A független Iskolás Sportklub megalakulását szorgalmazók kéréseiből (sportterem, edzőpálya, a sportterem melletti terület, a kisstadion) csak az új sportteremre bólintott rá a város — mondta Farkas Csaba, a sportért felelős tanfelügyelő, a ISK megalakulásának egyik szorgalmazója.
— Nem elegendő, de ezt is meg kell becsülni. A felterjesztett beiskolázási tervben tehát szerepel az ISK.
Az első lépés tehát megtörtént. S meg a második is, hiszen az ügy szorgalmazói megbeszélték a tennivalókat. Ezek szerint mindkét jelenlegi ISK tanári és edzői kara marad a helyén, de a leendő egységnek már most megalakítják a vezérkarát — igazgató, aligazgató, könyvelő, szervező —, a polgármesteri hivatal pedig vállalja, hogy minden iskolával — és nem csak a Mikes Kelemen Főgimnáziummal, illetve a Kós Károly Iskolaközponttal — alapszerződést köt a sporttermek délutáni óráinak kihasználásáról. Az új igazgató pedig garantálja, hogy az ISK színeiben induló kezdőcsoportok megalakításánál mindenekelőtt azon iskolák tanulóira alapoznak, melyeknek sporttermét használják. Ha az iskolák veszik a lapot, s az új Iskolás Sportklub az alapszerződések alapján bejut minden iskolai sportterembe, akkor az iskoláknak marad lehetősége, hogy estenként fizetés ellenében másoknak is kiadják a termeket. Na persze, felmerült a kétely arra vonatkozóan, hogy miután megalakul az új ISK, az igazgatók úgy kezelik majd a sporttermeket, mint saját tulajdonukat. Ezt hivatott megelőzni a polgármesteri hivatal és az iskolák közötti alapszerződés.
Miután a tanárok, edzők viszonyulása pozitív, megalakult egy ideiglenes vezetőtanács — hadd nevezzük így —, melybe bekerült minden szakosztály vezető tanára. A következő feladat, melyet feltétlenül meg kell sürgősen oldaniuk: egy olyan igazgatót kinevezni, aki fenntartások nélkül vállalja a ,,napi 25 órás munkaidőt", aki szívügyének tudja tekinteni az Iskolás Sportklubot.
Hisszük, és bízunk abban, hogy tovább fog gurulni a városunk, megyénk sportéletének jövőjét meghatározó új ISK szekere.