– Kellene egy nagy számadás – fogalmaztál lapunkban közel két évvel ezelőtt, leg­utóbbi háromszéki koncertjeid kapcsán. Elnézve az idei koncertprogramodat a hon­lapodon nem a nyugodt, nagy számadást olvasom ki belőle, hiszen márciustól októberig be vagy táblázva. Mi a motivációd?
– Az utóbbi években egyre növekedő siker, a fogadtatás, a szeretet, amelyben részem van a koncertek során – kötelez! 1994-től minden páros esztendőben megjelenik egy új lemezem, és ezt a közönségem megszokta, várják, és kérdezik a bejáratnál, hogy van-e új lemez. A másik tényező, amely magyarázatot ad a kérdésre, az előadóművész önmagával szembeni elvárása. Én úgy érzem, hogy nem szabad hátradőlni, és csak a régi sikerekből táplálkozni, hanem meg kell újulni, ami az énekesnek is nagy örömet jelent!
– Szeptember 22-én mutattad be legújabb lemezedet Budapesten. Mi benne az új, mi az, ami nem változott?
– Rendhagyó ez a lemez olyan szempontból, hogy ezen nincs saját szerzeményem, csak hangszereltem a dalokat. Olyan szerencsés hely­zetben vagyok, hogy Magyarország legismertebb zeneszerzői közül nem kevesebb, mint kilencen kerestek meg és ajándékoztak meg szerzeményeikkel, szövegeikkel – hogy csak Mik­lós Tibor, Menyhárt János, Kaszás Péter vagy Bradányi Iván nevét említsem! Lévén, hogy a dalokat mindig én hangszerelem, a stílus, az maradt, senki nem fog meglepődni az új lemezem hallatán, de hangzásban újultunk sokat, főleg a zenekari felvételek tekintetében. Tizennégy dal várja a hallgatókat.
– Alapvetően populáris műfajban alkotsz, de – bár a kötelező angol nyelvű köröket megtetted – megmaradtál a magyar közönségnél Svédországtól Ausztrá­liáig. Ez programszerű, vagy így alakult a karriered?
– Valahogy így alakult a pályám, az élet így hozta. Igazán nem panaszkodhatom, hiszen kint is sikeresen lépünk fel a sétahajókon svéd, német, holland, finn és egyéb nemzetek közönsége előtt, de amikor a saját nemzeted közönsége előtt lépsz fel, és anyanyelveden énekelsz, fejezed ki érzelmeidet, az más, azt semmi nem tudja helyettesíteni. Az utóbbi években a nagy örömöt az jelentette, hogy a Felvidéken is beindultak a turnéim, és novemberben újraindul az ezúttal 19 városba ellátogató koncertturnénk.
– Egy előadótól nem szoktak ilyet kérdezni, én mégis megteszem: szerinted miért szereti a közönség a dalaidat, mitől vonzóak a koncertjeid?
– Hát igen, erre tényleg a közönség kéne válaszoljon. Talán attól, hogy dalaim őszin­ték, szívből jönnek, sosem énekeltem olyan dalt, amelyben nem tudom adni magam, amelyet nem tudok magaménak tekinteni, és ezt érzik a dalok hallgatása közben. Ami­kor az utcán megszólítanak az em­berek, mindig azt mondják, hogy a hangomról ismertek meg. Valószínű, hogy van valami a hangom színezetében, ami sajátos.
– A múltkori háromszéki turnéd kapcsán a lapunkban megjelent írást névtelenül kommentálók enyhén szólva bíráltak, hogy „Svédországból magyarkodsz”  (az internetes változat fórumrovatában – szerk. megj.). Mint mondanál annak, aki személyesen szegezne neked ilyen felvetést?
– Én sokkal érdemesebb dolgokkal vagyok elfoglalva, mint hogy ilyen megjegyzéseken bánkódjam, a koncerttermek mindig megtelnek, és ezt – no meg a szeretetet, amellyel a közönség fogad – senki nem veheti el tőlem. Aki pedig nem kedveli dalaimat, az ne jöjjön el a koncertemre, vagy kapcsolja ki a rádiót.
– Ha már számadással kezdtünk, lesz-e ilyen, s ha igen, akkor az intenzív előadói karrier alkonyát is jelenti majd?
– Soha nem volt ennyi felkérésem, mint az utóbbi időben, erdélyi, felvidéki, ausztráliai és egyesült államokbeli turnék következnek, és máris gondolkodom egy válogatás (best of) kiadatásán. Egy­szóval nagyon messze még az alkony. Egészségem legyen, erre kérem a Jó­is­tent, és szeretettel várom a szentgyörgyi közönségemet.