Ha nagyon vázlatosan akarjuk összehasonlítani a két növénytani osztályt, a következő főbb jellemvonásokat, különbségeket figyelhetjük meg: az egyszikűek gyökérzete fő- és mellékgyökerekből áll, míg az egyszikűek gyökérzete leginkább bojtos (a tarackbúzánál ismertetett gyöktörzs vagy rizóma, habár föld alatt helyezkedik el, tulajdonképpen nem gyökér, hanem egy módosult szár, amelynek a rügyeiből fejlődnek ki a gyökerek). A kétszikűek szára fás vagy lágy, elágazó, míg az egyszikűeké lágy és el nem ágazó. A kétszikűeknél a levélzet differenciálódott levélalapra, levélnyélre és levéllemezre, az erezet hálózatos, míg az egyszikűeknél a leginkább hegyes, lándzsa alakú levél erezete párhuzamos, és a szárat körülölelő levélhüvellyel kapcsolódik a szárhoz. Virágzatuk, virágtakarójuk (ezek védik az ivarszerveket) is különböző: az egyszikűeknél lepel, míg a kétszikűeknél a párta és a csésze látja el ezt a feladatot.
A kétszikűek elleni kémiai védekezés nagy kihívást jelentett a kutatóknak. Míg az egyszikűek ellen – leggyakrabban azok kizöldült, 10–20 cm-es állapotában – levélen keresztül felszívódó, kétszikűekre szelektív gyomirtó szereket használhatunk, addig a kétszikűek esetében nem mindegy az időzítés sem: megkülönböztetünk vetés előtti, vetés utáni, valamint kelés előtti és kelés utáni gyomirtást.
A vetés előtti gyomirtókat sekélyen be kell dolgozni a földbe, lehetőleg a kipermetezés után azonnal. Ezek a magból kikelő csíra legfrissebb, legérzékenyebb részét, a hajtáscsúcsot támadják meg, és meggátolják a növény további fejlődését. Általában komplex vegyületek, nagyon sokat be is tiltottak közülük, mivel lassabban bomlottak, felhalmozódásuk a természetben gondokat okozott.
A vetés utáni, kelés előtti gyomirtást nagyon óvatosan és figyelmesen kell végrehajtani. A krumplitermesztők ismerik talán legjobban ezt a módszert. A kipermetezett gyomirtó vékony hártyát képez a föld felszínén, ezt megérintve a kihajtó növény kipusztul. Fontos, hogy a földet nagyon jól megműveljék, minél rögmentesebb legyen, mert a szer a gallyak alá nem tud bejutni, és innen hamarosan ki fognak bújni a gyomok. Ezeket a szereket nem szabad bedolgozni, sőt, mindenféle földmunka, még a földön való átjárás-áthajtás is tilos permetezés után két-három hétig, mert ebben az esetben a hártya megszakad, és ott megszűnik a védelem. Fontos tudni, hogy ha a kultúrnövény még nem kelt ki, totális gyomirtót is használhatunk, de ebben az esetben csak a kikelt gyomokat tudjuk megállítani, így a hatás nagyon részleges lehet.
A kelés utáni szerek leginkább a levélen keresztül szívódnak fel, módosítják a sejtek és szövetek életfunkcióit, azaz vagy felgyorsítják, vagy pedig lelassítják ezeket, és ezáltal gyors megöregedés vagy lassúbb fejlődés-leállás következik be, ami a növény kipusztulásához vezet. Ezek közé tartozik a „totális” gyomirtó is, ez azonban pár sajátossággal is rendelkezik: nem szelektív, vagyis minden kizöldült növényre hatása van, kivéve pár ellenálló gyomnövényt, valamint az utóbbi években kifejlesztett glifozáttoleráns – sajnos, legtöbb esetben génmódosított – növényre. A glifozátot jelen pillanatban a legkevésbé káros gyomirtónak ismerték el – a gyártók szerint a hatóanyag 90 százaléka hat hónap alatt a talajban levő mikroorganizmusok hatására a természetben is megtalálható elemekre (ammónia, foszfát, szén-dioxid és glioxalátok) bomlik –, ennek ellenére sokan tiltakoznak használata ellen, hiszen nagyban hozzájárult a génmódosított növények elterjedéséhez, elsősorban a gyomirtási költségek csökkenése okán.