Általánosan ismert növények az útifüvek. Megkülönböztetésük az eltérő alakú levél és virágzat alapján szintén nem ütközik nehézségbe. Valamennyi, de mindenekelőtt a témánk tárgyát képező három fontosabb a Plantago nemzetségbe tartozik (köhögéscsillapítóként egy gyógyszeripari készítmény emlékeztet tudományos nevükre).
Ismertetett növényeink között azért kaptak helyet, mert részben táplálkozásunkban, általánosabb hasznukat tekintve a gyógyászatban van jelentőségük.
Az aszfalt repedései között is, a legtaposottabb talajon is felnövő nagy útifű inkább csak gyógyhatása miatt említendő, míg sokkal jelentősebb a lándzsás útifű (felvételünk), amely nevét a párhuzamosan futó levélerekkel szilárdított, a levélnyélbe fokozatosan átmenő, valóban lándzsahegy alakú, levélrózsát alkotó leveleiről kapta. Legelőkön, útszéleken, gyomtársulásokban nem ritka, síkságtól a középmagas hegyekig mindenütt előfordul. Fiatal, zsenge leveleit gyűjtik konyhai és gyógyító céllal egyaránt. Tőálló levelei rozettát alkotnak, ezeket marokba fogva lehet éles késsel a tőről levágni. Apróra darabolva a leveleket salátákba, levesekbe tehetjük. Az idősebb levelek fonákján kiemelkedő, vastagabb ereket ki kell vágni. A réti útifű hasonló módon használható főzésre. Ez az ajánlás a nagy útifűre nem vonatkozik.
Az útifüvek – mindenekelőtt a lándzsás útifű – gyógyhatásukról is ismertek, glikozid-, nyálka-polizacharid-, flavonoid-, cserzőanyag-, kovasavtartalmuk értékes, de kálium és cink ásványi sókat is mérhető mennyiségben tartalmaznak. Ezek együtt nyálkaoldók, köhögéscsillapítók, de ismert antibakteriális, gyulladáscsökkentő hatásuk is. Külsőleg különböző bőrgyulladások, a rovarcsípés okozta duzzanatok gyógyítására a préselt levét ajánlják.
.jpg)
