A Nagybaconba látogató azért jó hírekkel is szembesülhet: nemcsak működik, de kőből, fából és hitből, önzetlenségből is építkezik a magasabb osztályba vágyó, az utánpótlásra odafigyelő labdarúgó-egyesület, s a fúvószenekar is igen aktív. Minden héten próba, augusztusonként nagy sikernek örvendő találkozót szerveznek, és muzsikájukkal a környéket is összeutazzák. Szép élet a zenész élet...

Kevés a pénz
Közigazgatási területét tekintve Nagyba­con Erdővidék legnagyobb települése, ez pedig költségvetésén is mindig meglátszott. Gazdasági válságban, amit az országban kialakult politikai krízis is tetéz, bizony gondot okoz a legszükségesebbek előteremtése is, ezért az önkormányzatnak az átlagosnál is jobban meg kell gondolnia, miként költekeznek. A közvilágítás egy ideig egyáltalán nem működött, most pedig időszakosan szüneteltetik. Szürkület utántól éjfélig égnek a lámpák, aztán hajnali hatig kikapcsolják – így is költségvetés-módosításra kényszerültek, hogy számláikat rendezni tudják – mondotta Simon András polgármester.
A pénztelenség egyik oka, hogy a költségvetés-kiegészítésként kapott összeget a Ponta-kormány első intézkedései közt vonta vissza, majd később, amikor egy részét mégis visszaadták, célirányosan meg is szabták, régebbi számláikat fizessék ki belőle. És döcög a helyi adók behajtása is: egyre többen tartoznak az önkormányzatnak. Jó hír viszont, hogy az erdei út műszaki tervének elkészítésére meghirdették a versenytárgyalást, év végéig sor kerülhet a közbeszerzési formaságok elindítására, tavasszal pedig akár a kivitelezés is elkezdődhet. „Hallottam olyan hangokat: minek nekünk jó erdei utak, amikor még vizünk sincs? Nem akarják megérteni, hogy a pályázatok révén érkezett pénzt csak célirányosan lehet elkölteni, másra nem fordíthatjuk. Én amúgy nagyon bízom abban, hogy előbb-utóbb csak lesz vizünk is. A baj csak az, hogy a kormánycsere miatt országszerte elakadtak a versenytárgyalások meghirdetései, s nem le­het tudni, mikor folytatódnak a programok. Amondó vagyok, ha tavaszig sem mozdulunk ki ebből a lehetetlen helyzetből, egyéb forrást kell keresnünk a vízhálózat kiépítésére. Akár EU-s pályázaton, akár az önkormányzat és a lakók anyagi hozzájárulásával, de meg kell oldanunk ezt az egyre inkább égető gondunkat” – nyilatkozta Simon András polgármester.
Munkahelyhez juthat néhány községbeli, miután Simon András kapcsolatba került egy sepsiszentgyörgyi céggel, és a munkásválogatáshoz is segítséget nyújtott. A faluban meghirdették a munkalehetőséget, a polgármesteri hivatalban listát készítettek, majd a válogatáshoz helyiséget is biztosítottak. Egyelőre csak a szelekció folyik, ám azt remélik, legalább húszan jutnak a havi 700–800 lejes – esetenként akár nagyobb – fizetést is biztosító álláshoz. A munkavégzés Sepsi­szentgyörgyön lesz, ám a vállalat a szállítást is ingyen állná, úgyhogy a bő félórás buszozástól sem ódzkodnának a baconiak.

Védjék az emberek munkáját
Erdővidék egyetlen településén sem megy ritkaságszámba a felbátorodott vadak által okozott kártevés. Majdhogynem naponta hallani, hogy a medvék leütöttek egy-egy tehenet, karámokat támadtak meg, de még vagyonát védő embert is megsebeztek az évek során. Nem képez kivételt ez alól Bacon község sem. Emlékezzünk csak: tavaly Szárazajtán alig egy éjszaka közel száz juh és bárány esett a medvék áldozatául!
A hivatalos statisztikák szerint idén is harminc kisebb-nagyobb medvetámadás történt, ám a polgármester szerint ennél még háromszor-négyszer is több. A helyzetet oly aggasztónak találta, hogy Milik Ottó kormánymegbízott-helyetteshez címzett levélben tárta fel helyzetüket, s kért segítséget. Kifejtette: a köz­ség állattartó gazdái évente mintegy 45 000 hektoliter tejet, 4000 tonna húst állítanak elő, úgyhogy kemény munkájuk eredményét is legalább annyira meg kellene védeni, mint a medvéket. „Úgy véljük, az állattartó gazdák munkája is legalább annyira az ország kincsét és gazdagságát jelenti, mint a vadállatok, ezért kérjük, hogy annak megvédése érdekében is cselekedjenek” – írta. „Aki nem élte át, el sem hiszi, mennyi szenvedést okoz a gazdáknak, hogy többéves munkájuk elvesztésének kell szemtanúi legyenek. Ezt még az sem írná felül, ha a kárt teljes egészében, akár helyben is, megtérítenék. Azért mi is próbálunk a helyzeten segíteni: megtiltottuk, hogy a község területéről makkot és vackort gyűjtsenek be. Mert valahol természetes, hogy a vadak élelmet keresnek nálunk, ha mi nem hagyjuk meg nekik azt, amit az Isten nekik teremtett” – nyilatkozta a község elöljárója.

