Farcádi Botond
Lehet, hogy eltérően látjuk a Mikó-ügyet, az Igazság napját: akad, aki a visszaállamosítás elleni tiltakozásként értelmezi azt, mások nagyobb szabású autonómiatüntetést látnak benne, ismét mások az összefogás egyfajta próbájaként, az erdélyi magyar közösség erejének felmutatásaként tekintenek szeptember elseje elé – bármiként vélekedjünk is, de legyünk ott a Mikó előtt.
Lehet, nem rokonszenves számunkra egyik vagy másik párt, szervezet vagy annak némely képviselője, talán megvan a véleményünk arról a fajta érdekvédelemről, amely közösségi jogaink kiteljesítésében eredményre nem vezetett, a különböző autonómiaformák érvényre juttatásában vagy akár felvállalásában is kudarcot vallott, és amely ahhoz vezetett, hogy 22 évvel a rendszerváltozás után még mindig a visszaállamosítás réme ellen kell küzdenünk – mégis, legyünk ott, a Mikó előtt szeptember elsején.
Igen, tagadhatatlan, hogy a politikum kezd úgymond rátelepedni az ügyre, igen, főként az RMDSZ „nyomulása” lehet zavaró, miközben Sánta Imre és társai maroknyian tüntettek közel két hónapja mindennap, támogatást pedig inkább csak nyilatkozatok szintjén kaptak. Természetes hát, ha adódik a kérdés: ki fog felszólalni az Igazság napján, mit keres ott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miért akarja kisajátítani az ügyet egyik vagy másik párt? Mégis: legyünk ott, a Mikó előtt. Ha szankcionálni akarjuk a politikusokat, ha jelezni kívánjuk, hogy nem afféle voksolás előtt mozgósítható, könnyedén manipulálható szavazógépezet vagyunk, megvan ennek is a helye, például a szavazófülke, hisz hamarosan parlamenti választások lesznek – a Mikó előtt viszont legyen ott az is, aki a tulipánra, az is, aki a fenyőre és az is, aki a csillagra pecsételne.
Figyelemre méltó, hogy végre ugyanarra az álláspontra helyezkedett mindhárom magyar politikai alakulat. Fontos ez, mert ha azt akarjuk, hogy hangunk elérjen Bukarestbe, Brüsszelbe, a világ minden tájára, fölé kell emelkednünk mindazon, ami elválaszt, erőt, egységet kell felmutatnunk kifelé – majd magunk között rendezzük nézeteltéréseinket.
A Mikó-ügy kapcsán valóban régóta nem tapasztalt összefogás bontakozott ki. Egyházak, civil szféra, politikai pártok – mindeniknek megvan a maga helye, szerepe, mindenkire szükség van. Ne hagyjuk, hogy bárki is elrontsa ezt, merítsünk inkább erőt a szolidaritásból, az összetartozás érzéséből és kinyilvánításából – szükségünk lesz arra szeptember elseje után is. De addig is: legyünk ott, a Mikó előtt.
