Ajtony egyik fő bűne az volt, hogy 1002-ben Vidinben görög kereszténységre tért, ugyanakkor hét feleséget tartott: „Akkoriban volt Marosvárt egy Ajtony nevű nagyon hatalmas fejedelem, aki Bodony (Vidin) városában a görögök szertartása szerint keresztelkedett meg. (…) hét felesége volt, mert nem volt tökéletes a keresztény hitben.” A király haragjának oka, hogy Ajtony bízva gazdagságában, nem tisztelte, azaz nem hódolt meg neki: „István királynak pedig nem adta meg a tiszteletet semmiben (…). Szilaj paripája számtalan sok volt, nem is számítva azokat, amelyeket istállókban őriztek csikósai. Rengeteg barma is volt, mindegyik csordájának külön gulyása, s voltak azon felül majorságai és udvarházai. Még a királynak a Maroson leúsztatott sója fölött is hatalmat bitorolt (…) fegyvereseinek sokaságával túltett másokon”.

Csanád és Prokuj gyula
Ajtony a Maros, a Tisza és a Duna által közrefogott vidék fejedelme volt. István király az Ajtony leverésére küldött hadsereg élére két rokonát állította. A fővezér Doboka ispán fia, Csanád lett, míg az alvezér Prokuj gyula. Prokujról már korábban írtunk, csak azt említjük meg, hogy István nagybátyja volt, aki 1003-ban elvesztette országát, és tisztes fogság után királyi szolgálatba állt. Elfogadjuk Makkai László történész feltételezését, hogy Csanád nem értett egyet apjával, Dobokával, amiért az önként meghódolt Istvánnak, ezért elhagyta a Marostól északra fekvő birtokait, és Prokuj gyula tartományában telepedett le, majd annak bukása után Ajtonyhoz fordult. Itt Ajtony fejedelem „igen nagyra becsült vitéze” lett, aki „méltóságban megelőzte” a többieket. Egy idő után azonban Csanádot súlyos vádakkal illették, ezért Ajtony elhatározta kivégeztetését. Csanád megtudva ezt, titokban István királyhoz menekült, akinek felajánlotta szolgálatait. Kezdetben István király nem bízott meg az Ajtonyt eláruló Csanádban, és „szemmel tartotta”.

Csanád első csatája
Mivel Csanád alaposan ismerte Ajtony országát, hadi erejét, kitűnő katona hírében állt, rábízták a királyi hadak vezetését. István alvezérként, bizonyára Csanád ellenőrzésére, melléje rendelte nagybátyját, Prokujt. Mi­u­tán felkészült a királyi sereg, azonnal Aj­tony ellen indult. Az első ütközetben sokan elestek, Csanád serege visszavonult. „Miu­tán a Tiszán átkeltek, megütköztek Ajtonnyal és seregével. Nagy harsogás és lárma támadt; a küzdelem délig tartott; sokan hullottak el sebesülten innen is, onnan is, mindkét rész­ről. Végül Csanád serege futásnak eredt.” A királyi sereg éjszakára az Orosz­lá­nosnak nevezett helyen, egy hegyen ütött tábort, míg Ajtony serege a Nagyősznek nevezett mezőn szállt meg. Mindkét sereg „őrszemei virrasztva fel és alá járkáltak”. Csa­nád, aki álmatlanul töltötte „az éjszakát, Szent György vértanúhoz könyörgött (…). Fo­ga­dalmat is tett, hogy ha ellenségén győzelmet arat, az imádság helyén – ahol a földön térdelt – monostort emel tiszteletére”. Álmá­ban „egy oroszlán alakja jelent meg neki; megállt a lábánál, és így szólt hozzá: »Ember, mit alszol! Kelj fel tüstént, fújd meg kürtödet, menj, kezdj ütközetet és legyőzöd ellenséged«”. A Gellért-legendába nem véletlenül került az oroszlán alakja, mert ez volt Csanád nemzetségének totem-, címerállata.

Csanád második csatája
Miután Csanád felébredt, felkészült a harcra: „Késedelem nélkül harcba szálltak hát (…) azon éjszakán egymásra rontottak; Ajtony serege, mely síkságon táborozott, hátat fordítva futásnak eredt. Ajtonyt pedig Csanád serege a csata helyszínén megölte. Fejét levágták és elküldték a királynak.” Ajtony veresége azzal magyarázható, hogy nem érkezett meg Bizánc katonai támogatása és gyanítható, hogy táborában árulás történt. Anonymus úgy tudta, hogy Ajtonyt „Doboka fia Csanád, a király unoka-fitestvére Maros melletti várában” ölte meg, tehát nem a csatában halt meg.

Gyula kegyvesztése
A csatában elesetteket Marosváron, Keresztelő Szent János temetőjében temették el, majd „Csanád maga mellé vette az említett monostor apátját”, megjelölte azt a helyet, ahol álmában az oroszlán megjelent neki, és fogadalmához híven ott később monostort építtetett. A győzelem megünneplése után „átkeltek a Tiszán, és a királyhoz mentek. Már ekkor Ajtony feje a városkapu fölött függött”. A király örvendett Csanádnak, de gyulát tüntette ki, mert azt hitte, hogy Ajtonyt ő ölte meg. Ezt látva „Csanád mosolyogva így szólt: »Ha a fejet elhozta a királynak ide, miért nem hozta el a nyelvét is vele, aki a király ellenségét megölte?« Gyula ugyanis hazudott, mikor a fejet bemutatta, azt állította ugyanis, hogy ő ölte meg a király ellenségét”. A Képes Krónika és a Gellért-legenda egyaránt Prokuj gyula méltóságnevét keresztnévként használja, azaz Gyulának írják, így olvasható az idézett szövegrészben is. A legenda meseszerűvé válik, úgy tudja, hogy a nyelvlevágás által kiderített igazság miatt „dobták” ki gyulát a királyi udvarból. Bizonyára arról lehet szó, hogy Prokuj titokban egyezkedett Ajtonnyal, közös ellenségük, István ellen, vagy pedig Csanád megrágalmazta őt. A királyi harag miatt Prokujnak ismét menekülnie kellett. Ezt a Gellért-legenda is megerősíti. Bármi történt e hadjárat során, tény: Prokuj gyula a lengyel herceghez menet egy határvár kapitánya lett.

Mikor volt az Ajtony-ellenes háború?
Általános vélemény az, hogy Ajtony leverésére 1008-ban került sor. Querfurti Brúnó 1008 táján úgy vélekedett, hogy a „fekete magyarok”, azaz Ajtony országa és Erdély egészében fegyverrel megtért. Töb­ben érvelnek amellett, hogy ennek 1030 előtt kellett történnie, Gellértnek püspökké szentelése előtt. Ennek ellentmond az, hogy Thietmar merseburgi püspök tudott Prokuj Len­gyelországba meneküléséről. Mivel Thietmár 1018-ban meghalt, így gyula másodszori elűzéséről nem értesülhetett volna, ha a csatára 1028-ban került volna sor. Thietmár Prokujról írja: „a pannon király” nagybátyja volt, „akit birtokairól már korábban – a mai napig tartóan – elűzött”. Kristó Gyula Ajtony leverésének idejéről írja: „Helyezték 1003–1004-re, 1008-ra, 1014–1015-re, de a legvalószínűbbnek az 1028 körüli dátum látszik.”
Történeti tény, hogy Ajtony leverésével befejeződött István országegyesítése, megvalósult a magyarság Kárpát-medencére kiterjedő politikai egysége.

(folytatjuk)