A feljutás a cél
A nagybaconi labdarúgó-egyesület komoly múltra tekint vissza, ám újkori történetét mindössze öt éve írják. A „régi világban”, amikor minden falunak volt csapata, Nagy­baconban is számottevő egyesületi élet folyt, ám utólag, mint annyi minden egyéb, elsatnyult, majd megszűnt a csapat is. Ennek levét isszák most: a játékosok zöme Bardocról, Vargyasról, Mikóújfaluból, Málnásról, Barótról és Sepsi­szentgyörgyről kerül ki. Keretükben mind­össze egy helyi játékos szerepel. Az együttes mindenese, Keresztes Csaba azonban úgy véli, ez a mostoha állapot csak néhány évig állhat még fenn, hiszen egyre több fiatal kötelezi el magát a labdarúgás mellett, ezért nem utópia arról beszélni, hogy hamarosan többségben lesznek a helyiek. Megéri tehát az öltözőt felújítani, s vállalni a működtetéssel és az anyagiak előteremtésével járó vesződést.
Az V. ligában sem könnyű az élet, költség költséget ér, legalább harmincezer lejre van szükségük egy évadban. Ennek mintegy felét a kiszállások viszik el, de a bírói díjak is nagy tételként szerepelnek a költségvetésben. Eddig valahogy mindig megoldották: élvezték a polgármesteri hivatal, a megyei tanács és az emberek támogatását is. Megszabott belépődíj nincs, de néhány lejjel kivétel nélkül minden kilátogató segíti munkájukat, s akad, aki a vendéglátáshoz szükséges tokányhoz húst vagy éppen egy láda sört ad. Felszereléssel most éppen jól állnak, mert vásárolt a Vinczi cég is, s édesapja révén a nagybaconi Kádár Zoltán is küldött egy rendet a labdák mellett, ráadásul a baróti kórházhoz érkezett adományban is volt. Nagy célokat dédelgetnek idén: feljutni a IV. osztályba. Keresztes Csaba úgy véli, ott sincsenek jobb csapatok, nem is kerül többe, akkor meg miért is sínylődjenek a legalsóbb osztályban. „Itthon kikaptunk Bardoctól, majd a Kuttlik Kupán megvertük őket, Barótot pedig nem is olyan rég tisztán vertük. Már csak fel kell jutnunk. Ezt nehezebb lesz elérni, mint a bennmaradást” – magyarázta.
Ha mára a feljutással kacérkodnak, a körülményeket is biztosítani akarják. A sportbarátok összefogásának az öltöző felújítása lesz az egyik eredménye, hiszen a lakók téglával, a szárazajtai közbirtokosság fával járul hozzá, s önkéntes munkára is jelentkeztek néhányan. Átalakulnak és kibővülnek az öltözők, tusolók, mellékhelyiségek épülnek, a tetőtérből manzárd lesz, ahol vendégszobákat alakítanak ki. A pályát galvanizált kerítéssel veszik körbe, s hogy kíméljék a füvet, az edzések megtartására, kézilabdázásra is alkalmas minifocipályát hoznak létre. Balról az utcai világítás, jobbról a nagy pálya világítótestei lesznek segítségükre, hogy nyáron akár késői órákban, a hűvösben is megtarthassák a foglalkozást. Szükség lesz rá, hiszen a fiatalok ismét „ráharaptak” a mozgásra, s ha tehetik, a labdát kergetik – néhány év múlva nekik kell a csapat gerincét adniuk...

Tovább éltetni a hagyományt
Bő harmincéves hagyománya van Nagy­baconban a fúvószenének. Legutóbb augusztusban szerveztek Gidófalva, Mikóújfalu, Étfalva, Csíkszentkirály, Árkos és Barót fúvószenekarainak részvételével nagy érdeklődésre számot tartó találkozót, ám mindez csak tevékenységük csúcsa. Általában hetente egyszer, csütörtökönként gyűlnek össze próbálni – ha valahova készülnek, akár hetente kétszer-háromszor is –, tavasztól őszig tucatnyinál több meghívásnak tesznek eleget, és nem hagynak ki egyetlen jelentősebb hazai rendezvényt sem. Esetenként temetéseken is részt vesznek. A zenélés sok időt elvesz tehát szabad idejükből – állítólag akadt köztük olyan bátor ember, aki hites felesége előtt ki merte jelenteni, előbb a kürt, s csak utána minden egyéb! –, ám nem bánják: sok élményt nyújt az együttlét.
A nagybaconi fúvósokat először 1978-ban Kónya Pál szervezte meg, majd Zsigmond László tanító vette át a stafétát, s működött mintegy tíz évig zavartalanul. Az 1989-es rendszerváltást követően valami náluk is megbolydult, mert közel két évig jóformán nem is léteztek. Nagy Kusztos Csaba és Szász Endre szervezte újra a zenekart, 2007-től pedig már egyesület is segíti, egyengeti hátterüket. Hogy szükség van munkájukra, folyamatosan érzik: támogatást kapnak a közbirtokosságtól, a helyi tanácstól, a vállalkozóktól és családtagjaiktól is. Ennek a nem mindennapi bátorításnak köszönhetően sikerült új hangszereket vásárolniuk, a meglévőket karbantartaniuk és új ruhákat beszerezniük. Ennek tudható be a fiatalok érdeklődése is. Igaz, a legtöbben elég hamar feladják – nem megy ám egyik napról a másikra a kotta kiismerése, s a bulikkal járó kirándulásokat is hosszú próbák előzik meg. Szóval, bár kitartóak is akadnak, a tagok úgy döntöttek, nem bízzák az utánpótlás-nevelést a véletlenre, s létrehoznak egy ifjúsági zenekart is. Azt remélik, ha egész fiatalon kóstolnak bele a zenélésbe, kitartóbbak lesznek, s talán egész életükre eljegyzik magukat a fúvós hangszerekkel.