Kutyább ez az aszály, mint az 1946-os
Azok állítják ezt, akik vagy túl fiatalok voltak, vagy nem is éltek abban az esztendőben. Az 1946-os szárazság kegyetlenebb volt, mert már a tavasz is eső nélkül telt el, holott a jelenlegi év eléggé kiadós esőzéssel kezdődött. Puszta és lehangoló a határ így is mindenütt, kiaszottak a legelők, a juhseregek már rég lejárnak a szántókra, de ott sincsen már harapnivaló, jelenlétüket aggodalommal nézik a gazdák, mert ha nem szemfüles a pásztor, bele-belegázolnak a répaföldbe, a még zöld és le nem vágott kukoricásokba, termesztett takarmányokba.
Az angyalosi mezőről alkotott véleményünket Nagy Barna helybeli mezőgazdász-farmer megerősítette. Gépjavítás közben sikerült szóra bírnunk, és elmondta, hogy vannak olyan területek, ahol a krumplitermésben majdnem százszázalékos a veszteség, ugyanis az angyalosi határban még annyi eső sem lett, mint másutt, a szomszédban. Azon gondolkozom – mondta –, érdemes lesz-e kiszedni, annyira gyengének mutatkozik a termés. Géppel nem is próbálkozom. Bár annyi lenne, hogy elég legyen vetőmagnak jövőre. Sajnos, szomorú a helyzet, mert a kukoricából fél vagy egyharmad termés mutatkozik.
– Mi a helyzet a répákkal?
– Cukorrépával nem foglalkozom, mert a botfalusi gyár évekkel ezelőtt csúfot űzött a gazdákból. Régebb állatokat is tartottam, mert kellett a répafej, a gyári laska. Fel­számoltam az állatállományt. Ebben az esztendőben a kalászosokkal volt szerencsénk, mert a téli hó és a tavaszi esők kedveztek a vetéseknek, s így most, angyalosi viszonylatban jó közepes termésre számíthatunk. Ennek hozadékából ki is fizettük a béreket, de hogy jövőre mi marad, ta­vasszal miképp indulunk, az még a jövő titka. Tessék szétnézni, milyen puszta a mező, nem dolgoznak kinn az emberek, várják az esőt.
– Valahogy el kellene adnom silókukoricámat – mondta egy angyalosi gazda az apróhirdetéseknél. – Meg kell, hogy vegyék, mert szép zöld volt, amikor levágtam. Tudja miért? Mert háromszor kellett újravetnem. Sorára kitúrták a vaddisznók! Ki gondolta volna, hogy olyan merészek, hogy bejönnek az erdőből egészen a vasút közelébe, mert ott a kukoricaföldem!

Arkangyalok Angyaloson
Angyaloson csak az istenhívő emberek nem háborognak – vigasztalták magukat az esővárók. Ekkor jutott eszünkbe ismét Szent Mihály, magyarosan főangyal, a mennyei hadak nagy vezére és győz­tes harcosa. Hozzá kapcsolódik Szent Mihály lova, ami a régi népi hiedelemvilágban az égbolton csillogó Göncölszekér másik neve, Szent Mihály szekere. A középkori ember a Tejutat Szent Mihály útjának nevezte. Mihályt Gábor arkangyallal együtt szokták emlegetni. Ő a remény angyala, aki mindig bizodalmat ad az embereknek, amire ma is nagyon nagy szükség van. A mára protestánsok lakta Angyalos neve, egyik feltevés szerint, kettőjük nevéhez kötődhetett, a szárnyas angyalokhoz, bár jó volna biztosan tudni, hogy a hegyoldalban, a mai temetőben nyomaiban ma is létező régi középkori katolikus templomnak nem éppen ők voltak-e védőszentjei. Ez a feltevés nem bizonyított, csupán Orbán Balázs következtetésén alapul. Szent György aligha lehetett volna, mert az a közeli Szentgyörgyfalva (Sepsiszentgyörgy) templomának védőszentje, hiszen örökölte is nevét. Inkább hinnénk Szent Mihályt. Orbán is csak feltételezi, hogy „e harcias angyalok valamelyikétől nyerhette a falu nevét”. (Mihály ark­angyal nevével vissza is éltek, ugyanis a két világháború között megszervezett, erősen vallásos és nacionalista román legionárius szervezet neve kezdetben éppen Mihály Arkangyal Légió volt, melyet később Vas­gárdának neveztek.)
Ha megszólal

