Ingyenes reklámlapoknak sem híve, sem rendszeres tanulmányozója nem vagyok – a minap csomagoláskor került a kezembe egy kétnyelvű hirdető, és megakadt a szemem egy címen.
Az önkéntességet próbálja népszerűsíteni egy – alighanem fiatal és tapasztalatlan – szerző, aki szerint az idősebb generációk nem értik, hogy miért dolgozik valaki fizetés nélkül, holott már az ókori társadalmakban jelentős szerepet játszott a közösség életében való aktív részvétel, a mai önkéntesség pedig számos társadalmi funkciót ellát – meggyőződésből. És megint az elveiket nehezen megváltoztató idősek ostorozása következik.
Nem tudom, pontosan melyik generációt bírálja a cikkíró, mosolyfakasztó állításait azonban a negyvenes-ötvenes években születettek – a mai hatvanasok, hetvenesek – nevében könnyedén tudom cáfolni. Jómagam fiatal koromban – sok társammal együtt – az akkori Székelyudvarhely rajon térségében nyári szünidőnk idején a kultúrpalota építésénél segédkeztünk, falusi művelődési otthont, annak klubhelyiségét, tánctermét készítettük, legénylakást, hogy legyen szállás az esti líceum közelében, ha kellett, tekepályát, fürdőmedencét alapoztunk – ahol csak építő munka akadt, mindenhol jelentkeztünk. Ócskavasat gyűjtöttünk, árából focilabdát, sakkot, römit vásároltunk. Bírált nemzedékem, akárhová küldték, gyermekei s a közjó érdekében fákat ültetett az új tömbházak köré, hintát szerelt munkaidőn kívül, élő sövényt alakított ki, nyírt és gondozott, ingyen és senki által nem kényszerítve. Járdát építettünk és játszóteret füvesítettünk, padot tettünk a babakocsit tologató kis- és nagymamáknak. Télen havat sepertünk, tavasztól őszig az avart, száraz leveleket sepertük, gereblyéztük, gyűjtöttük kosárba, szeges bottal szedegettük a magunk és a mások ablaka alól is a fiatalok által szétszórt, eldobált papír- és műanyag hulladékokat – szabad időnkben, fizetés nélkül, önmagunkért és lakókörnyezetünkért! Nemzedékem tudja, mi a kaláka, mert megérte még a falvak sokszázados közösségi, egymást segítő hagyományait, és cselekvő részese volt a köz javát szolgáló épületek, létesítmények felhúzásának.
Erre alapozva mondom, hogy minden időben, társadalmi rendszertől függetlenül is voltak és lesznek önkéntesek – de voltak és lesznek munkakerülők is, akik nemhogy a közért, de saját családjuk, gyermekük érdekében sem fogják meg a szerszám nyelét. Sajnos. Ezért is kiveszőfélben sok szép és hasznos szokásunk. Az én idős nemzedékem elveinek megváltozását azonban ne is várja senki, mert mi eddig is dolgoztunk eleget a köz javára, és ezután is megtesszük, nemcsak a családunkért, és nem is valamiféle jutalomért, hanem mert ezt láttuk, tanultuk a szüleinktől, falusi és gyári közösségeinktől, ahol élni, dolgozni, sportolni, tanulni és szórakozni adatott elszaladt évtizedeinkben.
