A közönséges tyúkhúr (Stellaria media) a növények világpolgára lehetne, elterjedését és megjelenési helyén bőségét véve figyelembe. A kötött, de nitrogénben gazdag, művelt vagy felhagyott területeken hamar megtelepedik, és összefüggő szőnyegként borítja be azokat a félárnyékos, nedvesebb talajokat, ahová eljut a magva.
Ezt a tulajdonságát különösen az olyan száraz nyarakon értékeljük, mint az idei, mert megőrzik borításukkal a talaj nedvességét. Olyannyira alkalmazkodik akár a szélsőséges éghajlati változásokhoz is, hogy olykor még télen is találkozunk vele. A fehér sziromleveleket velük azonos hosszúságú csészelevelek veszik körül, 2–5 porzója van. A több virágot tartó kocsány az átellenes levelek hónaljából indul ki, és laza bogernyőt alkot.
Mivel tavasztól késő őszig virágzik, érdemes felfigyelnünk rá, mert ovális, apró, nyeletlen levele fogyasztható. A virágos hajtásával gyűjtsük, íze az étkezésünket változatossá tevő haszonnövényeknél enyhébb, ezért vegyes salátába, levesbe tehető, de más növények leveleivel, kerti zöldségekkel párolva is elkészíthető. Elég gazdag C-vitaminban és az ásványi anyagok közül káliumban. Hasonló élőhelyen, olykor termőföldeken gyomnövényként vele együtt található az apró, piros virágú tikszem, amelytől óvakodjunk, nehogy a tyúkhúrhoz keveredjen. Ez a növény ugyanis mérgező.
A népi gyógyászat ma már kevésbé hasznosítja, régebben a tüdő különböző megbetegedéseire ajánlották, külsőleg bőrkiütésekre kipréselt nedvét használták pakolásként.