Forró Elek csengője
Meg sem tudná mondani senki, hogy milyen régi a használattól és a gyermeki örömtől kifényesedett iskolacsengő. Ez hívja új tanévre a Forró Elek elemi iskola tanulóit. Az új épület jó körülmények között várja a nebulókat. Tisztaság és jó levegő minden osztályban, a nyáron ugyanis a szülői közösség kimeszelte, és elvégezték a nagytakarítást is. Működőképes a központi fűtés, bevezették az ivóvizet is az épületbe, és korszerű illemhelyek működnek. Költő Hajnalka és Nagy Mária Magdolna tanítónő éppen az osztályokat rendezi. Élet­képes az iskola – mondták –, hiszen 29 gyerek fog tanulni két összevont osztályban. Tizenöt óvodás ismerkedik majd a tudnivalókkal, amelyek majd átsegítik őket az iskolapadba. Pénz hiányában még nem készült el teljesen a tetőtér. Így aztán az egyik összevont osztályban 18 gyereknek kell együtt tanulnia: az előkészítő, az első és a harmadik osztálynak. A másik két teremben a II–IV. osztály és az óvodai csoport fog működni, amelyet Pászka Emőke óvónő, megbízott pedagógus oktat, aki elmondta, hogy bár még nem tették vissza az épületre a névadó negyvennyolcas Forró Elek-emléktáblát, a közösség – pedagógusok és szülők egyaránt – ragaszkodik a névhez. Tör­tént ugyanis, hogy a szomszédos kúria épületét, amelyben évekkel ezelőtt az iskola működött, visszakapták az örökösök. Ekkor került le a Forró Elek-emléktábla, de Berde József, a község polgármestere megígérte, hogy az avatóünnepségéig elhelyezik az új épület homlokfalára. Az angyalosi nép, de különösen a szülők nagyon ragaszkodnak, hogy megmaradjon a faluban az iskola. Semmiképpen sem tudnák elképzelni, hogy a hatéves gyerekeket busszal vigyék a gidófalvi központi iskolához. Az angyalosi tanítónők rövid művészi műsorral felkészítették a gyerekeket az iskolai megnyitóra.
– Mikor kerül vissza a Forró-emléktábla az iskola falára? – kérdeztük Berde Józseftől, Gidófalva község polgármesterétől.
– Van itt még ennél fontosabb dolog is – felelte. – Sajnos, a kormánypénzek nemhogy folynának, de még csak nem is csepegnek. Ha befejezzük a tetőteret, avatóünnepséget is tartunk, s akkor kerül majd vissza az emléktábla. Angyaloson még befejezésre vár a műgyepes sportpálya, ki akarjuk építeni a szennyvízhálózatot, s majd csak azután kerülne aszfalt a Vasút utcára is. Akkor fut majd át aszfaltos út a Szépmező felől ki, a Gidófalva-kőröspataki keresztúthoz.

Hol legel a jószág?
Bekopogtattunk Kanyó Istvánhoz is, akit az RMDSZ színeiben választottak meg a gidófalvi községi tanácsba. Ő a helybeli szarvasmarhatartók egyesületének elnöke, és elmondta, hogy „az Avas vidékéről érkezett, és kimondottan erre a munkára kínálkozó emberekkel kitakaríttatták mind a köz­ségi, mind az egyház tulajdonában lévő legelőket, a mi felette fontos lett volna, ha eső is áztatta volna bőven a gyepet. A községi legelőt, amit az egyesület vett bérbe, az említett egyesület pénzéből fizették, a 11 hektár kiterjedésű egyházi legelőt pedig az egyházközségéből. Induláskor ugyanis az egyesület közgyűlése úgy döntött, hogy a műtrágyát a tagok szórják el a legelőre, de a takarítást egy erre alkalmas céggel végez­tetik el. Az angyalosi gazdák tehenei a Pázsinton és a Falunyíriben legeltek, a juhok pedig a Kövecsesarrán. Sajnos, ott fenn már nem kerül nekik harapnivaló, bejönnek az aszott mezőre, s estére visszamennek az esztenára.” Nem világrengető dolgok ezek – mondjuk olvasóinknak, akik bizonyára tudják, hogy sok angyalosi állattartónak ez létfenntartás kérdése. A református egyházközség hétköznapi dolgairól is kérdeztük, s mint annak gondnoka elmondta, esedékes volna az egyházi erdőből fát bélyegezni, s kintlevőségei is vannak az egyházközségnek, de bérbe adott földterülete és legelője után még nem kapta meg járandóságait. Erdőterületük a besenyői oldalban az Amsósban és a Felfogott részen található, ahol az üzemterv szerint szálalást avagy egészségügyi vágást végezhetnek.
Az egyházi események felől érdeklődve tiszteletes Mátyás István helybeli lelkész elmondta, az idei reformáció-megemlékezés alkalmára tűzték ki az angyalosi jubileumi konfirmációt. Ezt megelőzően szep­tember végén amolyan svájci mintára megszerveznék az apa-gyerek hétvégi rendezvényt, mely a családi belső kötelékek nemes céljait hivatott szolgálni.