A százszorszép egyike a nagy túlélőknek, ugyanis, ha más növényt nem is látunk a réteken, legelőkön, akár zöld pázsitunkban, ez társaival együtt színesebbé teszi a rét zöld szőnyegét amerre a szem ellát. Nem mindig volt ennyire gyakori a százszorszép.
Elterjedését a magas növénytakaró megritkulásának, a kaszálásnak, a legeltetésnek köszönheti, évelő növényként ebben a versenyhelyzetben nyerőnek bizonyult. Az alkalmazkodást a tőálló, talajra simuló, visszás tojásdad levelei is segítették, és a gyökérzete, amely elfut a talajban, újabb virágokat teremtve. Az őszirózsákkal rokon növény tőkocsányán fészkes virágzat magasodik, fehér széli, olykor pirosas nyelves és belső, sárga hímnős csöves virágokkal. Hideg és nedves időben a virágszirmok összeborulnak.
A százszorszép leveleit, akárcsak tavasszal a salátaboglárkáét, konyhai felhasználásra gyűjthetjük, más növényekből alkotott nyers salátákhoz (fejes salátához, krumplisalátához) adhatjuk vagy sóskával, csalánnal párolhatjuk, míg a virágát díszítésre használhatjuk. Serkenti a szervezetünk anyagcsere-folyamatait. Külsőleg zúzódásokra, izomrándulásokra, egyes bőrbetegségekre használták a levét.