A judeţ megnevezést először Mircea cel Bătrân használta egy 1392-es adománylevelében. 1829-ben 17 történelmi vagy hagyományos megyére oszlott a Déli- Kárpátok és a Duna közötti terület (Munténia – 12, Olténia – 5). A hegyvidéki megyék tájakra, vidékekre (plai-plaiuri), a sík- és dombvidéki megyék pedig járásokra (plasă-plăşi) tagolódtak. A megyét a jude (bíró), majd az ispravnic (kerületi kapitány) vezette, aki közigazgatási és rendvédelmi feladatokat látott el. (Az ispravnic szó a tisztség­viselőt, az isprăvnicie pedig az intézményt jelentette). Cons­tantin Mavrocordat – aki 1730–1769 között hatszor Havas­alföld és négyszer Moldva fanarióta uralkodója volt – a közigazgatás jobbítása érdekében minden megyében két kerületi kapitányt nevezett ki, szélesebb közigazgatási, pénzügyi és bíráskodási feladatokkal. A judeţ szó akkor nemcsak közigazgatási egységet jelölt, hanem a város vezetőjét (városi elöljáró, városbíró, polgármester) is így nevezték.
Moldvában a középkorban megkülönböztették a felső (Ţara de Sus) és alsó országrészt (Ţara de Jos). Ezeken belül a közigazgatási-területi egység a vidék (ţinut – vidék, táj) volt. Hu­szonnégy középkori történelmi vidékről beszélnek. A vidéket a várnagy vagy várkapitány (pârcălab vagy staroste) vezette, ha az illető vidéken vár is volt. Más vidékek élén a bíró (jude, judeţ) állt. A vidékeket kerületekre (ocol-ocoale) osztották. A moldvai városokat a városbíró, a soltész (şoltuz) vezette. 1833-ban Moldvában már csak 10 vidék és 55 kerület volt. Ennek okai az időközben bekövetkezett területi veszteségek: 1775-ben Bukovina a Habsburg Birodalomhoz, 1812-ben pedig Bessza­rábia a cári Oroszországhoz került. 1365 után a meggyengült második (dunai) bolgár államot (1186–1396) két részre, a trnovói (tîrnovói) és a vidini cárságra osztották. Az északkeleti vidék Dobrotics vezetésével függetlenítette magát. Az Anatóliából érkező oszmán törökök fokozatosan elfoglalták mindhárom utódállamot. A Duna és a Fekete-tenger közötti területet utolsó nagy despotájáról, Dobroticsról a hódítók Dobrugi-ili-nek (Dobrugi országa = Dobrotics országa = Dob­rud­zsa) nevezték. Közben Mircea cel Bătrân is hadat viselt, hogy Havasalföldnek megszerezze és megtartsa Dobrotics országát. A török uralom alá került, a középkor vége óta Dobrud­zsa néven ismert területet az Oszmán Birodalom Ruméliai Pasasághoz (vilájet) tartozó szandzsákká alakították, majd az 1599-ben létrejött, egész Dobrudzsát, 1792-ig Dnyeszteren túli területeket és 1812-ig a dél-besszarábiai Budzsák régiót is magába foglaló Szilisztrai vilájet része volt. 1864-től Bulgáriá­val együtt a Ruszcsuk (ma Rusze) székhelyű Dunai vilájethez tartozó Dobrudzsa két szandzsákra (Szilisztra és Tulcea) oszlott.

Cuza reformjai
Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülése után Alexandru Ioan Cuza fejedelem reformjai a közigazgatásra is kiterjedtek. Az 1862-ben és 1864-ben elfogadott törvények szerint Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségek (1862-ben már a Románia elnevezés is megjelent) megyékre (judeţ) tagolódott, a megye járásokra (plasă-plăşi, Havasalföld síkvidéki megyéiben a járásokat korábban is így nevezték), a járások részei pedig a városi és falusi községek voltak. Utóbbiak falvakból és tanyákból álltak. 1864-től a moldvai vidékeket (ţinuturi) is megyéknek (judeţe) nevezték. A létrehozott megyei tanács tagjait cenzusos választójog alapján jelölték ki. A megyei közigazgatás első embere a prefektus, a járásié kezdetben az alprefektus, majd a szolgabíró (pretor), a városi és falusi községé pedig a bíró (primar) volt. 1856-ban három dél-besszarábiai megye (Cahul, Bolgrad, Ismail) visszakerült Moldvához, de 1878-ban mindhármat újra Oroszországnak kellett átadni, ugyanakkor viszont a két megyére (Tulcea és Konstanca) osztott Dobrudzsát a román állam kapta meg. Ezt megelőzően, Cuza fejedelem le­mondatása után, 1866. május 10-én Hohenzollern-Sigmaringen Károly herceget fejedelemmé kiáltották ki. Az ugyanabban az évben elfogadott Alkotmány szerint az ország hivatalos neve Románia. 1881. május 10-én Károly fejedelmet királlyá koronázták (I. Károly román király, 1881–1914), Románia királyság lett, megalakult a Regát. Halála után unokaöccse, I. Fer­di­nánd követte a trónon (1914–1927). 1913-ban Románia részévé vált a két megyéből (Durostor és Caliacra, székhelyük Szi­lisztra, illetve Bazargic) álló Kvadriláter (Dél-Dobrudzsa) is, s ezzel Órománia megyéinek száma 32-ről 34-re emelkedett.