A bibarcfalvi borvíztöltöde alkalmazottjait tegnap reggel nem engedték be a vállalat udvarára, így munkahelyük előtt gyűltek össze az ott dolgozók. Jogaikat hangoztatva követelték: egy összegben fizessék ki elmaradt béreiket, s adják ki az ételjegyeket is, ellenkező esetben nem veszik fel a munkát. Egységesen úgy nyilatkoztak: ígéretekkel nem elégszenek meg, nem tudnak hinni azoknak, akik már számtalanszor átvágták, akik csak a munkához és a hallgatáshoz való jogot ismerik el. A kora délutáni órákban helyi és megyei képviselők, a megyei munkaügyi felügyelőség és a sztrájkolók képviselője ült asztalhoz: másfél óra után sem történt érdemi változás. A munkabeszüntetést folytatják, ma pedig újra egyezkedni próbálnak.
A munkások könnyen megnyílnak, biztatni sem kell, hogy sérelmeikről beszéljenek. Mint mondják, veszítenivalójuk már nincs, egységesek maradnak, s kitartanak a végsőkig. „Ma reggel azzal fogadtak, kifizetik a júniusi elszámolást, a többi pénzt is kiadják szerre, de ételjegyeket egyhamar nem fogunk kapni. Ezt nevezik ők egyezségnek, ezért vállaljuk a munkát? Nem, öt év után már egy szavukat sem hisszük!” – panaszolta egyikük. Egy másik férfi szerint hiába vádolja a vezetés őket, hogy a sztrájk miatt vevőket veszítenek el: ha azt akarták volna, gond nélkül termeljen a cég, ki kellett volna adniuk a fizetéseket időben, s akkor nem fajult volna idáig a dolog. „Ha nincs pénzük, zárják be, de ne várják el, hogy ingyen dolgozzunk. Jelen pillanatban szüleink és nagyszüleink nyugdíjából élünk, na meg a gyermekek utáni pénzből. Szégyenszemre ide jutottunk” – mondja megtörten a középkorú férfi. „Ide csak dolgozni lehet jönni, de pénzt keresni nem” – fűzi hozzá munkatársa, a kijelentéssel pedig többen is hangosan egyetértenek. Egyikük a baróti polgármestert követeli: jöjjön ide, hallgassa meg sérelmeiket, próbáljon szóba állni a vezetéssel. „Neki (a polgármesternek, Lázár-Kiss Barna Andrásnak – szerk. megj.) is jó lenne tudni, miként áll az a cég, amelyik több milliárddal tartozik a városnak.”
A távolban egy nagy, amolyan városi terepjáró tűnik fel, majd letér az irodák melletti kapunál. A cég igazgatója, Radu Preda érkezése itt-ott hurrogást vált ki. A körben álló emberek közt csak úgy repkednek a mondatok: „Annál büszkébb, hogy ide jöjjön!”, „Ne is jöjjön!”, „Én sem kezelnék le vele”, „Lekezelni vele? Tizenöt éve a cégnél dolgozom, de talán ötször ha lejött a termelésbe! És melyikőtöknek szokott köszönni vagy kérdi meg, miként megy sorsotok?! Na, ugye?!” Talán öt perc sem telik el, mégis megjelenik Radu Preda, aki röviden csak annyit kérdez, miért nem tudják megérteni, csak annyit tud ígérni, amennyit már ígért, majd ha lesz, hát intézik a többit is. Miután belekötött a fényképet készítőbe – engedélyt kellett volna kérni tőle, hogy lekaphassuk! – megfordult, s faképnél hagyta a társaságot. A töltöde szakszervezetének volt elnöke, Mokán Noé is a sztrájkolókkal tart: ő azon hét munkás egyike, akiket májusban nem vett át a töltöde új jogi hátterét biztosító cég – tudja hát, milyen kisemmizettnek lenni. Hamarosan az Erdélyi Magyar Néppárt baróti szervezetének elnöke, Szép Béla önkormányzati képviselő tűnik fel, s ígér rövid és hosszú távon segítséget.
Egy óra környékén változni látszott a helyzet. Radu Preda előbb Benedek Erika EMNP-s megyeitanács-tagot, majd a megyei munkaügyi felügyelőség vezérigazgatóját, Ördög Lajost, Benedek Erikát, Szép Bélát és a sztrájkolók felkérésére a volt szakszervezeti bizalmit, Mokán Noét fogadta. A másfél órás tárgyalást követően nem sikerült megegyezniük. Benedek Erika úgy nyilatkozott, némileg meglepte Preda nyitottsága, ahogy a küldöttséget fogadta. „Elmondta, ő helyi szinten nem sokat tud tenni, s bár beszél a részvényesekkel, most mindössze annyit ígérhet, hogy egy fizetést kiad, majd kéthetente egy-egy újabbat, úgy november végéig törleszt. Arra a kérdésemre, hogy ezzel egy időben fizeti-e az épp aktuális járandóságokat, azt mondta, azokra még várni kell, mert a főidénynek számító nyár lejárt, a termelés is visszaesik, s nem lesz miből.”
Ördög Lajos elmondta: ma reggel kezdenek ellenőrzésbe kollégái, de az már előzetesen megállapítható, a munkaszerződést nem tartották be, hiszen több hónapja fizetést sem kaptak a munkások. Azt is megvizsgálják, igaza van-e a cégnek, amikor azt állítja, létezik kollektív munkaszerződés. A helyzetet bonyolítja, hogy az elmaradt bérek közül kettővel a felszámolás alatt levő cég tartozik – úgyhogy azt a felszámolóbiztosnak kellene folyósítania –, illetve hogy a szakszervezet nem reprezentatív. Amennyiben az alkalmazottak zömét képviselné, úgy a törvény betartásával lehetett volna a munkát beszüntetni, és a felügyelőség nem csak tanácsot adhat, hanem közvetítőként is felléphet.
Mokán Noé szerint a felajánlottakat a sztrájkolók nem akarják elfogadni: nem tudnak hinni az őket éveken keresztül szemérmetlenül kihasználóknak, ezért folytatják harcukat. Azt várják el, hogy elmaradt béreiket egy összegben kapják meg, s az ételjegyeket is maradéktalanul osszák ki. „Nagyon el vannak keseredve, nem hajlandóak egyezkedni: reggel hatkor ismét ott lesznek a kapuk előtt, követelve kéréseik megoldását” – mondta.
