A bölöni illetőségű ifj. Sikó Imre egyetemi hallgató hívott meg a huszonhetedik találkozóra, tudta, hogy vérségi kapcsolat köt a Sikó családhoz, édesanyám Sikó Irén volt. Számomra az volt a meglepő, hogy rendszerváltáson innen és túl, negyedszázadon át évente találkoztak a bölöni Sikók a család ősi fészkében, az erdővidéki Bölönben, ahonnan több jeles tagja került ki ennek a famíliának. A találkozó mindvégig nemzetközi jellegű volt, akárcsak most, szeptember elsején.
Örök életű kapcsolatok
A bölöni önkormányzat egyik legjobb húzása volt, hogy állandó jellegű táborhelyet létesített a közeli lomblevelű erdők szívében. Régiből felújított épület, bekerített udvar, csobogó patak, feredőhely és forrásvíz, jó levegő és erdei gyümölcs... Itt egyesül a Nyíres-patak a Borvíz patakával, melynek völgyében tör a felszínre a híres Farkaslaki savanyúvíz. Évente iskolás tábort ütnek a község tanulói, ismerik e helyet a távoli tápiószentmártoni tanulók is, akik nem egy alkalommal töltötték itt vakációjuk egy részét. Nos, ez már megszokott helye a családi találkozóknak is. Szerre érkeztek és üdvözölték egymást a család legkülönbözőbb vidékekről érkező tagjai, az ismeretlenek pillanatok alatt ismerősökké-rokonokká váltak. Azok a kapcsolatok, amelyek a családi-nemzetségi találkozókon köttettek-köttetnek, örök életűek, és egyre erősödők: mert vérségiek és magyarok.
Ezt éreztük akkor, amikor ismeretlenül is rokonként tegeződtünk a 82. éves Sikó Zoltánnal, aki harmadik alkalommal látogat el rokonaival a bölöniek találkozójára Budapestről. Unokaöccseivel, Sikó Attilával és fiával, Sikó Péterrel csak sejtettük, jövő ilyenkorra biztosra mondjuk, hogy annak a szintén bölöni származású mezőpaniti Sikó családnak a sarjai, amelynek tagja, Sikó János mint lófőszékely 1655-ben kapott nemesítő levelet. Miközben mindenki tárgyalt mindenkivel, pörögtek a legkülönbözőbb történetek, a vendéglátók egyike, Sikó Endre bölöni közbirtokossági elnök azt saccolgatta, hogy vajon elegendő lesz-e egy növendék birka a népes seregnek?
– Lányom, Sikó Anna jeles angol szakos tanárnő – részletezte Sikó Zoli bácsi. – Ő is résztvevője volt eleddig a Sikó-találkozóknak, mindig itt volt a tusványosi rendezvényeken. Mint régi fideszest, a tavaly nyáron nevezték ki nagykövetnek, és az ausztráliai Canberraban lakik. Tudja, hogy itt vagyunk, jótéteményével idáig is elért a keze.
Sikó Endre sorra bemutatta az újonnan érkezett Sikó-rokon családokat Tordáról, Kolozsvárról és a távoli Túrterebesről, akik özv. Sikó Andrásné Bíró Borbála vendégeiként jöttek a találkozóra mint bölöni kapcsolódású Sikók. Boriska, akit hosszú évtizedek óta ismerünk, a vendégfogadó Sikók, Sikó Imre polgármester édesanyja. Sepsiszentgyörgyről, Barótról, Nagyajtáról érkeztek az Albert (Albert Álmos, dr. Albert István és András, dr. Albert-Nagy Éva, Albert Etele) és a Gazdag ág (Gazdag Géza sepsiszentgyörgyi unitárius gondnok) révén Sikó-rokonok.
– Eddig amolyan ad hoc-jellegű találkozókat tartottunk – mondta Sikó Endre –, mindenki akkor jött, amikor ideje volt. Eddig is voltak futó családi bemutatkozók, de a jelenlegi külön családtörténeti bemutatóval gazdagodott, amit hagyományossá szeretnénk tenni a jövő évtől kezdve. Szaporodott is a Sikó-nemzetség, de sajnos, fogyott is, mert a tavaly óta két, aránylag fiatal tagja már a túlsó parton van. Dr. Albert Zsigmond néhai belgyógyász főorvos temetésén fogalmaztuk meg fiával, dr. Albert Istvánnal közösen, hogy 1985-től kezdődően minden évben egy csokorba gyűjtjük a nemzetség tagjait, hadd legyünk-lehessünk együtt addig, amíg lehet, egy teljes nap erejéig.
Sikó-atyafiságként volt jelen a találkozón a túrterebesi nyugalmazott magyar irodalom szakos tanár, Kiss Kálmán, aki a nagyajtai Barabásné Sikó Mártával együtt a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség legmagasabb kitüntetésének, az Ezüst Gyopár-díjnak boldog tulajdonosa.
Itthon és a nagyvilágban
E sorok írójának volt feladata, hogy ünnepi ajándék gyanánt bemutassa az összesereglett nemzetségnek a Sikó család sepsiszentgyörgyi református ágát, akik fél évezredig a Baróti-hegység keleti lejtői alatt, a sárkányölő Szent György városában éltek, s azt hitték, hogy csak névrokonság köti össze őket a bölöni Sikókkal.
