Mindenki rászólt a kakasosra. „Maga most itt ne áruljon! Halkabban, fiatalember! Magát nem érdekli, hogy mi történik itt? Ezt a tapintatlanságot!” Történt ez az Igazság napján Sepsiszentgyörgyön, a beszédek alatt. Amikor két beszéd között mindenki énekelni kezdett mellettem, felcsendült egy forrástiszta hang. Kezében egy félig töltött zacskóval, „szolgálatáról” megfeledkezve gyermeki rácsodálkozással, nagy hittel énekelt... a kakasos.
*
A magától értetődő természetességgel megszülető létnek a hangját hallottam jó néhány nappal ezelőtt is. Az őrkői katolikus templom 20. születésnapján... A bemutatott szentmisén egymás mellett térdeplő kicsik és nagyok hangját. A velük egy sorsot vállaló, a szeretetükkel őket átölelő Teréz anya leányainak hangját! És láttam szinte észrevétlenül szolgálni Márkus András atyát... Két évtizeddel ezelőtt Bálint Lajos érsek azt mondta neki: „Legyen a templomotok neve Mária, Világ királynője... Abba beleférnek a cigányok is.” Belefértek. Imájukban, énekükben öröm, hála és szeretet. A lélek legmélyén születő hangok nem csalnak...
*
És ajándékba kaptam még egy hangot. Amikor egy nemzet hitének, igazságérzetének, méltóságának példaadóan szép megnyilvánulása véget ért az Igazság napján, az addig békésen valahol „meghúzódó” szél hirtelen pajkosan, vidáman felkerekedett. Akkor kiáltott fel gyermeki örömmel szomszédasszonyom: „Még a szél is tapsol!”
