskedelmi ügynök (kf.), pénzügyi tanácsadó (ff.), cipőfelsőrész-készítő (szk.), műanyag-extrudáló (elektromechanikai líceum), vasbetonszerelő (szk.), gázvezeték-szerelő (szk.), gipszkartonszerelő (szk.), számítógépes tervező (kf.), egyetemes esztergályos (szk.), három-három energetikai berendezéseket szerelő és karbantartó villanyszerelő (szk.), gépipari technológus mérnök, járműmosó, szobafestő (szk.), faipari lakkozó (szk.), négy általános egészségügyi asszisztens (technikum), öt-öt báros/pincér (szk.), szakács (szk.), géplakatos (szk.), hat-hat ács (szk.), pincér (szk.), kamionsofőr (kf.), villamos hegesztő (szk.), hét burkolómunkás (szk.), tíz szakképzetlen munkás facsiszolásra, tizenegy vakolókőműves (idén végzettek), tizenhat elárusító (szk.), huszonegy egyetemes asztalos (szk.), harminchat szakképzetlen munkás, hatvan szakképzetlen konfekciós munkás (kf.), hetvenkét konfekciós (szk.).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 698
szavazógép
2007-12-05: Közélet - Bogdán László:

Egy párt, két párt?

Kétségtelen, hogy Traian Băsescu elnök bármikor képes meglepni a politikai életet.
2007-12-06: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a kézdivásárhelyi
id. SZIMA ÁRPÁD
nyugalmazott távközlési mester
életének 82., házasságának 50. évében rövid, de súlyos szenvedés után csendesen elhunyt.
Temetése 2007. december 7-én 15 órakor lesz a kézdivásárhelyi református temetőben katolikus szertartás szerint.
A gyászoló család
7249828