ANTAL BÉLA, Uzon. A magyarósi múzeumudvar avatásán a Hon árkáról is szó esett, amely 6–8 méteres szélességben szeli keresztül a Rétyi Nyírt, és egy idős helybeli tanúsága szerint a sepsimagyarósi szántóföldeken is egészen a temető fölötti hegyfokig húzódott. Magam is sokat kirándultam ott az iskolás gyermekekkel.
A hivatalos álláspont az, hogy a rómaiak ásták, de sokan úgy tudják, hogy a hunok voltak, azért Hun árkának is nevezik, az ott talált régi edénytöredékeket pedig a múzeum szakemberei ásták és állították ki. Ilyen árokút van Szacsva, Egerpatak, Uzon határában, de még az Óriáspince-tető déli oldalában is, Bikfalva és Dobolló között pedig éppen három. Ezeket mind a rómaiak ásták? Szívesen látnék egy közös túrára régészeket, történészeket, utászokat, bárkit, aki tisztázni tudná végre, hogy ki és miért építette ezeket az árkokat.
ALBERT N., Sepsiszentgyörgy. Szeptember 24-én valamivel 9 óra után a Csíki negyedben a Herr taxi egyik sofőrje elütötte a kis Fürge nevű kutyánkat, aki a férjemet kísérte le bevásárláshoz. Igaz, nem volt megkötve, és az üzlet ajtajából átfutott az úton, de a tanúk szerint ki lehetett volna kerülni, ám a gépkocsivezető nem próbálta megelőzni a balesetet: nem is dudált, de nem is lassított, pedig ahhoz a parkolóhelyhez közeledett, ahova be kellett állnia. Kutyánkat – 13 éve hűséges, kedves társunkat, aki 80 éves, beteg férjemnek egyik legfőbb öröme volt – két kedves hölgy helyezte el a járdán, én pedig napokig nyomoztam, amíg megtudtam, hogy ki volt a tettes. A diszpécsernél is többször érdeklődtem, megadtam a telefonszámomat is, de kilenc nap elteltével sem hívott fel. Mégis úgy gondoljuk mindketten – két idős, kezelés alatt álló ember, akiket fájdalmas veszteség ért –, legalább annyit megtehetne M. B., hogy elmondja: bocsánat, én voltam, mert nem szeretek sem kutyát, sem macskát, csak a sebességet.
SZABÓ JUTKA, Uzon. Többször utazom az Uzon–Szentivánlaborfalva útvonalon az Ecosil járattal, és sajnos nem tudom szó nélkül lenyelni azt a megalázó bánásmódot, ahogyan az egyik járművezető az utasokhoz viszonyul. Felháborító a magatartása, beszédmodora, még jegyet sem ad mindig. Már többen is panaszkodtak miatta. Ha valaki valamit kérdez illedelmesen, durva vagy nem kielégítő válaszokat ad. Talán az ő tulajdona a jármű? De ez akkor sem hatalmazza fel arra, hogy illetlen legyen a pénzünkért! Nem ártana példát vennie fiatal kollégájától, sőt, ha már ezt a pályát választotta, tanuljon meg viselkedni, ha nem tud.
N. N., Sepsiszentgyörgy. Elég gyakran járunk az Olt partján, sétálunk, biciklizünk – és újabban szomorúan nézzük, hogy a nyár elején még tiszta, virágos szabadidős terület milyen állapotba jutott. Leírhatatlan mennyiségű szemét, juhok, sörösüvegek halmazai, építkezési törmelék, gyom és trágya fogad ott, ahol júniusban számtalan virágot fényképeztünk, és még gyógynövényeket is találtunk. A fák árnyékában üres palackok hűsölnek, és mindenütt csak hulladékot látni. A kikapcsolódásunkból lehangolódás lett, már kedvünk sincs kimenni, pedig az idő még velünk tartana. Igazán felháborító, ahogy némelyek a környezetüket szennyezik.
