Bogát, Dél-Erdély ura
A honfoglalás táján – a bolgár–besenyő katonai szövetségkötés miatt – a magyarok nem indítottak hadjáratot Simeon bolgár cár ellen, eltűrték, hogy a Marostól délre fekvő területek uralma alatt maradjanak. Bogát gyula, aki a 920-as évek elején vette át az észak-erdélyi magyar nemzetségek irányítását, csak az alkalomra várt, hogy kiterjessze hatalmát Dél-Erdélyre is.
Erre a 932-es magyar–besenyő szövetségben indított bolgárellenes háború alkalmával adódott lehetőség. Bogát ellenőrzése alá kerültek az értékes erdélyi sóbányák. Ezek jelentőségére már korábban felfigyeltek. 892-ben Arnulf keleti frank király (887–896) például arra kérte „Laodimir” (Vladimír) bolgár kánt, hogy „ne engedélyezze a sóvásárlást (azaz szállítást) a morváknak”.
A gyula sikeres katonai és külpolitikai akciói lehetővé tették Erdélyország határainak kiterjesztését a Kárpátok vonaláig. 934-ben, amikor a szerbek fellázadtak a bolgár uralom ellen, Zombor gyula a Duna–Tisza–Maros közti térséget is uralma alá vonta. A gyula országa a Keleti-Kárpátoktól a Dráva-torkolatig és a Vaskapuig terjedt. A X. század közepén Zombor gyula kétségkívül a legtekintélyesebb magyar fejedelem volt.
Dinasztikus kapcsolat
Az erdélyi gyula tekintélyét mutatja, hogy a X. század folyamán házassági kapcsolatra léptek a nagyfejedelmi családdal. Elképzelhető, hogy Fajsz nagyfejedelem Bogát gyula leányát veszi feleségül. Nem lehet véletlen az, hogy egy Küküllő menti település a nagyfejedelem nevét viseli, mégpedig egy értékes sóbánya mellett. Feltételezhető, hogy ezek nászajándékként kerültek Fajsz birtokába.
Taksony nagyfejedelem a 860-as évek táján nyugati irányba békepolitikát folytat, de több hadjáratot vezet az erdélyi gyula szövetségese, Bizánc ellen. Zombor gyula önvédelemből még szorosabbra fűzi kapcsolatait Bizánccal, 952 táján felveszi a bizánci kereszténységet. Amikor 972-ben Taksony Bizánc ellen harcolt, Zombor gyula kiváltotta a bizánci foglyokat. A Zombor és Taksony közötti feszültség végül dinasztikus házassággal végződött. Taksony feleségül kérte Géza fia számára Saroltot, Zombor gyula leányát.
A gyula elleni hadjárat
Amikor 997-ben István lett a nagyfejedelem, számítania kellett a Prokuj gyula és Bizánc közötti katonai szövetségre. Gondolnia kellett arra is, hogy a gyula katonai támogatást nyújthat Koppány vezérnek. Ennek lehetősége fennállt, hisz a gyula Erdélyben két menedékhelyet is biztosított István ellenfelének. Talán ezek emlékét őrzik a (Maros)koppánd és (Magyar)koppánd településnevek. A Képes Krónika elbeszélése szerint Erdély elfoglalása két részben zajlott le. Először sor került a gyula elleni hadjáratra, azt követte a Keán bolgár-szláv vezér elleni katonai felvonulás.
Mielőtt István haddal indult volna a gyula ellen, békés úton maga mellé állította az észak-erdélyi nemzetségeket. Erre annak alapján következtethetünk, hogy az ősfoglaló nemzetségek megtarthatták birtokaik egyharmadát. A Zsombor nemzetségből származó Doboka, Csanád apja lesz az, aki a király megbízásából a gyula elleni hadjáratot vezeti. Doboka rokonságban állt mind az Árpád-házzal, mind a gyulákkal. Ő Sarolt leánytestvérének, Szent István anyjának, Karoldnak volt a férje, törzsfői minőségben, leszármazottként, önként hódolt meg Istvánnak. Birtokának kétharmadán királyi vármegyét szervezett.
Prokuj gyula hatalma Észak-Erdély elvesztése után visszaszorult a Marostól délre eső országrészbe. Az önállóságát védő gyula nem állt ellen a királyi hadaknak. Ennek magyarázatát abban látom, hogy az észak-erdélyi öt nemzetség cserbenhagyta, elpártolt tőle, miközben Bizánc támogatása sem érkezett meg. Bizánc Vidin elfoglalásával épp ekkor került Erdély közvetlen szomszédságába. Hiába, mert István időben felismerte a gyula és a bizánci császár közötti katonai összefogás lehetőségét, és még a bolgár–bizánci háború idején bevonult Erdélybe. Így teljesen érthető, hogy 1003-ban István hadseregének hirtelen megjelenése miatt Prokuj a bizánci támogatás hiányában nem merte vállalni a kilátástalan harcot, megadta magát. Úgy tűnik, hogy a Prokuj államának egy részén uralkodó Keán bolgár-szláv vezér sem vette fel a küzdelmet. Az Altaichi Évkönyvekben (1075 előtt) a méltóságnév, a gyula keresztnévként szerepel. Az évkönyv gyula országát „regnum”-nak nevezi, fejedelmét királynak, „rex”-nek. Mindez mutatja, hogy a gyula államát a német évkönyvíró erős királyságnak tekintette. „István magyar király haddal támadt nagybátyjára, Gyula királyra. Miután foglyul ejtette feleségével és két fiával együtt, annak országát erőszakkal keresztény hitre térítette.” A Hildesheimi Évkönyvek (12. század) szó szerint ugyanezt mondják el.
Merseburgi Thietmar 1018 előtt összeállított krónikájában írja, hogy Prokuj, miután István király másodszor is elűzte, Lengyelországba menekült, ahol a lengyel fejedelem, Boleszló egyik határ menti várának lett a parancsnoka. Thietmar nem győzte csodálni István nagylelkűségét, mert bár Prokuj nem tudta kiváltani feleségét a fogságból, a király mégis nagylelkűen neki adta ajándékként.
Az 1358 táján összeállított Képes Krónika is beszámolt az erdélyi gyula elleni hadjáratról. Azonban az 1002-es évszám elírás lehet, mert Erdély elfoglalására 1003-ban került sor. István „híres és sikeres háborút viselt Gyula nevű anyai nagybátyja ellen, aki akkor az egész Erdőn-túli országot kormányozta. Az Úr 1002. esztendejében tehát Boldog István király elfogta Gyula vezért feleségével és két fiával együtt, és áttelepítette őket Hungáriába. (…) Az ő nagyon nagy és gazdag országát egészében Hungáriához csatolta.”
Anonymus tévedett, amikor a gyuláról azt írta, hogy István egy életre börtönbe záratta. A valóság az, hogy a király kellő tisztességben tartotta nagybátyját és családját. Amikor Prokuj másodszor is kegyvesztetté vált, elmenekült Lengyelországba, de fiai, Bolya és Bonyha – Anonymus leírása szerint – Magyarország előkelőiként szabadon élhettek az 1045-ben bekövetkezett halálukig.
(folytatjuk)
