A birodalom bukását követően vándornépek prédálták, majd a spoletói hercegség fennhatósága alá került. Vá­ros­központja a 13. században alakult ki, amikor Assisi kereskedőközponttá nőtte ki magát. Az ókori falakon kívül is terjeszkedő város a 14–15. században élte virágkorát, több szomszédos umbriai várossal egyetemben a 16. század közepétől a pápai állam részét képezte egészen 1861-ig.
Emeletes gótikus és reneszánsz paloták mellett a város egyik fő utcájában, az ötvösök házával átellenben áll még a középkori ispotály is, amely a szentek ereklyéit felkereső vándorok számára nyújtott szállást. Meglepetésünkre azonban a ferences konvent, de a város sem működtet jelenleg hasonló intézményt, a zarándok szállodák, ifjúsági szállások kínálatából válogathat.
Templomai közül legfontosabb a város nyugati részében lévő Szent Ferenc-bazilika, ahová a névadó szent ereklyéit elhelyezték. Alig van azonban szeglete az olajfaligetekkel tűzdelt domboldalra épített Assisi-nek, amely ne kötődne a város híres szülöttéhez, az 1182-ben gazdag posztókereskedő családba Giovanni di Bernardone néven született szenthez. Ott van rögtön a város északi részében a 3. századi vértanú püspök, Rufinus tiszteletére emelt katedrális, amelynek régi keresztelő­medencéjében nemcsak Ferencet, hanem Klárát is megkeresztelték.
Kiemelt hely illeti meg az évezred elején még bencések által alapított, majd felhagyott és az 1200-as évek elején romosan álló San Damiano-kolostort és -templomot is. A Szent Ferenc életében meghatározó eseményre a hagyomány szerint 1205 őszén került sor, midőn római zarándokútra készült. Idézzük a Legenda aurea idevágó részét: „Belép Szent Damján templomába, hogy imádkozzék, és Krisztus képmása csodás módon megszólítja: Ferenc, menj és állítsd helyre házamat, mert az, mint látod, romokban hever! Ettől a perctől kezdve lelke megindult, és a Megfeszített kínjai csodálatosan belevésődtek szívébe. Minden gondja az volt, hogy helyreállítsa a templomot. Eladta mindenét, ám amikor egy papnak akarta adni, s az Ferenc szüleitől félve visszautasította, odadobta eléje, semmire sem becsülve, akár a port. Mikor atyja emiatt elfogta és megkötöztette, visszaadta neki a pénzt, sőt, ruháiról is lemondott, és így, mezítelenül sietett az Úrhoz, és szőrcsuhát öltött.”
A 13. századi állapotát és berendezését nagy vonalakban megőrző San Damiano később a klarisszák anyakolostora lett, ahol Szent Klára lakott egészen haláláig. Itt írta meg 1225-ben a súlyos betegségben szenvedő Ferenc a híres Naphimnuszt.
A városfalaktól néhány km-re délre esik a Santa Maria degli Angeli kápolna, ismertebb nevén a Porziuncula, a rend talán legfontosabb központja, ahol 1226 október elején Szent Ferenc meghalt. Fölötte ma barokk stílusban épült pápai bazilika áll. A ferencesek még a 13. században elnyerték a római és szentföldi zarándoklattal megegyező teljes búcsú kiváltságát. Ferenc hatására itt tett szüzességi, engedelmességi fogadalmat és csatlakozott a kisebb testvérekhez 1212-ben Szent Klára (1193–1253), a róla elnevezett apácarend megalapítója, akinek tiszteletére gótikus katedrálist emeltek a városban, ereklyéit a templom alatti kriptában őrzik.
A pihenőnap után megújult erővel, életre szóló élményekkel gazdagodva hagyjuk el a várost az északkeleti kapun keresztül, és kezdjük meg a zarándokút második részét. A Monte Subasio gerincéről napkeltekor nyíló kilátás már sejteti, hogy talán az egész útvonal legszebb szakasza áll előttünk, amelyen a Santu­a­rio delle Carceri ferences remeteség érin­tésével, gyönyörű nemzeti parkon keresz­tül előbb combos kapaszkodóval, majd hosszas ereszkedővel, mintegy hat órás gyaloglással, átlépjük a kétszázadik kilométert jelző (képzeletbeli) követ. A domboldalról az ugyancsak olajfaligetek között fekvő Spello panorámája, majd a város szélén finom, a helyiek által üvegkorsókkal hordott forrásvíz fogad.
A római kori vízvezetékek nyomai és a városkapukká alakított egykori diadalívek már korán sejtetik, hogy a déli domboldalra épített középkori város gyökerei visszanyúlnak az ókorba. A világ minden tájáról Assisibe érkező turisták nyüzsgése után igazi áldás a hét végi hőségben kihaltnak tűnő, csendes városka a maga szűk utcáival és virágoskertekké varázsolt árnyékos teraszaival. Spello egyébként számos román kori templommal is büszkél­kedik, amelyek közül legkorábbi a kamalduliak által 11. században épített Santa Maria Maggiore. A néhány kilométerre levő Foligno diákszállása nem csábít, maradunk helyette a ferences misszionárius nővérek Piccolo San Damiano kolostorában, megtapasztalva az apácazárda menzáját.
A hetet, zarándokutunk kilencedik napját rövidebb, kb. 15 km-es szakasszal kezdjük. Egyhangú, bakancstépő aszfaltúton, majd homokbányák és külváros mentén érjük el a cammino újabb állomását, Trevit. Szállásunk ezúttal a bencés rendi apácáknál van.
Mint mindenütt, itt is kiválóan megszervezett idegenforgalmi iroda működik, ahol a város büszkeségével, a legfinomabb umbriai olívaolajjal is meglepik a látogatót. A művészetek iránt érdeklődők nem hagyhatják ki Peruginónak, az umbriai reneszánsz festészet kimagasló alakjának, Raffaello mesterének falképeit az egykori konventuális templomban, valamint a gótikus Szent Ferenc-templomban berendezett múzeumot. Művészete mellett a város reneszánsz kori virágkorát jelzi az is, hogy Itália egyik első nyomdáját itt állították fel az 1470-es években.
Különös színfoltja ennek a gyönyörű helyen fekvő, első látásra ugyanakkor elhanyagoltnak tűnő csendes városnak az egykori protonotarius 14. századi háza a homlokzatra festett családi címerrel és az Umbria templomaiban sorra visszaköszönő Angyali üdvözlet-freskóval.

Szöveg és kép: Csáki Árpád és Henning János

(folytatjuk)