ezerszín suhogót, s Farkaslaka fölött egyik végét
földobta a mennybe. Durumót elküldte faláska
pálinkáért, s amíg az oda volt, kilendült kelettől
nyugatig, fanyarkás mosollyal lengett Óceántól

Indiákig, légörvényt költött útjában, fölrebbentek
mezők, erdőségek, házak, s új, mesebéli alakzatokká

ismét összeálltak, mert ahol legközelebb volt az
éghez, szerettei földjén, nagyot dobbantott mindég.
Aztán egyszer csak fönnmaradt egy felhőn, ezernyi
színből font kötele fordított, homorú szivárványként
ragyogja be a tájat, s fekszik ő állára könyökölve,
hogyha fellegek árnya tévedne faluja fölé, elfújja.
Hát, istenem –