Rögtön meleg lett a szívemben. Igen, így kell ezt csinálni! Tudni a másikról, és együtt lenni vele, legalább lélekben. Az én szorongásom is oldódott kicsit, hisz legszívesebben szülővárosomban lettem volna magam is, együtt, szoros testközelben a tüntetőkkel, de önként vállalt, megtisztelő városi tisztségem nem tette lehetővé ezt, hisz épp Békés nagy éves ünnepsége zajlott, a „Madzagfalvi napok”. Így – kicsit megszökve a kötelezettségek elől – Szegedre szaladtunk el, hogy legalább az ökumenikus imán részt vehessünk, ahol a dómban a sepsi­szentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumért fohászkodtak együtt magyarországi katolikusok, reformátusok és evan­gélikusok, a kollégium visszaállamosítása ellen tiltakozva. Az ökumenikus imád­ságot Kiss-Rigó László katolikus, Bölcskei Gusztáv református, és Fa­binyi Ta­más evangélikus püspök vezette.
Kiss-Rigó László házigazdaként kö­szöntőjében elmondta, nem csupán egy közösséghez, egy nemzethez tartozunk, nem csupán a magyarságunk köt össze, hanem keresztény hitünk is, ami még fontosabb, erősebb kötelék. Úgy fogalmazott, hogy a történelem ura nem a pénzvilág, a gazdasági vagy a politikai hatalom, hanem maga Isten. Em­lékeztetett örmény testvéreinkre, akik szintén fájdalmas események miatt szenvednek mostanság. Erről gyergyói rokonaim jutottak eszembe, az ottani örmény katolikusság egyenes gerince, és énlaki barátunk gyereke, ki anyagi jólétet feladva az Ararát hegyét járja ma, mert ezt érzi valóban fontosnak életében.
Jogőrzés, jogorzás. Ez volt Bölcskei Gusztáv beszédének mottója. Hisz jogilag tiporták meg az erdélyi egyházkerületet. El­mond­ta, hogy az országos református tanévnyitó istentiszteleten a könyörgésükbe be­lefoglalták a Szé­kely Mikó Kollégium ügyét is. A Szentírásban úgy olvassuk, hogy nagy baj az, ha egy országban, ahol jogőrzésnek kellene lennie, jogorzás van. Azt remélem, hogy ezt orvosolni fogják, mert orvosolni kell – mondta, és kérte a jogőrzés Istenét, adjon belátást mind­azoknak, akiknek hatalom adatott arra, hogy őrizzék a jogot.
Fabiny Tamás így szólt: „Azt várom, hogy amögé, ami Sepsiszent­györgyön, az utcán történt, egy imádságos hátteret tudunk biztosítani, hiszen a kettő együtt létezik. Fontos a tömeges megjelenés, a demonstráció, a politikai állásfoglalás, de mi a magunk részéről ehhez hozzá tudjuk tenni a lelki tartalmat is.” A hangunkat igenis, fel kell emelnünk, mert olyan égbekiáltó igazságtalanság tör­tént, ami precedensértékű lehet, és figyelmeztetnünk kell az érintetteket, hogy legyenek résen, mert amit tesznek, azért felelősséggel tartoznak az emberek és Isten előtt. Kiemelte az egyházak együttműködési készségét, hogy minden jó ügyben összefognak, nem rivalizálnak egymással. Fel­idézte a tízparancsolat vonatkozó részét: Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne kívánd felebarátod házát, vagy bármit, ami az övé!
A dómot csaknem megtöltő sok jó arcú ember, az előttem ülő református államtitkár asszony (ki épp a határon túli ügyekre felügyel), a mellette ülő brassói születésű katolikus országgyűlési képviselő, az együtt elmondott Miatyánk hatalmas érzelmi töltése megerősítette azt az érzést, hogy jó volt, hogy eljöttünk. Jó volt együtt lenni, és megerősödni abban, hogy van, volt, lesz foganatja ennek az összefogásnak, a sokat emlegetett magyar nemzeti lélek megrezdülésének, hogy a Jóisten meghallgatja közös kérésünket.