Mit rejtenek a borozdák?
Örömmel észleltük, hogy olvasóinkat érdeklik a múlt emlékei, a régi események-történések. Eredménye ez annak is, hogy a rendszerváltás után eltelt huszonkét esztendőben lapunk is jócskán kedvében járt a „régiségek” iránt érdeklődőknek. Egerpatakon egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: mi rejtőzik a falu fölött emelkedő Bibarc-tető mélyében, melyet elhagyva a régi nevét, egyszerűen Fergettyűvárnak nevez a nép? Feleletként hadd mondjuk el, ami már Jókait is megihlette jó másfél évszázaddal ezelőtt, amikor Háromszék tájait keresztül-kasul bejárta. „A Fergettyűvár egy messze kimagasló hegyfokon áll a Rétyi Nyír kietlen bejárata előtt... legmeredekebb pontját koronázta egy kerek... óriásrakású kőfal, s azon belül egy torony... a közepén kiszélesedő, mint egy korsó. A torony kerülete 60 lépés, a magassága egy szál fenyőé lehet. Az egész torony fából van, az oldalai és teteje rézpléhvel borítva... Ajtaja vagy kapuja ennek a toronynak sehol sem létezik... Hanem ahol a teteje a párkányát éri, ott van rajta körös-körül egy sor ablak... Éjjel a nyitott ablakon tűz világít keresztül. S ez a kerek torony éjjel-nappal folyvást forog. Ezért neve Fergettyűvár... egészen székely találmány, nevezetes hadi furfang. Ez a tündérmesebeli kakaslábon forgó rézvár. A mozgó fatorony belsejében volt egy taposómalom, aminek a bodonjában (olyan, mint egy vízimalom falépcsős kereke – Kgy. Z. megj.) huszonöt ember (felváltva) járta az örök lépcsőket... a bodonnak a korongja hajtotta körül fogaskerekénél fogva az egész fatornyot, s furfangos mesterséggel vizet is emelt fel a százölnyi mélységű kútból... Egy része az elítélteknek odalenn dolgozott a szirt mélyében. Ott csinálták a kaszaköveket, s mikor közülük meghalt valaki, azt befalazták egy (kőbe vájt) sziklaodúba.” Ekképpen ír máig felülmúlhatatlan fantáziával Fergettyűváráról Jókai Mór, aki 1853-ban látogatott el erre a vidékre.
Orbán Balázs egy évtizeddel Jókai után járt Egerpatakon. Ő akkor egy 60 lépés kerületű földtöltést talált itt, közepén mély omlással és kőből rakott fal maradványaival. Most ott jóformán semmi sem látszik. A hegy tetején egy árva bokor ágait lengeti a szél. Ha volt is valaha ott épület, annak nyomait rég eltüntette az eke vasa. A helyet ugyanis régen szántották, ma legelő. Ezt a kenyér alakú dombot Bibarc-tető néven ismerik a környékbeliek, magassága 626 méter.
Fergettyűvár nem teljesen Jókai fantáziájának a szüleménye, egy XV. századi határjáró levél már említi, s a helynév 1658-ból is ismert. Megkockáztatjuk, hogy a  szájhagyomány ihlette meg prózaírónkat. Berde Gyula bátyánktól, aki jó helyismerő és híres vadászember volt, 1979-ben ezeket jegyeztük le: Jelt adó helynek erőst jó lehetett. A hegyvidék felé innen jó a kilátás. A tetőről látni lehetett és jelt adni a Várhegyre, az Óriáspincére, Török és Barabás várához. A kispataki Borzvárával nem volt látókapcsolatban, mert azt eltakarta egy hegytető, de arról is „ordítozással” és kiáltással tovább lehetett adni a hírt. Ezt a tetőt ma is Ordítónak nevezzük mi is és a kispatakiak is. Fergettyűvárába a büntetett várőrségi embereket zárták be. Ők forgatták a kémlelő várat, mert ez székely megfigyelő hely volt. S mert a vár forgott, az állandó forgatással elszédítették a bűnözőket: felhajtották a torony tetejébe, ott gyorsabban forgott az építmény, jobban szédültek, addig forgatták őket, amíg vallottak! Nos, a szájhagyományra, Jókai regényének ismeretében, nem nehéz ráismerni. „Fergettyűvár jelt adhatott Várhegynek és a felvidék várainak a Bodza felől beözönlő veszedelemről, és a jel átvétele után harcba tudott állni a többi várban levő nép az ellenség legyőzésére” – fogalmazott Nagy Lajos egykori nagyborosnyói református lelkész és helytörténész a faluról és környékéről írt kéziratos falutörténetében.
Bármennyire is a képzelet szüleményének tűnik Fergettyűvár, ott érdemes volna ásatásokat végezni, annál is inkább, mivel a Bibarc-tető lábánál, az Oláhülés nevű helyen egy kora rézkori (a Kr. e. 5. évezred második fele) őstelep feküdt, ahonnan 1908-ban festett edénytöredékeket, kovaszilánkokat, égetett agyag „szu­vatrögöket”, csontokat gyűjtött László Ferenc, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum akkori jeles régésze. A helyre Ütő Barabás akkori egerpataki mikós diák hívta fel figyelmét. A régészek szerint az erősdi kultúra egyik lelőhelyéről van szó. S ha ez valóság, akkor már az újkőkorszak idején is élt ember a Bibarc-tető alatt, Krisztus születése előtt 5500 évvel! Ásatásra már csak azért is biztatnánk múzeumunkat, mert itt dolgozik Sztáncsuly Sándor fiatal régész, aki ennek a korszaknak szakavatott ismerője, no meg eltelt az az idő, amikor a régésznek nem azt kellett mondania, aminek igazságáról meg volt győződve.

