A nyeregkészítő
Lovas rendezvény lévén, válogatni lehetett a lószerszámot kínáló sátrak között. Több helyen sorozatban gyártott, ipari rendszerben készült termékeket kínáltak, a legtöbb nézelődőt – vásárlót kevésbé – mégis a kézi készítésű, hagyományos nyergek vonzották.
A sepsiszentgyörgyi Érsek Csaba szerszámait is elhozta a vásárba, munkaruhába öltözött, valószínűleg úgy gondolta, lesz ideje dolgozni készülő nyergein. Nem volt. Az érdeklődőknek folyamatosan kellett magyaráznia azok eredetéről, használhatóságáról.
Jó tíz évvel ezelőtt nagyszülei házának padlásán talált egy régi huszárnyerget, elkezdte tanulmányozni, aztán a nyeregkészítés élete részévé vált. Nem megélhetésként műveli, a kereslet gyenge, fő foglalkozása a hangszerkészítés. Hagyományőrzők érdeklődnek inkább nyergei után, melyeket történelmi jellegűeknek nevez Érsek Csaba. Különböző korokban használták, a legrégebbi egy 1795-ös múzeumi példány, ennek alapján készült a vásárban is kiállított csontberakásos, rézveretes nyereg. Mindenképp a favázas, fakápás nyergek a legrégebbiek – szögezi le. Az iparosodással a nyeregkészítés is fejlődött, fatalpakat, vaskápákat használtak, a farészeket keményen megvasalták. Aztán divatjamúlttá váltak az egyedi nyergek, helyüket a sorozatban gyártottak vették át. Ezzel szemben a kézzel készített nyergeket a lóra, az emberre alakítják, különböző ízléseknek, céloknak is megfelelnek. A legjobb, ha a nyeregkészítő méri fel a lovat és lovast, persze léteznek mérőeszközök, melyekkel a gazda is méretet vehet, amelynek alapján elkészülhet a nyereg.
Egy készülő, vaskeretes nyerget is szemügyre lehetett venni. Német katonai málhás nyeregről mintázta, annyi különbséggel, hogy erre nem építették rá az eredetin megtalálható ágyúcsőtartót – magyarázta a mester. A lovak terhelhetőségének szabályai vannak. Átlagos hátaslóra – nyergelve, hetven kilós lovassal számolva – összesen 120–130 kilót lehet feltenni. A málhásló is ugyanennyivel terhelhető, ám ez két oldalra oszlik, plusz a tizenöt kiló körüli nyereg súlya.
„Feléledőben a lovashagyományok, de föltétlenül észre kell venni, hogy nekünk is van füvünk, ami nagyon szép zöld, így nem kell a másét néznünk. Európa-szinten nagyon elterjedt az angol sportnyereg, ami nem kivetnivaló, de ha hagyományt őrzünk, huszárkodunk, akkor jobb olyan nyerget választani, ami hagyományos. Azért is, mert az a mienk, több ezer év alatt alakult ki, s még sokáig fenn is kellene maradnia. A hagyományosak a gyakorlatban is jobban beválnak, a lovasok és nyeregkészítők együtt képezték ki. Újra kell tanulnunk elkészíteni és használni is ezeket a nyergeket” – körvonalazta a tennivalókat a mester.

Baranta és kézművesség
Máriás Nimród rézművességgel, fémmegmunkálással foglalkozik hobbi szinten, hiszen fő feladata az egyetemen való tanulás, emellett elektronikai munkákat is végez. Van-e kereslete a kézművestermékeknek? – tettük fel a hétköznapinak tűnő kérdést, ám az ifjú mester válaszából súlyos gondok bontakoztak ki.
– Itt, az országban az a baj, hogy az állam egészen visszafogja a kézművest abban, hogy el tudja adni termékét. Két adózási mód között lehet választani, de sem a fix adó, sem a jövedelem utáni adózás nem segíti a kézművest. Az adók miatt annyira drágának jönnek ki a termékek, hogy szinte nem is érdemes vásárra menni velük, meg kell elégedni egy-egy kiállítással – körvonalazta az adórendszer hátrányait Máriás Nimród.
Mindennek következtében a vevők általában az ismerősök köréből kerülnek ki, sok esetben csak megrendelés alapján érdemes egy-egy bonyolultabb tárgyat, ékszert elkészíteni. Az egyetemi tanulmányokkal viszont jól megfér a kézműveskedés. Hétvégeken (de nem mindegyiken), főként mikor hazajön, dolgozgat (Nimród kifejezését használtuk). Elmondta – és ez érdekes kapcsolat –, hogy az egyetemen a csütörtönkénti barantaedzések (a történelmi magyar harci testkultúra mozgásainak összegyűjtéséből létrehozott hagyományos harcművészeti stílus, mely a folyamatban lévő kutatások miatt még nem nyerte el végleges formáját) kapcsolódnak a kézművességgel. A hagyományos harcművészet megköveteli az illő öltözéket, felszerelést, így szükség van a csatokra, tarsolyokra, más fémkellékekre, melyeket díszesen kell megmunkálni.
Általában az egyetemisták érdeklődnek a kézművesség iránt. Van, aki a rézzel, a fémmel, más a bőrművességgel vagy egyébbel foglalkozik. A hagyományos mesterségek már a fiatalok körében is gyökeret eresztettek, egy réteg már igényli is ezeket a termékeket, melyek ugyan drágák, de értékesek, egy egész életre szólnak, így nem kell attól tartani, hogy a kézműveshagyományok örökre elvesznek a következő generációk számára – véli Máriás Nimród.

Faállatkert a standon
Az egyik standnál érdekes, különféle állatokat megmintázó kis fafaragásokat kínáltak. Kimunkáltságuk nem mutatott tapasztalt művészre, s be is bizonyosodott: a kovásznai tanulók háza faragászati szakkörének tanulói készítették. Vezetőjük, Konnát László mintát ad a kezükbe, a kicsik ennek alapján készítik el műveiket, így nyugodtan el lehet mondani, két egyforma medvét, disznót, lovat nem lehetett látni a faragott „állatkertben”.
Konnát László elmondta: fájlalja, hogy Kovászna, Orbaiszék képviseletében kevesen jöttek el a vásárba. „Ha jól vettem észre, egyedül vagyok. Sem a zabolaiak, sem a kovásznaiak nem jöttek ki” – mondta. Pedig van kézművesélet Orbaiszéken, fafaragókról, gyöngyfűzőkről, textilművesekről tudunk. „Nem akarok panaszkodni, de nem is lehet büszkélkedni az eladással. Szerencsére ingyenes az eladóhely, így legalább nem maradunk veszteségben. Ha anyagi haszon nincs is, jó érzés találkozni ismerősökkel, más kézművesekkel, beszélgethetünk közös dolgainkról” – magyarázta.
A kézműveseknek leginkább „testhezálló” vásár a környéken a Szent György-napi sokadalom. Egész héten, de főként szombat-vasárnap, amikor ötvenezres tömeg mozog a városban, jól megy az eladás – mondja a fafaragó. Ami viszont számára is feltűnő: minden második vevőhöz románul kell szólnia. Brassóból, Bukarestből, Galacról érkezett vásárlók keresték meg, a kuncsaftkör ötven százalékát ők teszik ki. Kezdett országossá válni a Szent György-napi vásár – véli Konnát László.