Mint ismeretes, Örményország pénteken bejelentette, hogy minden diplomáciai kapcsolatot felfüggeszt Magyarországgal, mivel az belekeveredett az örmények és az azeriek közel egy évszázada húzódó ellenségeskedésébe. Az örményeknél az húzta ki a gyufát, hogy Budapest kiadott Azer­bajdzsánnak egy 2004 óta Magyarországon fogva tartott azeri gyilkost, aki korábban baltával ölt meg egy örmény katonát Budapesten. Bár a kormány szerint Magyar­ország nem sértett nemzetközi jogot a kiadatással, olyan konfliktusba keveredett, amelybe nyilvánvalóan nem akart.
Az Örményország és a szom­szédos Azerbajdzsán közötti viszály a posztszovjet térség egyik legrégibb, úgynevezett befagyott konfliktusa. Az ellentét az Azerbajdzsáni területbe ágyazódó, jelenleg örmények fennhatósága alatt álló Hegyi-Karabah miatt ilyen feszült, amelynek ügyét mindkét ország előszeretettel próbálja nemzetközi fórumok elé citálni.
Karabah a középkorban perzsa fennhatóság alatt állt, majd az 1813-as gulisztáni orosz–perzsa béke nyomán lett a cári birodalom része. Amikor a Kaukázusban az 1917-es forradalmak, majd a török hódítók kiűzése után létrejött a bolsevik hatalom, a Kaukázuson túli Ügyek Szovjet Irodája a terület autonóm státusa mellett szállt síkra, javasolva Karabah és az Örmény Szovjet­köztársaság egyesítését. Sztálin nyomására azonban az enklávé 1921. július 5-én Azerbajdzsán fennhatósága alá került, ahol 1923-ban autonóm területi státust kapott. A szovjet vezető szervek a későbbiekben, 1945-ben, 1966-ban és 1977-ben is elutasítottak minden olyan folyamodványt, amely Karabah és az anyaország, Örmény­ország egyesülésére irányult.
A több mint hat évtizeden keresztül mesterségesen elfojtott nemzeti indulat – amely bőségesen meríthetett a sok évszázados örmény–azerbajdzsán ellenségeskedésből – elemi erővel tört elő 1988 elején. Amikor 1988 februárjában a karabahi parlament határozatban követelte újból az Örmény­országhoz való csatlakozás engedélyezését, elszabadult a pokol: február 28-án Szumgajtban, a Bakuhoz közeli iparvárosban örmények tucatjait gyilkolták le, véres utcai tüntetések színhelye lett Baku, Kirovabád, Saumján és több más azerbajdzsáni város, s a tüntetések átterjedtek az örmény fővárosra, Jerevánra is. Örmények és azeriek tíz- és tízezrei menekültek eredeti lakóhelyükről biztonságosabbnak vélt vidékekre. 1989 januárjától Moszkva közvetlen irányítása alá vonta a területet, ahol 1990 januárjában rendkívüli állapotot hirdetett ki.
A helyzet elmérgesedéséhez Jereván is hozzájárult: 1989. december 1-jén az Ör­mény Legfelsőbb Tanács (par­­lament) deklarálta, hogy az enklávé az egységes Örmény Köztársaság része. Válaszul Baku 1990 augusztusában megszüntette Kara­bah autonóm státusát. A szovjet fegyveres erők egészen 1991 augusztusáig részt vettek a szemben álló felek lefegyverzésében, akkor azonban Moszkvában puccs történt, és megkezdődött a Szovjetunió széthullása.
Sztyepanakertben 1991. szeptember 2-án kikiáltották a Hegyi-Karabah Köztár­saságot. Ezt Baku nem ismerte el. Az Azerbajdzsán, valamint az Örményország által támogatott Karabah között ezt követően megkezdődött háború különböző becslések szerint 15–25 ezer ember életét oltotta ki, 25 ezren sebesültek meg, több százezer ember elmenekült lakhelyéről.
1994 májusában fegyverszünet jött létre, amelynek nyomán Azerbajdzsán gyakorlatilag elvesztette az ellenőrzést Hegyi-Karabah felett. Azóta Azerbajdzsán és Örményország között folynak a tárgyalások a konfliktus békés rendezéséről az Orosz­országot, Franciaországot és az Egyesült Államokat tömörítő úgynevezett Minszki csoport közvetítésével. A Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnökkel 2008 novemberében tartott első hármas – orosz–örmény–azeri – csúcs óta további több hasonló találkozó zajlott le, de mindeddig nem sikerült rendezni a konfliktust.