Fergettyű vagy taposómalom
Ezekhez a Jókai-féle berendezésekhez hasonlították magukat az egerpataki férfiemberek, s azt mondták: ha mi nem forgunk, mint a fergettyű, akkor megtapos az élet, ahogy a rabok tapostak a várban, hogy az forogni tudjon, de megállás nélkül. Sajnos, olyan élet gyökerezett itt meg, amelynek megállója nincsen. Százával élnek olyan családok a falvakban és Egerpatakon is, ame­lyek ha itthon nem teremtik meg maguknak valahogyan a megélhetést, veszniük kell! Jaj annak az élete, aki kevéske földből nem tudja kisajtolni magának a mindennapit! Be­szélgetőtársaink sorolták a falubajokat: meggyengült az összetartás, egyre kevesebb a munkahely, s erre még rátett egy lapáttal az idei szárazság is, széna még lett, s a késői maradék sarjút leetetik a féktelen legeltetők.
– Volna ebben a faluban több tennivaló, de köztudott, hogy a megcsappant költségvetésből és a vékony kiegészítésből mindenre nem futja – mondta ifj. Módi-Kóréh Sándor helyben lakó vállalkozó, magántermelő és községi tanácstag. Jelenleg egy hidat építtet az önkormányzat önerőből a Buna-hegy alatt, és pályázunk a megyei tanács által a folyó évre meghirdetett speciális programra, amelynek pénzalapjaiból szeretnénk a kultúrotthonukat legalább tataroztatni, korszerűsíteni.
Hamarosan megkezdik egy másik hídszerű áteresz építését a Nagyrét nevű helyen, a falu és Szacsva között. Megtudtuk, hogy itt is megszenvedte a mezőgazdaság a nyári aszályt, de a kötöttebb-nedvesebb területeken a burgonya ennek ellenére elérte holdanként a 9 tonnás hozamot. A tavaly őszi szárazság miatt a kalászosok hozama is csak 75 százalékos volt. Ezt el kell felejteni – mondta a képviselő –, mert a minapi eső kb. 25 cm-re beáztatta a talajt, és mindenütt meg lehet kezdeni az őszi vetést!

Falun is minden a pénzről szól
 – Meg tudta-e tartani tavalyi állatállományát? – kérdeztük Fejér Györgytől, utalva a kiaszott határra, legelőkre.
– Nem volt könnyű – felelte –, s ezután még nehezebb lesz. Jószágaimnak egy mezőrészt béreltem, villanypásztorral őriztetem, s ha behajtom őket, liszttel-gabonával kell pótolnom az abrakot, hogy tejet is adjanak. Volt valamennyi kukoricám, s miután leszedtem a csöveket, a zöld szárat besilóztam. Hat tehenem napi 75 liter tejet ad, aminek literét a Covalact 90 baniban viszi el, az ára nem fedezi a költségeimet. Egyre könnyebb, de nem az életünk, hanem a zsebünk...
Valamivel napsugarasabb a közbirtokossági erdőgazdálkodás helyzete, amely felől Prokop István elnöktől érdeklődtünk. A 348,3 hektár erdő- és legelővagyon igen fontos jövedelemforrása a birtokosság 76 tagjának. Látogatásunk idején öt helybeli munkás dolgozott annak az elbokrosodott legelőrésznek a takarításán, amelyen a helybeli állattartók jószágai legelnek, s amelyre területalapú támogatást is kaptak az államtól. Jó hírrel fogadtak: tavalyi találkozásunk óta az önkormányzat segítsége révén a birtokosság visszakapta a még hiányzó 71,7 hektárnyi területét! Van olyan erdőjük, ahol az üzemterv alapján megkezdték a kitermelést. A fát lábán értékesítik, s a birtokossági tagoknak minden hektár erdőbirtok után 75 lej részesedés üti a markát.
A gyümölcstermesztés is pénzforrás, de sok munkát, gondozást, olykor befektetést is követel. Semmiért semmi jár, szokták mondani az öregek: becsületes jövedelmet csak munkával lehet elérni! Áldozni azért kell, mert egy ápolt gyümölcsös meghozza a hasznot – értettünk egyet id. Módi-Kóréh Sándorral, akinek édesapja által telepített kertjében rengeteg a gyümölcsfa. A fajták a szentgyörgyi Köntés-kertészetből valók, régiek, őshonosak, érdemes szaporítani, oltóágat gyűjteni róluk.
Sajnos, elég kevés a fiatal a környéken, aki gyümölcskertészkedésbe kezdett volna.

Testvér kellene
Módi-Kóréh Sándornak oroszlánrésze volt abban, hogy az egykori helybeli országzászló-talapzatot átalakították negyvennyolcas hősi emlékművé. Mint elmondta, az lenne óhaja, hogy teremtsen kapcsolatot a polgári község vezetése a Somogy megyei Bö­hönye községgel, onnan hoztak országzászlót Egerpataknak 1942 júliusában. Ez már csak azért is fontos lenne, mert az eltelt huszonkét esztendő alatt sem az önkormányzat, sem pedig a lelkészek nem tudtak összehozni egy testvértelepülési vagy testvéregyházi kapcsolatot, amit nagyon igényelne a faluközösség.