Összeállításunkkal kerekebbé szeretnénk tenni a Száldobosról kialakuló képet, ezért a településről megjelent írásainkból válogattunk általános érdeklődésre számot tartó részleteket.
Régészt várnak a faluba
Székelyszáldoboson és környékén, a Dél-Hargita lábánál nagyon régen megtelepedett az ember. A Bartha-bércen primitív vasércbányászat jeleit látni, s neolit kultúrára utaló leletek mellett vaskohó került napvilágra. Mindezek arra emlékeztetnek, hogy már a csiszoltkő-korban élt itt az ember. 1952–57 között vashámor is működött Száldoboson. ,,Kerültek ki innen-onnan cserépdarabok is, amelyekről soha nem mondott még véleményt egy hitelt érdemlő régész” – panaszolta a falu tehetséges, de szerény helytörténésze, a nemrég elhalt Kovács József. Érdekes, hogy itt a kincskeresők – mondjuk régészeknek – sem nagyon járkáltak, pedig volna, amit kutatgatni. Hisz semmit, de semmit nem tud a ma embere a régi elpusztult Volál faluról, sem pedig a régi száldobosi kápolnáról, melynek körvonalait csak a nyári aszályban kisárguló fű rajzolja ki. Pedig Volál nincs távol az elpusztult Dobó falutól, ahol valóban kincseket (titkokat) tártak fel a régészek.
Emlékezni régiekről
A régész és történetkutató László Gyula professzort (1910–1998) fiatalkori emlékei Száldoboshoz kötötték. Itt töltötte nyári vakációit, a Hegyfarki feredőhöz jártak feleségével kosaras mulatságokra. Könyveiben sokszor emlékezik a falura, budapesti szobájában száldobosi faragott gombosfát (kopját) őriznek a család maradékai, melyet a faragóként is ismert Kovács József készített, aki a professzor személyes ismerőse volt, s vele állandó levelezésben állott. A ház, ahol sokáig tartózkodott, jelenleg Kovács Zsigmond lakása, aki bizonyára nem zárkózik el attól, hogy arra helyezzen el majd a kezdeményező faluközösség és az önkormányzat a közeljövőben egy László Gyula-emléktáblát. Rá már egyre kevesebben emlékeznek, hisz a XX. század elején élt a faluban.
Szépek, felemelőek a száldobosiak nemes tervei. ,,Arra gondoltunk, hogy az iskola udvarán felszabaduló egykori tanítói lakban, a klasszicista kúriák képét hordozó Jancsó-féle házban tatarozás után alakítsunk ki egy olyan emlékszobát, ahol helyet kapnának a régi személyiségek, Bartha és Borbáth lelkészek, Jancsó tanító, Péter Géza és természetesen, László Gyula is” – részletezte Kolumbán Sándor.
Roma integráció helyi módra
Közel sem elhanyagolható a roma integráció kérdése, mert a román anyanyelvű, zömében pünkösdista, gyorsan szaporodó közösség lélekszáma a falu lakosságának háromötödét teszi ki. Az iskolában hetven magyar és kétszázhúsz roma gyermek tanul. Ezzel az etnikummal a székely magyar száldobosi kálvinista népnek – ha akar, ha nem – együtt kell élnie! Nincs kiút.
A XVIII. század végén a bardoci Bartha földesúr által Száldobosra betelepített Fogaras vidéki román cigány patkolókovács családja volt ennek a gyors demográfiai folyamatnak az elindítója. A gyorsan növekvő román anyanyelvű cigányság beházasodás útján még gyorsabban felszaporodott. Moraru Árpád romafelelős a közösség és a községi önkormányzat között tartja a kapcsolatot, s egyben ő a pünkösdista gyülekezet pásztora.
– Nézze – mondta eléggé jó magyarsággal –, szegényebb népréteg vagyunk, de még senki nem halt éhen. Ezernél több roma él Száldoboson. Az aktív lakosság 80–90 százaléka külföldön keresi a kenyerét. Sokan járnak Magyarországra dolgozni, jó pénzecskét hoznak haza. Itt mindenki ért és valamennyire tud is magyarul, a gyermekek is, én is. Én itt jártam iskolába. A nyelv közelebb hoz a magyarokhoz. A magyar nyelvre Magyarban nagy szüksége van a száldobosi romának. Most már vizünk is van, lehet tisztálkodni. Nem kell rettegni a bűncselekményektől, mert a romának a vallás nagy kincs. Az imádkozó pünkösdista roma nem cselekszik törvényellenes dolgokat. Mi csak a jóra tanítjuk őket. Az őseink is hívők voltak. Imaházunk is van. Ránk bármikor számíthat a községvezetés. Szeretnénk mi is a bölönpataki, munkát szerető romák kulturális szintjére emelkedni.