Márpedig a Sikók gyökere egy és közös: minden ága a XVII. században kapott külön-külön nemesi oklevelet három alkalommal: 1611-ben „odaadó hűséges szolgálatukért” adta Báthori Gábor fejedelem az elsőt, és még abban az évben kihirdették Háromszék Szotyorban megtartott közgyűlésén. Ezt követte a második, amelyet II. Rákóczi György írt alá 1650-ben, majd a harmadik 1655-ben, amit a mezőségi Paniton élő Sikók kaptak. Pálmay József szerint a szentgyörgyi Sikók egyik nemességszerzője lehetett az a Sikó István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, aki 1622-ben egész egyházával református vallásra tért, mely vallásban mindvégig megmaradt. A 400 éves történelemre visszatekintő szentgyörgyi Sikó család emlékét tárgyak, gyászjelentők, fényképfelvételek őrzik, több jeles tagjának portréi szobáink falát díszítik. Sikó Péter (1720–1801) városi tanácsos, vártemplomi pénztárnok egyik építtetője volt a sepsiszentgyörgyi református vártemplom harangtornyának.
Jókai a Sikóknál
Anyai dédnagyapánk testvére, Sikó József (1819–1913) városi tanácsos fogadta Sikó utcai házában az író Jókai Mórt, aki egyik kortesútja alkalmával az ajándékként átnyújtott kabinet-fényképére ezt írta: Hazafiúi tiszteletem jeléül Sikó József úrnak. 1881. június 7. Jókai Mór. A Sikó családtól vásárolta meg a Sepsiszentgyörgyi Közbirtokosság azt a helyet, ahová a mai városi köztemetőt telepítették. A család nevét őrzi az Árkos feletti Sikó-hegy, miként a jelenlegi Kőrösi Csoma Sándor utcának a Debren patak és a Kossuth Lajos utca közötti szakasza is, amely hosszú időn át viselte a Sikó utca nevet.
1892. november 23-án Sepsiszentgyörgy város képviselő-testülete díszpolgárává választotta az akkor 90 éves turini remetét, Kossuth Lajost. Nagyapánk testvérbátyja, Sikó Béla (1862–1923) birtokos, városi rendőrkapitány, Sugásfürdő tevékeny építtetője tagja volt annak a díszpolgári küldöttségnek, amely 1893-ban személyesen adta át az oklevelet Kossuth Lajosnak. Sikó József és Sikó Béla síremlékét Kisgyörgy Benjamin (1940–2000) jelölte meg maga készítette faragott kopjával a sepsiszentgyörgyi vártemplomi temetőben.
Ugyanitt két negyvennyolcas Sikó családi sír gazdagítja a temető panteonját, melyeket minden év március 15-én megkoszorúznak. Az egyik a Sikó Jánosé (1809–1861), aki honvédfőhadnagyként vett részt a szabadságharcban, a cári csapatok betörésekor elfogták, az oroszok fogságából megszökve a császáriak újból fogollyá tették, s az olmützi vár kazamatájába zárták. Édesanyánk, Sikó Irén (1912–2011) mesélte a családi szájhagyományt, hogy raboskodásából hazatérve szabadon engedte addig fogva tartott kedvenc énekesmadarait. Az ő fia, dédnagyapánk, Sikó László (1832–1903) 16 évesen állott be a szabadságharcosok soraiba, honvéd utász csapatvezető volt, akit Világos után az osztrákok újra besoroztak. Ősi házuk ma is áll a sepsiszentgyörgyi Kálvin téren.
Sepsiszentgyörgyi Nagy Ferencné Sikó Mária fia és unokája volt a két jeles szabadságharcos: Nagy Ferenc (1787–1865) gidófalvi református pap és Hidvég jeles kálvinista papja, s az a Nagy Sándor (1827–1900), aki megírta az 1846–49-es háromszéki önvédelmi harc történetét.
Sajnos, a szentgyörgyi Sikók népes nemzetsége leányágra szakadt, s ezen a néven egyetlen család, néhai sepsiszentgyörgyi Sikó Dezső családja él még csak a magyar fővárosban.
A bölöni-sepsiszentgyörgyi Sikó család része a marosvásárhelyi és Kolozs megyei ág, amelyet olyan személyiségek képviselnek, mint a jeles festő és 1848–49-es honvéd főhadnagy bölöni Sikó Miklós (1816–1900). Születési helyével kapcsolatosan nem egybevágóak az adatok. Van, aki Marosvásárhelyt tartja szülőhelyének, mások Septért, de Bölönt is. Az azonban bizonyos, hogy éltében használta a bölöni előnevet. Az ő veje, Róza nevű lányának férje volt Sebesi Jób (1860–1894), a székely népmesegyűjtő, aki Kriza Jánossal és Benedek Elekkel együtt szerkesztette a Magyar Népköltési Gyűjtemény székely anyagát, hírlapíró és költő. A bodoki származású Sinka József (1913–1988) váralmási református lelkész, kötetes pap-költő is, felesége révén, Sikó-atyafiság volt, nemkülönben a már említett festő Sikó Miklós leszármazottja, dr. Kiss Dezső (1907–1991) sepsiszentgyörgyi ügyvéd, unitárius egyházköri felügyelő gondnok, aki a legnehezebb diktatúra éveiben volt jogtanácsosa az unitárius egyházkörnek.
Meggyőződésünk: a Sikókhoz hasonló több olyan család van még Székelyföld-szerte, amelyek tagjai munkásságukkal gazdagították és gazdagítják ma is a magyar társdalom tudományos, műszaki és művelődés tárházát.
